Wenders Pina Bausch-filmje Oscart ér?

Wim Wenders háromdimenziós dokumentumfilmje a hivatalos német nevezés az Amerikai Filmakadémia díjára.

Az Amerikai Filmakadémia január 24-én jelenti be, mely filmeket válogatta be a végső jelöltek közé. A díjakat egy hónnappal később, február 26-án osztják ki a Los Angeles-i Kodak Színházban. Ez az első alkalom, hogy a német filmszakma dokumentumfilmet nevez a rangos díjra, a döntést független zsűri hozta meg. Német produkciók közül eddig háromnak sikerült elhódítania a szobrocskát: 1980-ban Volker Schlöndorff rendező munkája, a Günter Grass könyve alapján készült film, A bádogdob, 2003-ban Caroline Link Hontalanul Afrikában, 2007-ben pedig Florian Henckel von Donnersmarck A mások élete című alkotása diadalmaskodott.

Wim Wenders Pina című táncfilmjét a Berlini Filmfesztiválon mutatták be, azóta elnyerte a Német Filmdíjat és a Német Dokumentumfilm Díját. A világhírű kortárstánc-művész és koreográfusról, Pina Bauschról szóló produkció tánc, zene és film összművészeti egyvelege, és messze túlmutat a dokumentum műfaján - értékelt a nevezésről döntő zsűri. Wenders és Bausch barátsága húsz évet számlált, a koreográfus munkájáról szóló filmet is nagyjából két évtizedig tervezték. A rendező viszont saját bevallása szerint csak a 3D megjelenésével merte vállalni a feladatot, mert így átadható a térbeli mélység és a táncosok testisége, ezáltal autentikusabban fordítható le a tánc a film nyelvére. Úgy tervezték, 2009 nyarán kezdik el a forgatást. Az eredeti tervek szerint Bausch társrendezőként segítette volna Wenderst a kamera mögött, a stáb követte volna a Wuppertali Táncszínház társulatát európai és ázsiai turnékra is. Pina Bauschnál 209 júniusában rákot diagnosztizáltak, a daganat felfedezése után öt, a forgatás megkezdése előtt két nappal a koreográfus elhunyt. A családtagok és a táncosok arra biztatták a rendezőt, készítse el filmjét, amelyhez az új helyzet új forgatókönyvet kívánt: a táncosok beszélnek mesterükről, majd mozdulatokba öntik gondolataikat.

A kritikák csak a 3D-t illetően oszlanak meg - a Café Müller esetében működőképesnek ítélik a technológiát, A tavaszi áldozat gyors mozgásait azonban nem képes plasztikusan visszaadni -, ám a rajongók és azok is, akik először találkoznak Bausch munkáival, egyhangúan lenyűgözőnek ítélik Wim Wenders filmjét.