3+1: Inspiráció – Kísérletezők estje

Amikor - még az elmúlt évezredben - a Műhely Alapítvány az első Inspirációt kezdeményezte, a koncepció az volt, hogy pályázati alapon kerüljenek be az estre azok a fiatal, színpadra még nem sokszor jutott koreográfusok, alkotók, akik valamilyen újító, kísérletező szándékkal lépnek fel.

Foto: Jókuti György

Azóta eltelt sok év, sokan sok mindenre inspirálódtak, lefutottak kortárs táncos divatok és szép lassan kialakult egy hagyomány. De az kétségtelen pozitívum, hogy a technikai tudás tekintetében már nincsenek kínos pillanatok.

Az idei Inspiráció újdonsága abban állt, hogy az este mindhárom darabja valamilyen magyar – nemzetközi koprodukcióban készült, pályázatról már szó sem volt, meghívásos alapon állt össze a program. Azaz, az eredeti koncepció némiképp módosult, de ettől még lehetett volna izgalmas az este… Az első koreográfiát a finn Riina Saastamoinen készítette Rushes címmel, a MU Terminál fiatal táncosai (Asztalos Dóra, Gulyás Anna, Hoffmann Adrienn, Horváth Adrienn, Kiss Róbert, Tuza Tamás) számára. Akiket, egyelőre legalábbis úgy tűnik, arra treníroznak, hogy minél precízebben hajtsák végre a különböző geometrikus komponálású, bonyolult térformákra építő mozgássorokat. Ez persze még mindig vonzóbb, mintha elvont, lila művészkedésről lenne szó, azonban minden tisztasága és jó értelemben vett egyszerűsége ellenére egy idő után mégis üres és érdektelen lesz a produkció.

Az est második darabja a Crossfade című duó volt, Zambrzycki Ádám és Kevin Turner közös munkája. Két nagyon különböző alkatú, érzékelhetően más hátterű, érzelmi intenzitású táncos dolgozott együtt, helyesebben a koreográfia első részében még két külön fénynégyzetben. Nagyon izgalmas volt, ahogy majdnem ugyanazt a kottát táncolták, mégis annyira különbözőek voltak. A konkrét együtt táncolásokban azonban mégis teljes harmóniában mozgott a két test. Erre erősített rá a duó második fele, amelyben egy fekete asztalon táncolva először még két külön kivezetése volt gázálarcaiknak, de aztán ebben is megszületett az összeköttetés kettejük között. A darab minimalista látványvilága, hangulata Frenák Pál legutóbbi munkáinak szcenikáját idézte fel, de mégse lett kellemetlen, kínos utánérzés, s ezt valószínűleg a két táncos koncentrált jelenléte biztosította.

Hasonló harmónia működött a harmadik koreográfiában, Molnár Csaba és Marco Torrice duójában, a Három etűdben. A tér nem teátrálisan volt lecsupaszított, hanem a szó szoros értelmében. Azaz minden oldalsó és hátsó függönyt elhúztak, és mikor mi, nézők beültünk, a két táncos már benn beszélgetett a színpadon, civil ruhában, civil módra. Táncukat is teljes világosságban kezdték, csak szép lassan sötétedett el a nézőtér. Az első etűd azonban mindenben folytatta a hétköznapiságot, gesztusaik, hangjaik természetesek voltak, egészen az orrtúrásig bezárólag. A másik két etűd sem a tánctechnikai bravúrjaival nyűgözött le, hanem a futások térváltásai, az összehangolt, tiszta irányú négykézlábas mozgások alapozták meg a színpadi akciókat.

A +1 pedig az este háziasszonya, Ladjánszki Márta által nyújtott produkció volt. Már hozzászokhattunk volna az elmúlt évek Inspirációin edzett nézőkként, de a one woman show idén újabb fordulatot vett. Az önironikus játék már tavaly is alaphangja volt konferálásainak, de idén egy neoprimitív macskaasszony-külső társult hozzá. Ráadásul csúnyán bennfentes beszédmóddal élve idegeníthette volna el a mezei érdeklődőket, ám ez a veszély nem fenyegetett, hiszen a nézőtéren többnyire azok ültek, akik éppen nem táncoltak. De ha ez így marad, tartok tőle, nem is lesz széles körben szokása az egyszeri színházba járónak, hogy beüljön egy jó kis kortárs táncestre…

(2008. február 1., 2. 20:00 Trafó (Budapest) - Inspiráció - Kísérletezők estje)