Budapesti Kamaraszínház
Találatok száma:36

A vágy villamosával, a 13 éve sikerrel futó, 2012 februárjában 275. előadását ünneplő produkcióval zárja a szezont és feltehetőleg fejezi be fennállását május 7-én a Budapesti Kamaraszínház. A Tivoli épülete előtt a hétfő esti előadás után a színészek és a közönség is búcsúzik a színháztól. tovább...

Léner András szerint túl keveset beszélünk a jó dolgokról. A Budapesti Kamaraszínház vezető rendezője az idei évadban megjárta Kassát, létrehozott egy irodalmi-színházi sorozatot, a Berlin blues című rendezése pedig elérte a századik előadását. Volt hát okunk jó dolgokról beszélgetni. tovább...

Átultalt budapesti bérek és igazgató nélküli soproni színház, kilenc pályázó Székesfehérváron - ez történt az ünnepek előtt. tovább...

Hosszan tartó, súlyos betegség után vasárnap elhunyt Hável László Aase-díjas színművész - közölte a Budapesti Kamaraszínház igazgatósága. tovább...

Finanszírozás hiánya miatt a Budapesti Kamaraszínházat működtető gazdasági társaság megszüntetéséről döntött a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. Zicherman Zsolt szóvivő elmondta, hogy fokozatos megszűnésről van szó, ameddig lehet, működtetik a színházat. A teátrumot vezető Szűcs Miklós szerint még korai volt a vagyonkezelő lépése. tovább...

Az évad befejezéséig történő működéséhez összesen 210,4 millió forintot kap a Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín a kormány határozata alapján. A Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent döntéssel a kabinet a központi költségvetésen belüli átcsoportosítással biztosította ehhez a forrást. tovább...

A február 29-i szerdai Árpádház című előadás technikai okok miatt elmarad a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójában. A jegyek 10 munkanapon belül vissza válthatóak, vagy a következő előadásra cserélhetőek! tovább...

Még nem érkezett meg a Budapesti Kamaraszínház támogatása, amelyre a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól (NEFMI) kapott ígéretet a teátrum az évad befejezéséhez. A dolgozók három hónapja nem kapnak fizetést. tovább...

A február 21-i Pankreátorok című előadás a Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdiójában betegség miatt elmarad. A jegyek 10 munkanapon belül visszaválthatóak. tovább...

A Budapesti Kamaraszínház művészei a Károly körúti jegyirodájuk előtt rendeznek akciót február 10-én 12 és 13 óra között a jegyek eladására, az előadások megmentésére. tovább...

Február 5-én az Ericsson Stúdióban technikai okok miatt elmarad a Caligula, és február 7-én a Shure Stúdióban elmarad a Mindenkit megnyúzunk. tovább...

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium az évad végéig biztosítja a Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín működését. Az erről szóló közleményt az alábbiakban változtatás nélkül közöljük. tovább...

A fővárosi színházi struktúra átalakításának lehetőségeiről is szó volt a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) között lezajlott legutóbbi egyeztetésen. tovább...

Január 25-én az Ericsson Stúdióban A csábítás művészete, január 26-án a Shure Stúdióban a Hamu és pálinka betegség miatt elmarad. tovább...

Szűcs Miklós igazgató ezekkel a szavakkal kezdte a társulati ülést, majd hozzátette: bár nem akar búcsúbeszédet tartani, de a színház léte vagy nemléte a kérdés. tovább...

A fennálló anyagi és jogi kötelezettségek teljes körű rendezése után venné át Nyíregyháza az eddig a megyei önkormányzat által fenntartott Móricz Zsigmond Színházat. Békéscsabán szintén a város veszi át a Jókai Színház vezetését a megyétől. A budapesti Játékszín teljes állami támogatásának megvonásáról döntött a NEFMI. tovább...

Sofi Oksanen Tisztogatás című műve a kaposvári ősbemutató után most már Budapesten is látható december 17-től. A Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójának új premierjét Sopsits Árpád rendezi. tovább...

Asztalos Szandra rendezését december 16-tól tekintheti meg a közönség a Budapesti Kamaraszínház - Tivoliban. tovább...

Akutagava híres novellája nyomán Csiszár Imre készített eladást a Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdiójában. Bemutató: december 10-én. tovább...

A november 25-i pénteki Feljegyzések az egérlyukból című előadás technikai okok miatt elmarad a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdióban. A jegyek visszaválthatóak vagy a következő előadásra becserélhetőek. tovább...

November 27-én vasárnap a 11 órás Lúdas Matyi akkor és most című előadás a Budapesti Kamara - Ericsson Stúdióban technikai okok miatt elmarad. tovább...

Két Agota Kristof-egyfelvonásos a Budapesti Kamaraszínházban. tovább...

Spiró György klasszikus komédiája a Budapesti Kamaraszínházban a Gyula Várszínház partnerségével. tovább...

Október 3-án ismét látható a Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdiójában a Berlin blues, a Sven Regener kultuszkönyvéből készült darab. tovább...

A Budapesti Kamaraszínház három játszóhelyén - a Tivoli Színházban, az Ericsson Stúdióban és a Shure Stúdióban - összesen nyolc bemutatót terveznek. tovább...

A tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) elfogadta a Budapesti Kamaraszínház üzleti tervét, így hamarosan megkaphatják fizetésüket az intézmény dolgozói. tovább...

A Budapesti Kamaraszínház friss Jászai Mari-díjas színésznője gyermeki alkatát meghazudtolóan öntörvényű egyéniség. Még főiskolás korában kezdett kísérleti filmeket írni, rendezni, játszani. A Comedy Central sketch showjában épp oly sikert aratott, mint tv-sorozatban vagy közönségfilmekben. Jelenleg a Pesti Színház Mikve előadásában a néma lányt alakítja, anyaszínházában pedig Fellini esendő hősnőjét, Gelsominát. tovább...

A "boldog békeidők" polgári ízlése, halk iróniája jellemzi Benedek Miklóst. Két lábon járó kabarétörténet, mindig értő kézzel és szívvel nyúl a műfaj halott nagyjaihoz. Emellett jó néhány színházi rendezés is fűződik a nevéhez. Jelenleg Szomory Dezső világában kalandozik, a Shure Stúdióban a szerző egyik ritkán játszott darabját, a Takáts Alice-t rendezi. A február 26-i bemutató előtt beszélgettünk. tovább...

Az egzisztencialista filozófia színpadi parabolája ezúttal Csiszár Imre rendezésében. tovább...

A Shopping and fucking szerzőjének műve először magyarul - csak felnőtteknek! tovább...

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

A címoldalról ajánljuk

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

Az ész és a szív álma

Akinek eddig kétségei voltak, hogy korunk egyik legnagyobb hegedűse Leonidas Kavakos, annak minden kételyét eloszlatta a szombat este. KRITIKA

Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám”

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

Bohém festő Budapesten, Berlinben és Párizsban

A KOGART modernista festőket bemutató sorozata most Tihanyi Lajos pályájához ért. Az életmű-kiállítást augusztus 20-ig lehet látni.

Alexa Christian: "Olyan táncstílus, hogy hip-hop, nem létezik"

Ugrin Gábor

Alexa Christian koreográfus a Las Vegas-i World Hip Hop Dance Championshipről és a magyar hip-hop kultúra paradoxonáról mesélt. INTERJÚ

Elindult a bérletezés az Operában!

A bérletújítás május 17-én kezdődött, új bérleteket pedig május 21-től június végéig lehet váltani.

Zsolnay zenés és színházi negyed

Hogy el ne felejtsük: az I. Zsolnay Fesztiválon színházi előadások, performanszok és koncertek is voltak. BESZÁMOLÓ 4. RÉSZ

Színházi nyári tábor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

gyerekszínjátszók

A tematikus táborokra június 20-ig várják a színészet iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését.

Mai évfordulók