Premier: (Yes Sir, I Can't) Boogie!

A helyzetjelentésM sorozat kilencedik bemutatója november 26-án az L1 Táncművekben.

Ladjánszki Márta így vall az előadásról:

"2008 óta eredményesen tudott működni az az alkotási folyamat, egymásra figyelés és összekapcsolódó bemutatósorozat, amit helyzetjelentésM címen, több állomásból építettem fel kollégáimmal, alkotótársaimmal. Mindig nagyon érdekes, tanulságos és izgalmas volt ez a fajta munka (ahol egy hónapos műhelyezés és útkeresés után egy bemutatóval összegeztük azt az adott stádiumot). 2010-ben folytattuk újabb állomássokkal, újabb bemutatókkal, újabb alkotótársakkal - de új koncepciót kialakítva! Bemutató-sorozatunk összefogó címe változatlanul: helyzetjelentésM 2010!

(Yes Sir, I Cant) Boogie! - Ladjánszki Márta (fotó: Kozár Edit)

Celine-t Zágrábban ismertem meg egy tavalyi tanítási programom kapcsán, meghívott kurzusvezetőként részese lehettem sokszínűségének és nyitott gondolkodásmódjának, hogy a testre nemcsak és egyszerűen fizikailag tekint, hanem vizuálisan, érzelemhordozóként. A tavalyi L1 Fesztivál meghívott előadójaként sok nézőnek okozott kellemes és édes meglepetést Palacsinta nevű performance-ával.

Celine mellé az erős fizikumú, nagyon jó technikával rendelkező, de még önálló alkotóként szárnyait csak próbálgató Borit hívtam meg, akinek az első szólóját az idei L1 Fesztivál kapcsán ismerhették meg a nézők. Nagyon tisztelték fizikalitását, akrobatikus mozgását, önmagát sem kímélő kísérletező kedvét és jelenlétét. Bori néhány éve Berlinben él és dolgozik, kifejezetten erre az előadásra hívtam haza.

Úgy érzem, hogy ők ketten nagyon más formában, de nagyon egy tőből fakadóan nyúlnak a testhez, ami számomra is szent és mindig új utakat adó játszó-tér. A darabhoz újra Zsoltot kértem fel, hogy zenét írjon, alkosson, és az már biztos, hogy egy közös munka ihlette, inspirálta zene születik - újra!

A sorozatom ezzel a végéhez közeledik! A mostani a 9. bemutatóm, s a 10. alkalmat Kozár Edit fotóművész képeivel zárom 2011. elején egy rendhagyó kiállítás formájában.

Ha eddig velünk tartottál, ezt se hagyd ki! S ha csak most csatlakozol, még nem késő!!!"

A helyzetjelentésM sorozat eddigi bemutatói: shelter (2008), Emily&AlicE (2008), still (2008), Test-Tér-Kép (2009), drifting (2009), love to give (2009), give a hug! (2009), BY the way (2010), (Yes Sir, I can't) BOOGIE! (2010)

 

2010. november 26. 20:00 - L1 Táncművek

(Yes Sir, I Can't) Boogie!

koreográfia/koncepció/látvány/kosztüm: Ladjánszki Márta

tánc: Céline Larrére, Szente Borbála

zene: Varga Zsolt

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG