Első trilógia, harmadik stáció

Csendélet zajjal a Trilógia Maraton újabb stációja, amelyet a Szépművészeti Múzeum Nyolcak című kiállításának finisszázsaként mutat be Gergye Krisztián Társulata.

Trilógia Maraton - Gergye Krisztián Társulata (fotó: Kővágó Nagy Imre)
Galéria megnyitása

Áldozat - galéria

Gergye Krisztián Társulata idén ünnepli létezésének 10. évfordulóját. Ebből az alkalomból a 2011/2012-es évad egészén átívelő, összesen 14 eseményből, stációból álló performanszsorozatot indítanak, melynek keretében minden egyes előadás egyszeri és megismételhetetlen premiernek számít. A sorozat a harmadik táblához érkezik, amelyre az első, kőszegi, és második, pannonhalmi állomás után Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban, a Nyolcak kiállítás finisszázsaként kerül sor. A maraton mottója továbbra is az Andrej Tarkovszkijtól származó mondat: "Ha valaki komolyan veszi a dolgát, akkor egy előadás nem egy következő munka csupán, hanem az ember sorsának alakulását meghatározó TETT."

A Csendélet zajjal esszenciáját szintén a filmrendezőtől kölcsönözték: "Olyan emberekről szerettem volna szólni, akik belsőleg szabadok, még akkor is, ha lelki függőségben élő, nem szabad emberek veszik körül őket." A produkció rendezője, koreográfusa, látványtervezője, írója ezúttal is Gergye Krisztián, akinek Ágens, Bakos Éva, Blaskó Borbála, Bocsi Eszter, Lőrinc Katalin, Szakács Ildikó, Szalontay Tünde, Tárnok Marica és Virág Melinda lesznek a partnerei az előadásban. A produkció zenei szerkesztője, csakúgy, mint eddig, Philipp György, a jelmezekért, kellékekért, installációkért Béres Móni felel, a smink és a maszk Károlyi Balázs munkája. A videót, dokumentációt és vetítést Nay Tilda készíti. A dramaturg konzultáns Miklós Melánia, a pszichológus konzultáns Csigó Katalin, a produkciós menedzser Trifonov Dóra, a produkciós asszisztens Hajós Eszter.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG