Testvérbőrben

Oláh Zoltánról, az Operaház huszonhét éves első magántáncosáról, a magánéletében nemrég édesapaként debütált táncművészről kis túlzással azt is állíthatnánk, hogy annyi főszerepet eltáncolt már, amennyi díjjal, szakmai elismeréssel büszkélkedhet.

Oláh Zoltánt, az Operaház fiatal táncosát számos szerepkörben láthatta már a magyar közönség. Alakított szerelmes Rómeót, Lenszkijt az Anyeginben, Levint az Anna Kareninában. Az Operaház huszonhét éves első magántáncosáról, a magánéletében nemrég édesapaként debütált táncművészről kis túlzással azt is állíthatnánk, hogy annyi főszerepet eltáncolt már, amennyi díjjal, szakmai elismeréssel büszkélkedhet. Most Dosztojevszkij drámai regényének, a Karamazov testvéreknek színpadi adaptációjában tűnik fel a valós jelleméhez is közel álló, érzékeny lelkületű Alekszej szerepében. Az előadás különösen fontos az Operaház történetében, hiszen a világszerte elismert orosz koreográfus, Borisz Eifman és asszisztense dogozik az együttessel.

- Hogyan készülsz a bemutatóra? Fontos, hogy "előtanulmányokat" végezzen a táncos egy-egy szerep megformálása előtt?

- Általában el szoktam olvasni a felkészüléseknél a témához kapcsolódó irodalmat. Most azonban az apai teendők miatt nem maradt időm, energiám arra, hogy átrágjam magam Dosztojevszkij nehéz szövegű, súlyos atmoszférájú, morális kérdéseket felvető regényén. A Karamazov testvéreknél más módszereket választottam. Segítségül hívtam a kollegákat, családtagokat, de sokat jelentettek az orosz betanítónk, Olga Kalmykova szavai is. A koreográfiát naponta megnézem dvd-n, így szinte kívülről tudom a balettszínpadon megjelenő szereplőket és azok jellemváltozásait. Nagyon tetszik az előadás zenei anyaga is; több zeneszerzőtől - Wagnertől, Muszorgszkijtól, Rahmanyinovtól - válogatta össze a koreográfus az előadásban megjelenő zenei részleteket. Fontos számomra, hogy a zenét ismerjem, befogadjam.

- Nem ez lesz az első premiered. Izgatott szoktál lenni egy-egy új bemutató előtt? Van valamiféle saját, premier előtti szertartásod?

- Általában a premierek előtt egy-két héttel már azt érzem, hogy szeretném közönség előtt eltáncolni az adott szerepet, mert a több hónapos feszített munka után nehéz kivárni az utolsó napok izgalmait. Nincs különösebb szertartásom, reggel balettórára megyek, utána ebéd, majd pihenés az előadásig. Az Operában szép szokás, hogy megajándékozzuk egymást a premier alkalmából. Általában már a bemutató előtti nap megveszem az ajándékokat, kivéve a virágokat...

- Sajnálatos módon kollégád, Cserta József megsérült és így nem tud színpadra lépni a bemutatón. Befolyásolja a balesete a felkészülésedet?

- Józsival a betanulástól kezdve együtt próbáltunk. Reméltem, hogy együtt táncoljuk majd az előadást, hiszen a próbák során már kezdtünk összecsiszolódni. Nagyon sajnálom, ami történt szakmailag és emberileg egyaránt. Viszont még majdnem egy hónapunk van hátra a premierig, ez hosszú idő; nem hiszem, hogy egy új partnerrel nehézségeim lennének.

- Dolgoztál már Borisz Eifmannal?

- Még nem dolgoztam vele, de várakozással tekintek elébe. Jelenleg még az asszisztensével próbálunk. Olga a legapróbb részletekig ismeri az egész darabot és megpróbálja belőlünk kihozni a maximumot, ameddig a koreográfus ideér. A híre megelőzte Boriszt, hallottuk róla, hogy nagyon próbaigényes, biztosan még sokat fog rajtunk csiszolni a bemutató előtti utolsó két hétben.

- Miben tér el az általa készített koreográfia a megszokottaktól, miben hoz újat?

- A mozgásvilág más, mint amit eddig megszoktunk, de nem feltétlenül új. Amiben leginkább eltér, az a sok akrobatikus ugrás és emelés, a három testvér gyakran emeli egymást, ami nagyon szokatlan volt először, mert a férfi pas de deux nem túl gyakori az Operaház repertoárdarabjaiban. A balerinák könnyebbek, ezért komoly fizikális kihívás is, mert nagyon igénybe veszi a gerincet és a térdeket. Az Eifman-koreográfiákat táncoló művészek sajnos elég sokat sérülnek és emiatt a táncoskarrierjük is hamarabb befejeződik, mint más társulatokban dolgozó kollegáiknak.

- Fiatal korod ellenére sok díjjal büszkélkedhetsz: Köztársasági ösztöndíj, 2001-ben Nívódíj, Vécsey Elvira-emlékdíj, Tériné Horváth Margit-díj, 2006-ban Harangozó-díj és Oláh Gusztáv Plakett, 2008-ban Gundel-díj. Szereted a kihívásokat, megmérettetéseket vagy inkább azok találnak rád?

- Eddig minden szerepemet a vezetőség bízott rám, ezek mindegyike komoly feladatot jelentett, amiket szerettem mindig a lehető legjobban megoldani. Én a táncban találtam meg a kihívást, és az ebből fakadó örömöt. Eddigi szerepeimből, eddigi életemből sokat tudok meríteni. Most Alekszej érzékenysége, finom jelleme nem áll messze tőlem.

Szóló a Mayerlingből: