A művésznek ugyan március 31-ig kell választ adnia, távozik-e a társulattól, ám Pozsgai Zsolt főrendező nem lát esélyt arra, hogy náluk maradjon a Kossuth-díjas színész. tovább...
Április 1-jéig dől el, hogy ki marad az Új Színház társulatának tagja a februári vezetőváltás után. Pozsgai Zsolt művészeti vezető szerint várhatóan a korábbi csapat mintegy 85 százaléka tovább dolgozik a Dörner György vezetette teátrumban. tovább...
Az író, politikus 78 éves volt. tovább...
Dörner György igazgató társulati ülésen találkozott a február 1-jétől vezetése alatt álló Új Színház dolgozóival. Az új vezetés az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az esemény jó hangulatú volt, minden indulatos megnyilvánulás nélkül zajlott le. A színészek a hírügynökségnek nem nyilatkoztak. tovább...
A február 1-jével kinevezett igazgató és Márta István eddigi igazgató között január 31-én reggel lezajlott az intézmény átadás-átvétele. tovább...
Az Új Színházban január 27-én mutatták be A varázshegyet. A Szikora János rendezésében összesen négy alkalommal - a premiert követően január 28-án, február 4-én és 20-án is - látható Thomas Mann-adaptáció ezúttal többet jelentett egy egyszerű bemutatónál. VIDEÓ tovább...
Nyílt levelet közölt az Új Színház ügyében a The Guardian brit napilap január 26-i számában 68 brit színész, rendező, író és közéleti személyiség. tovább...
Márta István és csapata 13 év után elköszön. Január 29-én búcsúbejáráson vehetnek részt az Új Színház barátai, februárban még a jelenlegi vezetés összeállította program fut, márciusban viszont már a Dörner-éra a jelenlegihez képest feleannyi előadásszámú műsorát láthatja a közönség. tovább...
Budapest Főváros Kormányhivatala szerint Dörner György pályázata megfelelt a kiírás tartalmi követelményeinek. A főpolgármesteri döntés jogszerűségi vizsgálatát az LMP kezdeményezésére végezték el. tovább...
Többek közt Kodolányi János, Páskándi Géza, Tomcsa Sándor, Jókai Mór, Bessenyei György, Pozsgai Zsolt, Wass Albert és Csurka István darabjait láthatja majd a közönség február 1-jétől az Új Színházban. tovább...
Márta István, az Új Színház jelenlegi és Dörner György, a teátrum február 1-jén hivatalba lépő új igazgatója egyeztető beszélgetésen találkozott a Városházán. Mindketten elmondták, az átadás-átvételre február elején kerülhet sor, a márciusi program egyeztetését azonban már előbb elkezdik. tovább...
Összeállításunkat végigolvasva döntse el mindenki maga, hogy 2011-ben kulturális élet 2011-re vonatkozóan jogos-e a "botrányos" jelző! tovább...
Dörner György eddig sem gondolt Csurka István alkalmazására, mivel ő maga is pusztán szellemi jelenlétnek tekintette intendánsi szerepét – így reagált az Új Színház leendő vezetője az MTI-nek arra, hogy Tarlós István főpolgármester szerdán felkérte: ne alkalmazza színházában Csurka Istvánt. tovább...
Tarlós István főpolgármester felkéri Dörner Györgyöt, az Új Színház kijelölt igazgatóját, hogy Csurka Istvánt ne alkalmazza színházában. tovább...
A német hírmagazin terjedelmes riportot közölt az Új Színház körüli fejleményekről hétfőn megjelent számában. tovább...
Márta István válthatja a Zsolnay Kulturális Negyedet is üzemeltető Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói posztján Bozóky Anitát. tovább...
A Mitos21 nemzetközi színházi hálózat levelet írt Tarlós Istvánnak, Budapest főpolgármesterének az Új Színház ügyében. tovább...
Az Új Színház igazgatói kinevezése kapcsán volt tüntetés, a nemzetközi szakmai és egyéb művészeti szervezetek továbbra is tiltakoznak, hallatják hangjukat a szakmai bizottság tagjai. A kultúráért felelős államtitkár és a főpolgármester eközben időt kér arra, hogy az igazgatóvá kinevezett Dörner György, illetve intendánsa, Csurka István bebizonyíthassák szakmai rátermettségüket. tovább...
A karmester a fellépését a Dörner-ügy miatt lemondó Dohnányi szerződésével kapcsolatban tett hitelrontó nyilatkozatot a kormánybiztos szerint. tovább...
Október 22-én egyes adatok szerint ezer, a szervezők szerint kétezer fő tüntetett azért, hogy a főpolgármester semmisítse meg az Új Színházra kiírt pályázat végeredményét. tovább...
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatójának nyilatkozatát az alábbiakban változtatás nélkül, teljes terjedelmében közöljük. tovább...
Színészközpontú, a hagyományos értékeket képviselő színházat és a világ problémáit magyar szemszögből vizsgáló előadásokat szeretne Dörner György, az Új Színház jövő február elsejével kinevezett igazgatója, aki nem tett le a névváltoztatásról sem: ha nem is Hátország Színháznak, de esetleg Németh László Színháznak keresztelné át a teátrumot. tovább...
Két osztrák írószervezet csatlakozott a Csurka István és Dörner György kinevezése miatt tiltakozókhoz egy keddi bécsi közlemény szerint. tovább...
Pozsgai Zsolt elvállalja a felkérést az Új Színház főrendezői-fődramaturgi posztjára. Mint mondta, a jövőben is a jelenlegi társulattal szeretnének dolgozni. tovább...
A főpolgármester nem támogatja az Új Színház nevének megváltoztatását. Tarlós István hétfőn, egy más témában tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt mondta: semmilyen névváltozást nem támogat. tovább...
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház sajtóközleményét változtatás nélkül az alábiakban közöljük. tovább...
Dörner György kinevezése a szakmai bizottság javaslata ellenére az Új Színház élére váratlanul érte a színházi szakmát. A radikális jobboldali nézeteiről ismert színész, valamint az intendánsaként megnevezett Csurka István 2012 februárjától veszi át az irányítást. FOLYAMATOSAN FRISSÍTVE tovább...
Dörner György színművész lett az Új Színház igazgatója, a Madách Színházat továbbra is Szirtes Tamás vezetheti; a kinevezéseket csütörtökön Tarlós István főpolgármester írta alá. tovább...
Az eddigi pályázók mellé Szikora János is csatlakozott, a város felkérésére. tovább...
Újabb pályázatot ír ki a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára a város önkormányzata, mert a helyhatósági választások előtti utolsó közgyűlési ülésen nem sikerült vezetőt választani a teátrum élére. tovább...
































