A hét portréja: Róna Viktor

Róna Viktor táncos, koreográfus, balettigazgató nemzedékének egyik legkitűnőbb táncosaként még a Párizsi Opera vezető balettmestere is volt.

 

Róna Viktor

1936. augusztus 17-én született Budapesten. A budapesti Operaházban tanult Nádasi Ferenc tanítványaként, majd az Állami Balett Intézetben tanult tovább, ahol 1954-ben kapott diplomát. Ezalatt 1950-től már az Operaház társulatához tartozott, 1957-től annak egyik vezető magántáncosa volt. 1959-ben egy évet töltött a híres Pushkin mesterosztályában Leningrádban. Az Opera társulatában eltáncolta a repertoár összes fő- és karakterszerepét: a danseur noble szerepek mellett a demiszerepekben is hatalmas sikere volt, ezért a világ számos balettszínpadán vendégszerepelt. Az 1960-as években olyan világhírű balerinák voltak a partnerei, mint M. Fonteyn, L. Daydée, G. Samtsova.

1974 és 1980 között a Norvég Nemzeti Balett vezető szólistája, majd balettmestere volt. 1980 és 1982 között a nagy presztízsű Párizsi Operában töltött be vezető balettmesteri pozíciót, majd 1982-83 között a milánói Scalában. Állandó tanára volt R. Hightower cannes-i iskolájának, valamint Európa és Ázsia több országában is tartott kurzusokat. 1976-ban Oslóban saját változatában vitte színre a Diótörőt, 1991-ben a Csipkerózsikát az Operaházban. Legismertebb szerepei voltak: Albert Lavrovszkij Giselle-jében, a Herceg Vojnonen Diótörőjében, Desiré Petipa Csipkerózsikájában, a Királyfi Harangozó György, majd Seregi László A fából faragott királyfijában, Spartacus a Seregi-darabban. Liszt Ferenc-díjban részesült 1963-ban, majd 1965-ben megkapta a Kossuth-díjat. 1972-ben érdemes művésznek, 1976-ban kiváló művésznek választották. 1994. január 15-én, ötvennyolc éves korában hunyt el.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 1 18:34 2009.08.24
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A Magyar Állami Operaház szinpadán, szerencsém volt többször látni táncművészetét-fantasztikus volt!

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG