Egy faun kalandjai

A Bozsik Yvette Társulat 10. születésnapján nem új bemutató szerepelt műsoron, hanem egy jóval korábbi produkciójukat újították fel. Az Egy faun délutánja megtévesztő cím is lehetne, hiszen nyilván mindenki Debussy darabjára gondol, ám az előadás zenei, képi és történésbeli faunája és flórája gazdagabb annál, hogy csak egy műre épüljön.

Bozsik Yvette és Vati Tamás

Bár kétségtelen, hogy a Debussy-mű is elhangzik nagyjából a produkció egyharmadánál, felénél, s mozgásban, valamint a nimfák kosztümjében, sőt a "történet" felépítésének egész szerkezetében meg is idézi a híres-hírhedt Nizsinszkij–féle koreográfiát. Azonban a faun (Vati Tamás) öltözete már nem felel meg a századelő faun-ábrázolásának (ahogy még az első Bozsik-verzióban), sokkal inkább egy enyhén szado-mazo beütésű, némileg aberrált faun vágyakozik a nimfája (Bozsik Yvette) után fekete bőrnadrágban és hosszú, fekete bőrkabátban. Az előadás egészének szüzséje azonban nagyon hasonló marad, csak éppen kilép ebből a fin du siécle-ben elképzelt faun-nimfa idillből, és különböző szituációkban, különböző zenékkel mutatja meg a férfi-nő kapcsolatot. És mintha minden egyes "próbálkozás" ennek a legelemibb emberi viszonynak és vágynak az abszurdságát, kudarcosságát támasztaná alá.

Ez így kellőképpen drámaian hangzik, ám drámáról az előadásban szó sincs. Sokkal inkább könnyed játékról, játékosságról, ironikus viszonyulásról. Fontos rétege, valamilyen módon az etűdöket összetartó része az előadásnak az opera-díva és két kísérőjének háromszor is megjelenő triója, amelyek közben önmaguk is etűd-szerűek. Mintha a Picasso kalandjai című filmből lépett volna elő ez a három férfi, annyira abszurdan komikus a jelenlétük, mozgásuk, játékuk. Jeleneteik fontos része egy, az előadást végigkísérő meleg hangulat, amelyet nemcsak a transzvesztita "énekesnő", és kísérőinek férfias nőiessége teremt meg, hanem maga a faun-történet, motívum is, amely a homoszexuális szubkultúra egyik alapvető kulturális ikonja. A férfi-férfi kapcsolatok azonban külön nem tematizálódnak az előadásban, hanem ezekkel a visszatérő opera-áriákkal és az azokat kísérő táncokkal mintegy mindenfajta, jelentős részt a szexualitásra épülő emberi kapcsolatot értelmez az előadás.

A felújítás megőrizte az eredeti változat mozaikos felépítését, illetve azt, hogy szöveget, a táncszínháztól jobban eltérő műfajt nem épített bele a produkcióba, holott Bozsik utóbbi darabjai nagyon is egyfajta összművészeti jelleg felé mozdulnak el. A Faun – előadása azonban megmaradt jó értelemben véve egyszerűnek és viszonylag eszköztelennek. A zenei sokféleség (Debussy mellett megszólalnak többek között Gounuod, Puccini, Schnittke–művek részletei), a naivan idillikus képet megteremtő hátsó kulissza és a teljesen csupasz, fekete tér váltogatása szükségszerű az egymást követő etűdök elválása - elválasztása miatt is. Ám eklektikusnak mégsem nevezném az előadást, mert az az ironikus hangnem, amellyel gyakorlatilag minden variációban ugyanazt mondja el, egységessé teszi az előadást.

(2007.november 17. szombat, 19:00, Nemzeti Táncszínház – Bozsik Yvette Társulat: Egy faun délutánja)