Show táncok Európa- és világbajnoksága Pécsett

Tizenöt ország több mint 1500 versenyzője vesz részt október 28. és 31. között a pécsi Expo Centerben a Show Táncok Európa- és Világbajnokságán.

Október végén a pécsi Expo Centerben tartják a Show táncok Európa - és Világbajnokságát. Abban, hogy egyetlen műfajban hogyan lehet egy időben kétféle megmérettetést is tartani, Szántó Péter, a Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség elnöke, egyben a világszövetség alelnöke segített eligazodni. "Pécsett négy korosztály fog versenyezni. A 12 éves korral záruló 'gyermek' és a 30 év feletti 'felnőtt 2' kategóriában világbajnokságot rendezünk, a 12 és 16 év közötti 'junior', illetve az efeletti 'felnőtt' kategóriában pedig Európa-bajnoki címekért versenghetnek a táncosok" - mondta Szántó Péter.

Nem sokkal a jelentkezés lezárulta előtt már 15 ország több mint 1500 versenyzője jelezte részvételét. A különböző korcsoportokban nők, férfiak, duók, hétfős csoportok és 24 fős formációk mérhetik össze tudásukat. A dunaújvárosi székhelyű Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség tizenötödik alkalommal rendezője nemzetközi versenyeknek. Szeptemberben Budapesten a páros táncosok világversenyére érkeztek a jelentkezők, október végén pedig a show táncosok találkoznak Pécsett. 2010-ben egyébként nem Pécs az egyetlen kulturális főváros, amely kiveszi a részét a világszövetség versenyeiből: a Ruhr-vidék közelében hiphop-világbajnokságot, Isztambulban pedig nemzetközi páros táncversenyt rendeztek ebben az évben.

Szántó Péter méltatta a pécsi mesterek munkáját. Kiemelte közülük Bocz Jenőt, akinek tanítványa volt Kollár István "Steve", sokszoros electric boogie világbajnok, míg Varga Tamás és partnerei a szving kategória világelsői. A pécsi mesterek közül Szántó Péter külön kiemelte még Rovó Attilát, akinek komoly szerepe volt abban, hogy Dunaújvárosban fellendült a táncélet, s pár év múlva ott alakult meg a Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG