Gergye Krisztián rendezései a Bárkában

Találkozás és Temetés

Színház, tánc, élőzene - Nádas Péter drámatrilógiájának két része Gergye Krisztián rendezésében elevenedik meg a Bárka Színházban.

Nádas Péter drámatrilógiájának két darabja az Őszi Fesztiválon került bemutatásra Gergye Krisztián rendezésében. Míg a Találkozás élő zenei kíséret mellett a Mária-Fiatalember szereplőpár „megháromszorozásával" a prózai színház eszköztárát helyezi előtérbe, a Temetés a tánc és a beszéd, valamint a felolvasószínházi formában elhangzó drámaszöveg kifejezőerejének kapcsolatára fókuszál. A Bárka Színház repertoárján látható előadások összetartoznak, de nem feltételezik egymást. Mindkettőben a társulat színészei - Spolarics Andrea, Varjú Olga, Varga Anikó, Dévai Balázs, Pásztor Tibor, Szabó Gábor - szerepelnek, a Temetés Színész-Színésznő párját pedig táncosként Gergye Krisztián és Virág Melinda alakítja.

Gergye Krisztián (fotó: Bege Nóra)

Kérdésünk: Melyik mű Nádas Péter drámatrilógiájának harmadik darabja?

 

Ha a helyes választ március 19-ig megjelöli, sorosoláson vesz részt, melyen 3X2 jegyet sorsolunk ki a Temetés március 24-i és a Találkozás március 30-i előadására.

A játékban való részvétel lezárult!

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

A címoldalról ajánljuk

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Jim Hall & Pet Metheny

Az 1999-es lemez magyar vonatkozása, hogy az egyik dal Zoller Attila gitárművésznek állít emléket.  Tovább...

ár: 3 600 Ft

Miklósa Erika: Másképp

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt: Szt. Szaniszló oratórium, Requiem

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt Ferenc élete (8 DVD)

Eredeti ár: 5 000 Ft

Akciós ár: 4 500 Ft

Four Bones Quartet: Crossroads

Eredeti ár: 2 900 Ft

Akciós ár: 1 900 Ft