Szegedi Dózsa

A következő Dóm téri premier egy táncjáték lesz. Játsszon a Fidelióval, és nyerje meg a két belépőjegyet az előadásra!

Novák Péter

A Dózsa György hőstetteit felelevenítő tánckrónika nemcsak a műfaj szerelmeseinek nyújt élményt, hanem a történelem iránt érzékeny közönségnek is. Szerzőként Szarka Tamás, Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán jegyzi a produkciót, amely nem szűkölködik a látványelemekben. Azok, akik megnézik az előadást, izgalmas produkcióra számíthatnak, amelynek csúcspontján az egész színpad lángolva izzik. A címszereplőt a legendának megfelelően izzó trónra ültetik és fejére izzó koronát helyeznek.

A színpadkép leglátványosabb eleme a drámai csúcsponton lángba boruló 6 méter magas és 6 méter széles hatalmas korona, amely az eredeti, a parasztvezér megégetésekor használt korona felnagyított mása. A drámai történelmi események látványos középkori környezetben, lovakkal, árusokkal, csatákkal, reneszánsz maszkabállal, sok- sok tánccal és zenével elevenednek meg a Dóm tér színpadán. Az előadást Zsuráfszky Zoltán rendezésében és koreográfiájával láthatják, a produkcióban Szarka Tamás (Ghymes) egyes dalok szerzőjeként és színpadi zenészként, énekesként is közreműködik. A tánckrónikát július 16-án és 17-én, a Szegedi Szabadtéri Játékokon tekinthetik meg.

 

Kérdésünk: Ki a címszereplője a Dózsa című előadásnak?

Ha a helyes választ július 11. éjfélig megjelöli, sorsoláson vesz részt, amelyen egy helyes megfejtőnk két jegyet nyer a július 17-i előadásra.

A játékban csak regisztrált felhasználóink vehetnek részt a bejelentkezést követően.

A játékban való részvétel lezárult!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

A címoldalról ajánljuk

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Jim Hall & Pet Metheny

Az 1999-es lemez magyar vonatkozása, hogy az egyik dal Zoller Attila gitárművésznek állít emléket.  Tovább...

ár: 3 600 Ft

Miklósa Erika: Másképp

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt: Szt. Szaniszló oratórium, Requiem

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt Ferenc élete (8 DVD)

Eredeti ár: 5 000 Ft

Akciós ár: 4 500 Ft

Four Bones Quartet: Crossroads

Eredeti ár: 2 900 Ft

Akciós ár: 1 900 Ft