A közelgő Mozart-maraton aprópóját megragadva a BFZ új vezetősége stratégiai együttműködési megállapodást kötött Káel Csabával. tovább...
Vasárnap ünnepélyes keretek között búcsúztatta a Budapesti Fesztiválzenekar a nyugalomba vonuló vezetőt. tovább...
A Midnight Music a Budapesti Fesztiválzenekar új koncertsorozata. Játsszon a Fidelióval és legyen a vendégünk a január 21-i, első alkalmon! tovább...
A zenekar vezetőségének Budapest főpolgármesteréhez, Tarlós Istvánnak szóló levelét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük. tovább...
A The New York Times szombati számában az év három legemlékezetesebb operaprodukció közé sorolják a Don Giovannit. tovább...
Sűrű hétvége áll a világhírű karmester mögött: Prima Primissima Díjat kapott, három koncertet adott a Berlini Filharmonikusokkal és elindította a Konzerthaus zenekar meglepetéskoncertjeit is. tovább...
Az új vezető a nyugalomba vonuló Körner Tamás utódja 2012. január elsejétől. Az ügyvezető helyettesévé Erdődy Orsolyát nevezték ki. tovább...
Idén november 5-én rendezik meg azt a koncertet, amelyen a magyarországi zeneiskolákból kiválasztott legtehetségesebb gyerekek lépnek fel a Fischer Iván vezette Fesztiválzenekarral. tovább...
Az október 28-tól megújuló weboldalon keresztül a világ minden tájáról követhetők lesznek a koncertek, sőt, a próbákba is betekinthetünk. tovább...
November 6-án a fent jelzett zeneszerzők műveiből ad koncertet a Fischer Iván vezette együttes. Játsszon velünk és legyen a vendégünk a hangversenyen! tovább...
2012. április 28. szombat Olasz Kultúrintézet 19:45
A Barokk estek sorozatában a Budapesti Fesztiválzenekar eredeti barokk hangszereken játszó új együttese mutatkozik be. A sorozat vezetője a régi zene egyik legkiválóbb szakértője Reinhard Göbel.
tovább...
Az év legszebb hangversenyét jutalmazza az “ováció” elnevezésű díj, amelyet a holland zenei szakmai zsűri idén Fischer Iván karmesternek itélt a Concertgebouw zenekarral előadott Wagner-Bartók estjéért. tovább...
Október 2-án kiosztották Németország legrangosabb komolyzenei elismerését. A gálaesten Fischer Iván dirigálta leendő, új főzeneigazgatóként a berlini Konzarthaus zenekarát. tovább...
A válasz egyértelműen: nem. Egyszerűen csak új sorozatot indítanak Barokk estek címmel, melynek egyik próbáján a Fidelio kamerája is ott volt. tovább...
A Budapesti Fesztiválzenekar koncertet adott a Critical Mass tiszteletére a Hősök terén. Persze, hogy ott volt a Fidelio kamerája is! tovább...
Két éve a Budapesti Fesztiválzenekar, most vezetőjük, Fischer Iván neve szerepel a komolyzene Oscar-díjának nomináltjai között. tovább...
Részben egy herendi készletnek köszönhető, hogy Gustav Mahler első szimfóniáját itt mutatták be, Budapesten. tovább...
Szeptember 9. és 13. között immár hetedszer rendezi meg a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Művészetek Palotája a Budapesti Mahler-ünnepet. tovább...
Idén is a Budapesti Mahler Ünneppel indul a Fesztiválzenekar új évadja. Játsszon a Fidelióval és legyen vendégünk egy koncertre! tovább...
Fischer Iván együttese lép fel a 26. Meranói Nyári Zenei Fesztivál csütörtöki nyitónapján. A zenekar innen először svájci, majd spanyolországi és nagy-britanniai fesztiválokra utazik tovább. tovább...
Don Giovanni, New York, Mostly Mozart Festival, Rose Theatre. Múltkor ott tartottam, hogy Föl Vagyunk Dobva. Hát ez az érzés nem múlt el. Dénes Viktor a két előadásról. tovább...
Elismeréssel írtak a hétvégén az amerikai kritikusok arról a New York Lincoln Centerben csütörtökön és szombaton a Budapesti Fesztiválzenekar közreműködésével bemutatott előadásról, amelynek karmestere és rendezője Fischer Iván volt. tovább...
A Fischer Iván rendezte és dirigálta Don Giovannit jelenleg New Yorkban láthatja a közönség. Az előadásban közreműködnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem Novák Eszter és Selmeczi György vezette zenés színész osztályának hallgatói, közülük Dénes Viktort kértük meg arra, hogy tudósítson nekünk. Első levele megérkezett. tovább...
A Bánk bán ugyan nem megy Amerikába, de magyar operaprodukció azért lesz a tengerentúlon. tovább...
A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója a karmester kategóriában Semyon Bychkovot és Esa-Pekka Salonent előzte meg, a kamarazenészek közül a Takács Kvartett bizonyult a legjobbnak. tovább...
Bejelentették a BFZ 2011/2012-es évadának programjait, a jövőben pedig több koncerthelyszínről, a világ számos pontjáról internetes közvetítést terveznek. tovább...
Csütörtökön nyilvánosságra hozták a Királyi Filharmóniai Társaság 2011-es díjaira jelöltek listáját, melyben a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatójának neve is szerepel. tovább...
A Budapesti Fesztiválzenekar ebben az évben nem tudja megrendezni hagyományos, júniusi, ingyenes, szabadtéri hangversenyét a Hősök-terén. tovább...
A közfelfogás szerint Wagner nehéz szerző. Olyan, akinek a művei alapos előtanulmányok mellett makacs elszántságot is igényelnek a hallgatóságtól, mivel jelentésrétegeik terjedelmes és bonyolult utalásrendje csak a legkitartóbb zenekedvelők előtt tárul fel, beavatva őket a színpadi zene evolúciójának misztikus titkaiba. tovább...
A 175 milliós elvonás felülvizsgálata miatt a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a közönség segítségét kérte, aláírás formájában. tovább...






