Uhrik Teodóra: "A tánc az egyetemes színház része"

"A tánc az egyetemes színház része, az a fajta táncművészet, ami nem színházszerű, az figyelmen kívül hagyja a közönséget és csupán önmegvalósítás" - vélekedett hivatásáról Uhrik Teodóra táncművész, aki a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést vehette át az augusztus 20-iki nemzeti ünnep alkalmából pénteken a Parlamentben.

Uhrik Dóra

A Kossuth-díjas táncművész az indoklás szerint a táncművészet területén végzett több évtizedes kiemelkedő előadóművészi és táncpedagógusi tevékenységéért, a hazai táncművészeti oktatás szakmai programjainak minőségi megújításában végzett elévülhetetlen érdemeiért kapta az elismerést. 

Uhrik Teodóra, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola táncművészeti igazgatóhelyettese, a Pécsi Balett alapító tagja. Arról, hogy a pécsi iskolában miben más a képzés, elmondta: középfokú oktatás több helyen is folyik, de minőségben csak a győri tánc- és képzőművészeti szakközépiskolát tartja a pécsihez hasonlónak. A munkájukban a Pécsi Balett alapítójának, Eck Imrének az örökségét viszik tovább. "A tánctechnikán kívül a színpadra állítás gazdag lehetőségeivel ismertetjük meg a növendékeket, az előadó-művészi képesség minden irányú kiteljesítésére szeretnénk őket megtanítani. Mert ha a színpadra kiállunk, nemcsak lábunk és kezünk van, hanem lelkünk, szívünk, érzelmünk és érzékeink, ezeket a színpadra lépő táncművésznek mind közvetítenie kell, különben fabatkát sem ér az egész. Mi megtanultuk Ecktől, hogy minden egyes mozdulat mögött van gondolat" - hangsúlyozta Uhrik Teodóra. Rámutatott: nagyon komoly színházi összefüggés is rejtezik a hivatásukban. "A tánc az egyetemes színház része, az a fajta táncművészet, ami nem színházszerű, az figyelmen kívül hagyja a közönséget és csupán önmegvalósítás" - fogalmazott a művész, aki elsőrendű feladatának tartja a tehetséggondozást, de foglalkoztatja a táncfilm-készítés is, szerinte itthon nagyon hiányzik ez a műfaj. 

Uhrik Teodóra 1943. augusztus 27-én született Budapesten, 1961-ben az Állami Balettintézetben kapott diplomát. 1960-ban alapító tagja volt a Pécsi Balettnek, ahol 28, bel- és külföldi sikerekben gazdag évet töltött el, 1967 és 1989 között magántáncos volt. 1978 óta a Pécsi Művészeti Szakközépiskola tánctagozatán tanít, 1991 óta tagozatvezető, majd igazgatóhelyettes, 2002 óta címzetes egyetemi tanár. Művészete elismeréseként 1976-ban Liszt Ferenc-díjat, 1982-ben érdemes művész címet kapott, 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. 2002-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a táncművészetet megújító, kimagaslóan értékes teljesítményéért, a magyar táncművészet négy évtizedes, nemzetközileg is elismert szolgálatáért, a művészetoktatásban, azon belül a középfokú táncoktatás területén végzett fáradhatatlan munkálkodásáért. 2005-ben megkapta a Magyar Táncművészek Szövetsége életműdíját. 2010-ben tagja lett a Halhatatlanok Társulatának, 2011-ben pedagógiai munkásságáért Apáczai Csere János-díjat kapott.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG