A bérletújítás május 17-én kezdődött, új bérleteket pedig május 21-től június végéig lehet váltani. tovább...
Most négy előadásra szóló bérletet válthat a Radnóti Színházba. tovább...
Pénteken veszi kezdetét a Nemzetközi Zongoraverseny, utána a Korunk Zenéje fesztivált rendezik meg, és egész évben ifjúsági és felnőtt bérletekkel várják a zenekedvelőket. tovább...
Új logó, húsz éves zempléni hagyomány és nyáreste Óbudán. Ez a Liszt Ferenc Kamarazenekar következő napjainak programja. tovább...
Már kaphatók a nagymúltú együttes újabb bérletei. A három koncertből álló sorozatot az Olasz Intézetben tartják. tovább...
Komolyzene, jazz, világ- és könnyűzene, tánc, fiataloknak szóló sorozatok – nemsokára kaphatók a Müpa őszi bérletei. tovább...
A Detroiti Szimfonikus Zenekar (DSO) történetének második leghosszabb, 11 hetes sztrájkja ért véget. tovább...
Válaszoljon alábbi kérdésünkre és tegyen a karácsonyfa alá koncertbérletet! tovább...
Kevesen gondolnák, mi mindent rejthet egy boríték. Világhírű szimfonikus zenekar hangversenyét valamelyik sztárdirigens irányításával, alkalmanként virtuóz szólista közreműködésével a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. tovább...
A nagy sikerű japán turnét követően október közepén indul a hangversenyévad a Tisza-parti városban. tovább...
Komolyzene, jazz, világ- és könnyűzene, tánc, fiataloknak szóló sorozatok – nemsokára kaphatók a Müpa tavaszi bérletei. tovább...
24-én veszi kezdetét az őszi bérlet az Olasz Intézetben, 30-án pedig MTA Roosevelt téri dísztemében játszik a neves együttes. tovább...
A zene világába invitálja a zenebarátokat a 2010/11-es évadban is a neves együttes. Mozart, Strauss, a német zene fővárosai és az orosz zene kerül középpontba. tovább...
Beethovent és Schubertet hallgatni a gesztenyefák alatt madárcsicsergés kíséretében? Szombaton Pécsett ezt is ki lehet próbálni. tovább...
Szálljon fel a 2-es villamosra a Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusival és hallgassa meg interjúnkat Fischer Ivánnal, aki a 2010/2011-es évad legjobbnak ígérkező koncertjeiről beszél. VIDEÓVAL tovább...
Május 10-én a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar Bach-oratóriumbérletének befejező állomásához érkezik. tovább...
Május 10-én a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar Bach-oratóriumbérletének befejező állomásához érkezik. tovább...
A Budafoki Dohnányi Zenekar évadtervében állandó helye van az Universitas koncerteknek. Játsszon a Fidelióval és nyerjen egy Universitas bérletet! tovább...
Minden eddiginél több bérlettel várja közönségét őszi produkcióira a Művészetek Palotája. tovább...
Március 17-én este a János-passiót hallgathatják meg a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar bérletének következő előadásán a Művészetek Palotájában. Játsszon a Fidelióval és nyerjen két jegyet a koncertre! tovább...
Március 17-én este a János-passiót hallgathatják meg az érdeklődők a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar bérletének következő előadásán a Művészetek Palotájában este fél nyolctól. tovább...
Folytatódik a pécsi Pannon Filharmonikusok budapesti bérletsorozata. Március 7-én Oliver von Dohnanyi vezényel, a vendégszólista Hadady László oboaművész lesz. tovább...
Négy koncertből álló sorozattal készül a tavaszra a jelenleg Japánban turnézó Liszt Ferenc Kamarazenekar. Márciustól minden hónapban hallhatjuk az együttest az Olasz Kultúrintézetben. tovább...
A Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar bérletének harmadik előadására november 18-án kerül sor a Művészetek Palotájában. Játsszon a Fidelióval és nyerjen két jegyet a koncertre! tovább...
Október 19-től árusítja tavaszi bérleteit a Művészetek Palotája. Így 15%-os kedvezménnyel vásárolhatók jegyek a különböző műfajú rendezvényekre, világsztárok fellépéseire. tovább...
A következő évadban is számíthat a zenekedvelő közönség a zenekar jól bevált bérleteire. A koncertek műsorában a népszerű művek mellett ritkán hallott, és először megszólaló kompozíciók is szerepelnek. tovább...
































