Sokszínűség és műhelymunka

A Közép-Európa Táncszínház 2009-ben ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Ebből az alkalomból a táncszínház igazgatójával és művészeti vezetőjével, Szögi Csabával beszélgettünk. INTERJÚ

Szögi Csaba (fotó: Bege Nóra)

Fidelio Est: 1989-ben, a rendszerváltás évében a Népszínház Táncegyüttesből alapítottátok a Közép-Európa Táncszínházat. Az új név a korábbiakkal való szakításra utalt?

Szögi Csaba: Amikor 1988-ban Énekes Istvánnal átvettük a Népszínház Táncegyüttes vezetését, mindenképp új nevet akartunk, mert a népszínház kifejezésnek negatív jelentéstartalma volt. A Népszínház 1978-ban jött létre, ennek működött egy tánctagozata, mely a maga idejében nagyon korszerű, kortárs táncszínház volt, és az arculatát nagyon meghatározta a művészeti vezető, Györgyfalvay Katalin. Mi ezt a hagyományt akartuk folytatni, tehát a névváltás nem jelent szakítást, inkább azt jeleztük, hogy innentől valami új is kezdődik. A rendszerváltás előtt volt Kelet-Európa és Nyugat-Európa, de Közép-Európa gyakorlatilag nem létezett, senki nem használta ezt a fogalmat. Mivel az akkori alkotók mindegyike a folklór felől érkezett, ez a földrajzi név kiválóan passzolt a Kárpát-medencei kultúrkincsből építkező koncepcióhoz. Önálló táncszínház sem volt még akkoriban, ezt a kifejezést is mi használtuk először egy együttes meghatározásaként.

FE: Milyen célokat tűztetek ki magatok elé?

SzCs: Olyan laboratóriumot, alkotói műhelyt igyekeztünk létrehozni, ahol a meghívott koreográfusok a néptánc gyökereiből induló korszerű táncszínházi formák kidolgozásával kísérleteznek. Mindezt hivatásos formában, professzionális körülmények között, megfelelő infrastrukturális és anyagi háttér mellett. A húsz év alatt ez nem is változott. Voltak hangsúlyeltolódások, de mindig jellemző volt a nyitottság és sokszínűség. Itt mindig több koreográfus dolgozhatott, a húsz év során több mint harminc. Sajnos a néptánc hatásaiból építkező kortárs tánc az évek során kicsit háttérbe szorult, de mostanában nem nagyon vannak olyan induló, kísérletező koreográfusok, akik ilyen irányban gondolkodnak.

FE: Hangsúlyeltolódásokat említettél. Tekinthetőek ezek korszakoknak, melyeket az adott művészeti vezető neve fémjelez?

SzCs: Mindenképp. Énekes István irányítása alatt a folklór volt a kiindulópont, Köllő Miklós idejében a színház felé tolódott a hangsúly, Horváth Csaba pedig a folklórból indulva teremtett meg egy egészen más jellegű kortárs színházi formát. Én mindig az átmeneti időszakokban voltam művészeti vezető, ahogy most harmadik éve ismét. Ilyenkor kizárólag meghívott alkotókkal dolgozunk. Szerencsés esetben hosszabb távra szóló munkakapcsolat születik, ahogy mostanában Gergye Krisztiánnal, Duda Évával vagy Hámor Józseffel.

FE: Mi alapján hívsz meg koreográfusokat?

SzCs: Fontosnak tartom, hogy olyan fiatalok jöjjenek, akik még a hangjukat keresik, vagy a saját hang és formanyelv elmélyítésével foglalkoznak. Két fontos kritérium van: újszerűség és minőség. Olyan alkotókban gondolkodom, akik nem klasszikus értelemben vett tiszta tánccal foglalkoznak, hanem munkájuk valamiféleképp a színház felé mutat. És akik nem pusztán látványban és történetben, vagyis horizontálisan gondolkodnak, hanem elmélyülten, vertikálisan.

FE: Korábban sokat koreografáltál. Nem hiányzik?

SzCs: Az alkotói munka mindig vonzott, de erre nincs idő. Az alkotás nem csak arról szól, hogy bemész próbálni. Kell idő a feltöltődésre, a felkészülésre. Igazgatóként az ember agya átáll egy racionálisabb gondolkodásra. Többet tudok használni a táncszínháznak, ha nem rólam szól, hanem más energiáknak biztosítok felületet. A cél, hogy műhely legyünk, ami izgalmi állapotban tartja az alkotói folyamatokat, csak úgy tud megvalósulni, ha én nem ezzel foglalkozom. Horváth Csaba időszakában több darabban részt vettem előadóként, tavaly szerepeltem Gergye Krisztián T.E.S.T. II. című produkciójában, és ez művészi hiányérzetemet pótolja.

FE: Mi különbözteti meg a Közép-Európa Táncszínházat bármely más táncszínházi társulattól?

SzCs: Egy fiatal alkotónak a pályázatírástól kezdve az egyeztetésekig rengeteg energiája elmegy azzal, hogy a tervezett produkcióját menedzselje. A KET ezt le tudja venni a művész válláról, így az alkotó nem forgácsolódik szét, és a produkcióra pályázott pénz nem a járulékos elemekre fordítódik. Annyi a dolga, hogy hozza az elképzeléseit és elkezdje a próbát. A kortárs táncban sokan csak projektekre állnak össze, és azok a társulatok, melyeket az alkotó neve fémjelez, a produkciók többségét ezzel az adott alkotóval hozzák létre. Nincs másik olyan együttes hazánkban, mely ilyen léptékben, s ennyire programszerűen épít a szabad koreográfusok kapacitására.

FE: Hogyan készültök az évfordulóra?

SzCs: 2009 márciusában lesz a 65. bemutatónk a tízéves Trafóban. Ehhez nem befutott, nagynevű koreográfust választottunk, hanem két olyan fiatal alkotót, akik még nem dolgoztak a táncszínházzal: Pataky Klárit és Virág Melindát. Készül egy könyv a húsz évről, mely a bemutatókat veszi sorra, lesznek filmvetítések és fotókiállítás is. A rendezvénysorozat pedig májusban zárul Duda Éva Karnevál című bemutatójával a Merlin Színházban. És nagy erőkkel zajlik a következő évad szervezése, reméljük, tudunk majd meglepetéseket kínálni. Én bizakodva tekintek előre.