Üzenetek a Tánc Világnapján

A Nemzetközi Tánc Tanács elnöke, Alkis Raftis, és a Nemzeti Táncszínház igazgatója, Török Jolán gondolatai a táncművészet ünnepén.

Az UNESCO mellett működő szervezet elnökének üzenete (fordítás: Magyar Táncművészek Szövetsége)

A táncolásra az emberiség történetének nagy részében, a szabadban került sor. Összegyűltek az emberek az erdei tisztásokon, falvak terein, a templomkertben vagy éppen a szérűn, hogy órákon át a táncolást élvezzék. Manapság a tánc leginkább báltermekben, klubokban, színházakban, iskolák termeiben, stúdiókban és diszkókban történik. 

Ebben az évben azt a javaslatot teszem, hogy térjünk vissza a természethez, a szabadban, utcákon, tereken, parkokban, stadionokban, strandokon, parkolókban, tisztásokon - vagyis bárhol, a szabad ég alatt ünnepeljük meg a tánc világnapját. 

Természetes késztetésünk van a táncolásra; táncosként a magunk módján érezzük, éljük meg a kapcsolódásunk a mindenséghez, és ez érzésekkel önt el minket.

Egész évben négy fal közé zárva tanítunk, táncolunk, próbálunk és előadunk. Ezt a táncnak szentelt napot tegyük különlegessé azzal, hogy mindenki számára láthatóvá tesszük a gyakorlást, tanítást, előadást. Lehet, hogy hideg van és esik az eső, és a padló minden bizonnyal nem elég jó, vagy a szél elnyomja a zenét, de a mozdulatokból áradó szépség és öröm, eltölti majd szívét a járókelőknek, a mi spontán közönségünknek.

Alkis Raftis professzor, a Nemzetközi Tánc Tanács (CID) elnöke, UNESCO, Párizs

Török Jolán Harangozó- és Prima Primissima díjas táncművész, táncpedagógus, a Nemzeti Táncszínház igazgatójának írása a Tánc Világnapjára 

Amikor az ember kap egy felkérést, hogy mondjon köszöntőt, az egyrészt nagyon megtisztelő, de egyben döntésre is kényszeríti, hogy milyen utat válasszon, hivatalosat, vagy személyest. Én a személyest választottam. Tettem ezt azért, mert több mint 4 évtizede szolgálom a Táncművészetet mint táncművész, pedagógus és mint menedzsere a szakmának.

Azt gondolom, sajnos még ma sem tudják nagyon sokan, milyen embert próbáló hivatás táncművésznek lenni, amelyen belül az ember pszichés és fizikai összhangjának mindig a legmagasabb hőfokon kell jelen lennie, a próbateremben és a színpadon egyaránt, mert csak ezzel az energiával lehet egy alkotó elképzelését úgy tolmácsolni, hogy Önök, tisztelt Közönség átélhessék a katarzist.

Ma este szeretném ismételten felhívni a figyelmet a magyar táncművészek és alkotók kiemelkedő képességére, kreativitására, amelyre kicsiny országunk büszke lehet.

Jó érzés előadásról előadásra látni, hogy Önök, Nézők jelen vannak, mert Közönség nélkül nem működik az előadóművészet, a táncművészet. Az Önök tapsa a jutalom az alkotóknak és táncművészeknek azért a sok-sok munkáért, amely a próbateremben zajlik mielőtt Önök előtt megjelenne. Az élő előadás a pillanat művészete: ott és akkor történik és nem megismételhető. Ezért is érdemes egy-egy előadást többször megnézni, hogy még jobban megismerhessék a táncművészek összetett, kifinomult lelki és fizikai adottságait. A koreográfusi, az alkotói munka szépsége a tartalom és forma egységében rejlik. Művészetükkel felfokozzák bennünk az élet érzetét, örömét és bánatát.

Tisztelt művészetet szerető Közönség, köszönöm a táncművészek és alkotók nevében a tapsokat, s kérem, kísérjék figyelemmel előadásaikat és jelenlétükkel továbbra is tiszteljék meg őket, minket.

Török Jolán Harangozó Gyula-, Prima Primissima-díjas, a Nemzeti Táncszínház igazgatója