Premier: A rosszul őrzött lány

A Magyar Nemzeti Balett november 27-én és 28-án mutatja be a Ferdinand Hérold és Frederick Ashton készítette művet. A próbán VIDEÓT is készítettünk.

A rosszul őrzött lány egyike a legrégebbi, ma is játszott baletteknek. A nagy francia forradalom előestéjén mutatta be Bordeaux-ban Jean Dauberval együttese, azóta pedig számos színpadra állítást megért. Igaz, zenei anyaga többször kicserélődött, míg 1960-ban Frederick Ashton elkészítette a maga változatát, amelyet azóta mintegy 35 balettegyüttes vette repertoárjára.

A hazai közönség először 1971-ben találkozhatott a művel: az egykori "keleti blokk országai" közül elsőként az Operaház balettegyüttese tűzhette műsorára e két felvonásos "nyugati" darabot. Azóta A rosszul őrzött lány - megszakításokkal - szerepelt az Operában, és olyan táncosokat láthatott a közönség darabban, mint Fülöp Viktor, Szakály György (Simone anyó), Orosz Adél, Kun Zsuzsa (Lise), Kováts Tibor (Alain).

A darabot Alexander Grant balettmester tanítja be, aki A rosszul őrzött lány 1960. január 28-i premierjén a londoni Covent Gardenben Alaint táncolta. A budapesti bemutatón az eredeti díszletekkel és jelmezekkel (tervezőjük Osbert Lancaster) láthatják az előadást, amelyet Alexander Grant így jellemzett: "Utána úgy érezhetjük magunkat, mint amikor egy pohár pezsgőt megiszunk." Ennek ellenére - a vidám történet miatt - családi programnak is remek választás ez a balett. Az előadás főbb szerepeit Komarov Alekszandr, Bajári Levente (Simone anyó), Pap Adrienn, Radinya Dace, Felméry Lili (Lise), Oláh Zoltán, Bakó Máté, Medvecz József (Colas), Kerényi Miklós Dávid, Katona Bálint és Koháry István (Alain) táncolják, a premier november 27-én és 28-án lesz a Magyar Állami Operaházban.

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 1 17:50 2010.11.24
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    http://www.facebook.com/HNBC1

     

    Tündéri fotók vannak fenn a jelmezes próbákról !

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG