Jószolgálat

Hogy itt sírva lesz, afelől nem volt kétségünk a Millenáris Teátrumba, Bozsik Yvette új koreográfiájának bemutatójára érkezve. Az emberi akaraterőnél, állhatatosságnál kevés megrendítőbb dolgot ismerek.

Jelenet az előadásból (foto: www.btf.hu)

A táncos-koreográfus társulata, a Tánceánia Együttes és a Gördülő Tánccsoport közös produkcióját természetesen akkor sem lehet szikár módon, kizárólag esztétikai szemszögből vizsgálni, ha erre amúgy messzemenően alkalmas.

A Lélektánc bemutatója után leginkább tüzes hangú, társadalompolitikai pamflet megírásához lenne az embernek kedve. Szólhatna ez az írás annak a társadalomnak elképesztő torzulásairól, melyet együtt gányoltunk, tapasztgattunk, foltozgattunk itt az elmúlt időkben. Melyben empátiának, irgalomnak, jószívűségnek, nyitottságnak, érzékenységnek mint afféle fényűzési termékeknek, alig maradt hely. Ahol aprószentek láthatatlan légiója segít embernek maradni embertársaink azon roppant tömegének, kik e lökdösődés- és agresszióalapú, hajszolt és frusztrált társadalomban képtelenek felvenni az iramot, például mert testük nem rendelkezik mindazon tulajdonságokkal, amelyekkel az úgynevezett átlagemberé.

Az alkotóként az elmúlt időben elképesztő tempóra váltott Bozsik Yvette legújabb produkciójában saját társulatának tagjai mellett különböző mértékben mozgássérült illetve vak táncosok is közreműködnek. Arról, hogy e mű maradéktalanul azzá legyen, ami, Bozsik Yvette koreográfus-rendező és Iványi Marcell társrendező mellett a Tánceánia mozgásművész-mozgásterapeuta hármasa: a színpadon meg nem jelenő konzultáns-asszisztens Bóta Ildikó és az előadás fellépőjeként is látható Gál Eszter és Kálmán Ferenc személye a garancia.

A színpadon a Tánceánia gárdájából Bruckner Csaba, Potoczki Gábor és Puskássy Márk – utóbbiak ketten kerekesszékben. Hármójukra már meleg szívvel emlékezhetünk Bozsik Yvette nagyhatású, komoly diskurzust kiváltott, Táncterápia című produkciójából. Matatek Judit – amellett, hogy Tímár Péter Vakvagányok című filmje főszereplőjeként együtt játszott Bozsikkal – a táncos-koreográfus A fény látnoknője című produkciójában dolgozott a társulattal, 2001 decemberében. Barkó Tamás, aki tüneményes vezetőkutyájával jelenik meg a színen, újdonász, s egyben e produkció egyik főalakja. A speciális konferanszié szerepét is nagyszerűen betöltő Gál Eszter pedig az „est sztárvendégeiként” jelenti be a Gördülő Tánccsoport két művészét: a társulatot vezető Sárai Ritát és partnerét, Vágola Imrét – vagyis a Hurrikán Duót.

Jelenet az előadásból (foto: www.btf.hu)

A Lélektánc önálló, olykor szenvedélyes társadalmi protest-táncként is felfogható művészi produkció, s a mindennapi gyógyító munkát ábrázoló helyzetek kollázsa. A játék egyszerre mutatja fel a közösség, az összetartozás, az emberi egyenlőség egyetemes igazságát, és az ösztönös akarat egészséges ember számára fel sem foghatóan hatalmas erejét. A puritán, jelzésszerű térben, civilbe öltözött, vagy csak egészen jelképes jelmezeket viselő fellépők bemutatta est összhangzattá nemesül: kockázatos vizeken járva, meg nem ingó moralitás alapján állva szól hozzánk.

A mód, ahogyan Bozsik saját táncosait vezeti e produkcióban, példaértékű. Vati Tamás egyfajta játékmesterként határozott, szupportív és szigorú. Mozdulatai nem „gügyögnek”, gesztusai nem finomkodók. Egyenrangú társként fordul, nyúl sérült társaihoz. Fülöp Tímea, Hasznos Dóra, Krausz Alíz, Samantha Kettle és Vislóczky Szabolcs ugyancsak tüneményes társ, a koncepciót tökéletesen értő és érző szívember.

Bozsik gesztusokkal és mozgássorokkal, jelekkel és viszonyrendszerekkel ábrázolja állásfoglalását, nézeteit az integrációról. Mondandója egyenes, tiszta és közérthető, megrendítő és tiszteletet parancsoló, egyben finom provokációtól sem mentes.

A tandemen köröző Matatek és Vati, az érzéki kettőst táncoló Matatek és Vislóczky, aztán Bruckner szóló-jelenése, Puskássy, Fülöp és Kálmán megrendítő és sejtelmes triója, s a játék végén Barkó magányos, lenyűgöző sétája a Vati Tamás által talpai alá hordott, a szín közepén húzódó asztalsoron – megrendítő szépségű metaforák, amelyeket épeszű, épszívű embernek nem kell magyarázni.

Nehéz ebből a megejtő előadásból csúcspontokat kimazsolázni, de a motívumok és hatásmechanizmusuk érzékeltetésére mégiscsak szükséges. Sárai Rita és Vágola Imre lírai, kerekesszékes kettőse rám olyan hatást gyakorolt, amit tánc talán még soha. A sugárzó szépségű, estélyis Sárai és délceg, szmokingos-csokornyakkendős partnere kettőséből az életöröm, a magabiztosság, az akarat valami olyan varázslata áradt, ami szinte kidöntött a székemből. Azonnal végignéztem a Gördülő honlapját, elolvastam tagjainak kommentálhatatlan, szikár életrajzait, s mostantól ott laknak a szívem legmelegebb zugában. Akárcsak mindazok, akik ezt az előadást létrehozták, egytől-egyig. A végére tényleg nem marad más, csak fejet hajtani előttük: elhivatottságuk, erejük, derűjük, hitük előtt.

(2008. március 21. - Millenáris Teátrum, 19:00 - Bozsik Yvette: Lélektánc - Budapesti Tavaszi Fesztivál
Km.: Bozsik Yvette Társulat, Tánceánia Együttes, Gördülő Tánccsoport; zene: Philippe Heritier; fény: Pető József; tér: Vati Tamás; jelmez: Bozóki Mara; konzultáns-asszisztens: Bóta Ildikó; kreatív producer, társrendező: Iványi Marcell; kor.-rend.: Bozsik Yvette)