A hét portréja: Agrippina Vaganova

Agrippina Vaganova, orosz balett-táncos, koreográfus, pedagógus elismert táncos karrierje mellett elsősorban a klasszikus tánctanítás területén kidolgozott saját módszerével foglal el kiemelkedő szerepet a tánctörténetben.

1879. július 6-án született Agrippina Yakovlevna Vaganova, a szentpétervári Mariinszkij Színház egyik jegyszedőjének lányaként már korán kapcsolatba került a balettel. 1888-ban felvételt nyert a Marinszkij Színház Imperial Ballet iskolájába, ahol többek közt Ivanov, Vazem, Gerdt és Nikolaj Legat irányítása alatt végezte tanulmányait. Marius Petipa, az iskola igazgatója nem szerette Vaganova táncát. A balett eleinte számára nagy küzdelem volt, tanárai nem hitték, hogy sikeres balettkarriert futhat be. Lassú és kitartó munkával azonban fejlődni kezdett, és 1897-ben sikeres vizsgát tett. Majd tagja lett a nagy hagyományú Imperial Balett (későbbi Kirov Balett) társulatának, ahol már technikai fejlettsége és határtalan virtuozitása miatt a „variációk királynőjeként" vált híressé, habár szépségének hiányából fakadóan a balerina címet csak 1915-ben, a visszavonulása előtti évben kapta meg. 1916-ban a khortekhnikumban, az Imperial Ballet iskolájában kezdett tanítani, melynek 1934-ben igazgatója is lett (és amely ma már az ő nevét őrzi). Tanítása során saját metódusát, a Vaganova-módszert fejlesztette ki, mely a táncot a test egészével képzeli el harmonikus mozgásban tartva a karokat, lábakat és törzset. Nem választja külön a táncos testének bizonyos részeit, hanem teljes összhangban képzi azt. 1948-ban A klasszikus balett alapjai címmel publikálta könyvét, melyben saját technikáját fejti ki. Legjelentősebb koreográfiái, A hattyúk tava (1933) és az Esmeralda (1935), tanítási stílusának erejét bizonyították. Olyan híres balerinák voltak Vaganova tanítványai, mint Natalia Dudinskaya, Galina Ulanova, Olga Lepeshinskaya, Maya Plisetskaya, a Vaganova Balettakadémián pedig olyan hírességek végeztek, mint Mikhail Baryshnikov és Rudolf Nurejev