Balett: Lepipáltam saját magamat!

Másnap mozdulni sem bírtam az izomláztól, de életre szóló élményt adott Kriszt László órája. Nagyon keményen megdolgoztatott, nem ismert tréfát a mester. Én azonban egy pillanatra sem adtam fel! Táncos sorozatunkban ezúttal egy balett órán vettünk részt.

Kriszt László neve garancia. Színművészként, táncművészként, koreográfusként és rendezőként is ismerhetik őt. A mester végigtáncolta a világot a Broadwaytól Budapestig. Híresen kemény tanárként tartják számon, így az előre meghirdetett balett óra előtt már napokkal rettegtem a feladattól, és azon gondolkodtam: tényleg végig kell csinálnom egy teljes órát nekem, aki korábban sosem próbálta ezt? Bár a kislányom öt éve balettozik, volt némi fogalmam arról, mi is történik majd az órán, de más kívülről nézni az ötödik pozíciót, és más dolog megállni a lábadon, ha neked kell megcsinálnod.

Húsz perc után már éreztem a karomat és a combomat

Az óra bemelegítéssel kezdődött, próbáltam széttárt talpakkal egyensúlyozni, és utánozni a többieket, akik láthatóan több éves gyakorlattal bírtak. A nyakam recsegett ropogott, de a térdem is érdekes hangokat hallatott. A lejátszóból komolyzene szólt, így ez az óra megadta azt, ami számomra a legfőbb feladata volt: csak a zenére, és magamra, a mozdulataimra figyeltem. Elfeledkeztem arról, hogy esetleg esetlen vagyok és suta, és a gyakorlatoknak köszönhetően meditatív állapotba kerültem. Befelé figyeltem, kívül hagytam minden problémát, és kikapcsolt az agyam.

A bemelegítés után felsorakoztunk a korlát mellett, előttem Fantoly Nikolett táncművész mutatta a helyes pozíciókat. A szemben lévő korlátnál pedig Kriszt László diktált. Húsz perc után pillantottam először az órára, mikor elkezdtem érezni a karomat és a combomat. Összeszorított fogakkal fogadtam meg magamban: ha összeesek, akkor sem fogom abbahagyni! Közben olyan izmaimat éreztem meg, melyek létezéséről még csak fogalmam sem volt!

Akasztották a hóhért!

Fél óra elteltével már szinte rátapadtam a falióra számlapjára. Az óramutató lassan vánszorgott, és én visszaszámoltam. Bár annyira nem volt megerőltető követni a mestert, a helyes testtartással és a pontos mozdulatokkal voltak gondjaim.  A karom, melyet végig oldalt kellett volna kecsesen tartanom, folyton le akart esni, és a lábfejem sem akart a helyes tartásban maradni, többször majdnem felborultam, ennek ellenére igyekeztem a lehető legpontosabban végrehajtani a gyakorlatokat. A kis szünetekben pedig arra koncentráltam, hogy erőtartalékaimat mozgósítsam. Eközben a kislányom a padon ülve kezét a szája elé tartva mosolygott magában: akasztották a hóhért!

Remegve rogytam le az első székre

Az óra utolsó negyed órájában a forgások és ugrások gyakorlására került sor. Először még megpróbáltam követni a többieket, de rövid idő alatt rájöttem: ebben a műfajban esélytelen vagyok. Titkon reméltem, nincs a teremben kandi kamera, és később nem olvassák a barátaim a fejemre röhögve ezt az egészet. Pont elég volt a lányom cinikus pillantása. Hát, néha a gyerekeknek is meg kell adni azt az örömöt, hogy a szüleik kínlódásán kuncogjanak! Most legalább megtudod, mit szenvedek én hetente háromszor, anya! - szólalt meg az óra végén a lányom. Én pedig elismerő bólogatással rogytam le az első székre, ami az utamba került. Negyed órás pihenő után felöltöztem, és máris éreztem: ezt nem fogom izomláz nélkül megúszni. Arra viszont nem gondoltam, hogy másnap csak gurulva tudok majd lemászni az ágyról, és minden lépcsőfoknál felszisszenek. Azt hiszem, Kriszt László, és én is jó munkát végeztem, lepipáltam magam, és összeszorított fogakkal küzdöttem. A balett óra pedig akkora hatással volt rám, hogy elgondolkodtam rajta: 37 évesen se késő elkezdeni, és ahogy elnéztem a többiek izomzatát, előfordulhat, hogy a következő órán is tiszteletemet teszem majd.

Cikksorozatunk első részét az argentin tangó óráról ide kattintva olvashatják el.