Elszánt, perverz, lelkes

Nyilván nézőpont kérdése (mármint hogy elszánt, perverz vagy éppen lelkes), és innentől kezdve virágozzék minden virág. Amire a Szigeten kevés az esély, hiszen a földtani és légköri viszonyok a legkevésbé sem kedvezőek. Másfelől azonban nagyon is gazdag nemcsak a zenei, hanem kulturális flóra is - hogy fokozzam a képzavart, ha már a szigeti hangzavar megihletett.

Frenák Pál előadása

A címbeli jelzők közül kimaradt a tiszteletreméltó (nyilván nem elég figyelemfelkeltő), holott elsősorban ez illeti meg a Színház– és Táncsátor évről évre vívott hősies küzdelmét a szigeti viszonyokkal szemben. De úgy tűnik, az elszánás annyira erős, hogy meghozza gyümölcsét (vagy virágját, ld.: vastag betű). Azaz düböröghet a Manu Chao a nagyszínpadon, uralkodhat az első nap felfokozott buliznivágyás hangulata, mégis sokan gyűlnek össze perverzek a fedett térben is, hogy kortárs táncművészetet élvezzenek. Ez persze fokozza az előadók lelkesedését, úgyhogy lassan minden összeáll.

Az első este egyetlen külföldi fellépője a Danza del Alma kubai társulat, amelynek tagjai mertek viccesek lenni, bár a humoruk számomra gyakran közönségesnek és laposnak tűnt, de kétségtelen, más vérmérséklet. Nagyképűsködve még olyat is mernék mondani, hogy ez amolyan nyári, szigeti hakni volt, de az a férfierő, ami a transzszexualitás ellenére sugárzott a darabból, mindenképpen vonzó volt.

Ezzel szemben a Compagnie Pál Frenák a freudi pszichoanalízis ösztönszféra kutatásánál a Szigeten sem adta alább, ráadásul a szabadtéri színpadon, ahová aztán minden elhallatszott. Ennek ellenére sokan és kitartóan figyelték végig az előadást, bár többeknek még nagyobb kedve lett volna kipróbálni azt a teret uraló, hatalmas homorú lejtőt, amin a táncosok dolgozta, csúsztak-másztak, ugrottak, estek-keltek. A darab még nincs kész, ez afféle előbemutató volt (kiteljesedés ősszel a Trafóban), így egy erős vázlatszerűséget, végiggondolatlanságot, a mozgásokkal való kísérletezés állapotát lehetett még érezni a hűvösödő estében.

Az éjfélkor kezdődő Szeánsz – Aritmiás szívek klubja a Tünet Együttes jól bejáratott és a sátor körülményeihez tökéletesen adaptált produkciója lett. A játszótérként működő színpadi térbe szerintem itt is beléptek volna néhányan, de a táncosok-színészek kellő intelligenciával tartották távol őket. Játékaikban, megőrizve felnőttségüket, néha szinte óvodásokká váltak, ahogy egymás mellé állva utánozták egymást, ahogy megsértődött az, aki valamit nem értett vagy nem tudott megcsinálni, ahogy féltékenyek lettek például a párnacsata győztesére és szétverték a fejét. Az előadás után persze meg lehet próbálni leutánozni őket.