Táncmaraton 2011

Aki mozogni szeretne, de nem tudja, melyik tánc számára az ideális mozgásforma, irány a Táncmaraton, a Műhely Alapítvány programja! A Táncmaraton első napján reggeltől estig kipróbálható számtalan izgalmas technika, végigtanulható a tánctörténelem Martha Grahamtől a jazztáncon át egészen a fitnesztermek sztárjáig, a zumbáig. Az eseményről Nej Zsókával, a Műhely Alapítvány munkatársával beszélgettünk.

- Mivel foglalkozik a Műhely Alapítvány?

- A Műhely alapítvány lassan húsz éve foglalkozik a kortárs művészetek, azon belül kiemelten a kortárs tánc segítésével, támogatásával. 1995 óta tudatosan nemzetközi programokkal, csereprogramokkal tesszük ezt, EU-s pályázatok által segítjük a magyar művészeket abban, hogy a nemzetközi vérkeringésbe bekapcsolódjanak. Vannak azonban magyar programjaink is, mint a Táncmaraton.

- Nem első alkalommal szervezitek az eseményt, de a kezdet kezdetén hogyan merült föl ennek az ötlete?

- A Trafó Stúdióban tartjuk a táncóráinkat szeptembertől az évad végéig, minden nap kétfélét. Egyrészt ezeket próbáltuk elérhető áron népszerűsíteni, másrészt viszont mivel a városban több helyen van lehetőség kortárs és modern technikák kipróbálására, azt gondoltuk, ne csak a saját tanárainkat, óráinkat népszerűsítsük, hanem hívjunk meg más táncos helyekről is oktatókat azzal a céllal, hogy itt bemutassák az ő óratípusaikat, lehessen velük találkozni, beszélgetni, tanácsot kérni.

Táncmaraton

- Teljesen kezdők is járhatnak ezekre a Trafó-beli órákra vagy komolyabb táncos előképzettség, tapasztalat szükséges?

- Vannak abszolút kezdő óráink is, nem csupán a haladókat várjuk. Ha valaki nem aerobikozni vagy úszni szeretne, hanem kortárstánc-technikákat tanulni, jöhet bátran, az a célunk, hogy bárki csatlakozhat a kurzusokhoz, előképzettség nem feltétel.

- Szeptember 17-én és 18-án is bejöhetnek bátran a Trafóba a táncolni vágyók, de a két nap programja közt némi különbség van.

- 17-én, szombaton várjuk azokat, akik nem rendelkeznek táncos múlttal. Ezen a napon a Trafó nagytermében és stúdiójában kipróbálhatnak különféle technikákat, 18-ra, vasárnapra pedig a haladókat, a profikat várjuk, akik Budapest kortárstánc-életének legmeghatározóbb alakjaitól tanulhatnak koreográfiarészleteket egy-egy készülő darabból.

- Az első napon, amikor bárki csatlakozhat, igen sokan szoktak lenni. Milyen praktikus információt adnál azoknak, akik szeretnének részt venni?

- Korán keljenek föl, mivel a személyes helyszíni regisztráció reggel 9 órakor kezdődik. Mindenképpen érdemes a honlapunkat vagy a Facebook-oldalunkat megnézni előzetesen, tájékozódni az órakínálatról. Egy órára érvényes jegy, négyórás és egész napos bérlet is váltható, tehát aki érzi magában az erőt, akár reggel tíztől este negyed 11-ig táncolhat. Minden évben akadnak, akik végigtáncolják a napot. Hozzanak sok innivalót és öltözzenek kényelmesen. Akik felfrissülésre vágynak, azokat pedig az órák közt négy masszőr várja.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG