A színész munkája
Találatok száma:4

Hevér Gábor a Sárga liliom című „Mohácsi-népszínműben" mint megvadult duhaj, szerelmes, magyar úr lövöldözött, lángot szórt a szeme, szitkokat a szája és közben mégis megnyerő volt. És gyors. Mint most is. Megnyerő és gyors. Még be se fejeztem a kérdést, már válasza végéhez érkezett. Éppen ezért beszélgetésünknek csak sűrített, kivonatolt változatát tudjuk közreadni. tovább...

Fiatal ember. Harminc éves. Kiemelkedik korosztályából. És valóban, magas is. A fővárosi közönség még csak most barátkozik vele, pedig a drámairodalom nagyon nagy szerepeit hagyta már maga mögött. Most itt ül, a Lear király főpróbahetében, két próba között szakított időt a beszélgetésre. Fáradt és kíváncsi. Ismerkedjenek vele, ismerjék meg Makranczi Zalán gondolatait. tovább...

László Zsoltot faggattuk a színész munkájáról. És ahogy a színházi próbákon is, előttünk, szinte velünk együtt fogalmazta meg - tépelődve, vívódva, saját magát is megmosolyogva - gondolatait és véleményét a színházról. tovább...

Új sorozatot indít a Nemzeti Színház. Színészeiket kérdezik arról, hogy hogyan készülnek szerepeikre, milyen út vezet az este hét órakor kezdődő varázslathoz, tulajdonképpen mi a színész munkája. Elsőként Udvaros Dorottya foglalta össze gondolatait. tovább...

1

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

A címoldalról ajánljuk

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Mai évfordulók

  • Sir Eugene Goossens születése (1893)
  • Miles Davis születése (1926)
  • Jan Blockx halála (1912)
  • Stravinsky: Tűzmadár - szvit  - bemutató (1914)