Nem szokványos történettel indult az idei POSzT. A Katona József Színház visszautasította a versenyprogramban való részvételt, így A hős és a csokoládékatona helyett az egri Gárdonyi Színház Maya című előadása szerepel majd Pécsett. A válogatót, Fáy Miklóst kérdeztem, először erről a helyzetről. tovább...
A Tilos Rádió Madártávlat és békaperspektíva című színházi műsorának mai vendége Fáy Miklós, a POSzT versenyprogramjának válogatója. tovább...
Ma kissé barbár ötletnek tetszik: Chopint ugyan a Père-Lachaise-be temették, de a szívét kioperálták halott testéből, és Varsóba vitték. Ott urnába zárták, és külön temették el, fölébe pedig azt írták: "ahol a kincsed, ott a szíved is". De mielőtt kellően elborzadnánk a romantika ereklyegyűjtő mániájától, jobb, ha tudjuk: maga Chopin kívánta, hogy a szívét különválasszák a testétől. Rettegett az élve eltemettetéstől. tovább...
Nem tudom, létezik-e zseniális előadóművész, vagy a gyakorlati muzsikus a legjobb esetben is csak „kongeni” lehet, csak azt tudja megmutatni, ami a művekben már benne van. De azt tudom, hogy ha létezik az éneklésnek zsenije, akkor az Cecilia Bartoli. Olyan művész, aki nem volt, nem is lesz. Most viszont van. tovább...
Váratlanul jól sikerült a Hollerung Gábor vezényelte Messa di Gloria a Zeneakadémián, ékesen bizonyítva, hogy a zseni a zsengéiben is zseni (zseni alatt természetesen Puccinit értve, és nem Hollerungot), így aztán jeges zuhany lett a másnapi Edgarból az Operában, amely azt bizonyította, hogy a halott operákat nem érdemes bottal sem piszkálni. tovább...
Előre kell nézni – mondjuk a gyász napjaiban, nyilván így könnyebb, bámuljunk csak mereven előre, és ne gondoljunk arra, ami már soha nem lesz! tovább...
Ha azt mondják, Székelyfonó Székesfehérváron, a Fő téren, az ember tudja, mit gondoljon. Vagy inkább nem is gondol semmit, a darab dög nehéz, mert nem lehet tudni, mi járt Kodály fejében, amikor a nagyon laza történetfélével öszszefűzött népdalok sorát daljátéknak nevezte el, és színpadra vitette. tovább...
Hiszen tudtam, hogy mi lesz. Már láttam Kelen Pétert, amikor a Psalmus hungaricust énekli, emlékeztem, hogy nincs kotta a kezében, hogy az egész egyetlen, hatalmas áriaként hat, rögtön a csúcson kezd, és nem hagy, egy pillanatra sem hagy alább, és bejárja az indulat minden operára, zenére méltó formáját. Szóval tudtam előre, de nem számítottam rá. tovább...
Azt hiszem, Ionel Panteát el kellene tiltani Leporello szerepétől, mert felháborító, amit művel. Ripacskodik, poénkodik, közönséges, alpári és az ember pontosan nem is érti, hogy a derék művész mitől ennyire laza, mert a hangja valahogy eltűnt az elmúlt évadban, határozottan emlékszem, hogy azelőtt több volt neki. tovább...
Úgy döntöttem, hogy gazember leszek. Nem is olyan nehéz. Thomas Quasthoff énekli a Téli utazást, Schubert dalciklusát, az ember könnyes szemmel nézi a pici, torz végtagokkal született énekest, hangja van, ez nem vitás. tovább...
Bartók: 4. és 5. vonósnégyes, Microcosmos vonósnégyes, Bartók Emlékház Ha a nyolcvanas években lennénk, az egész ország összeszaladt volna a hírre, hogy Microcosmos vonósnégyes és első koncert. Amolyan szupergrup, Papp Sándor és Tuska Zoltán, Takács-Nagy Gábor és Perényi Miklós, nagymenők és kismenők. tovább...
Orchestre de Paris a Művészetek Palotájában, vezényelt Yukata Sado, közreműködött Nikolai Lugansky zongoraművész tovább...
Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok, Magyar Állami Operaház, vezényel Jurij Szimonov. Vidnyánszky Attila szép és nemes feladatot vállalt magára, amikor be akarta bizonyítani, hogy A nürnbergi mesterdalnokok csakis és kizárólag zene. tovább...
Kicsi fészkelődés, kicsi tulajdonképpenezés, vagy a félig tele - félig üres pohár fontolgatása, így kezdődik a Liszt Ferenc Kamarazenekar utolsó bérleti koncertje, vagyis a kis g-moll Mozart-szimfóniával. tovább...
Rahmanyinov: 3. zongoraverseny, Szentpétervári Filharmonikus Zenekar, Nemzeti Hangversenyterem tovább...
Felráz és elbűvöl - ígérte a szórólap Olli Mustonen zongoraestje előtt, és legalább fele- részben igazat is mondott: Olli fölráz. tovább...
Bármilyen furcsa, vagy lehet, hogy nem is furcsa, de pénteken az Operaház az örökös engedélye nélkül fogja bemutatni Bartók Béla A csodálatos mandarin című pantomimját. tovább...
Csodálatos ember. Elsőre nem látszik rajta, ahogy ül az öltözőben a zongoránál, máshogyan csíkos zakóban és nadrágban, a keze szokatlanul puha, ahogy bemutatkozunk egymásnak, és aztán keresztbe facsarja a lábát, és beszéd közben tépdesi száraz ajkáról az elhalt bőrt. Ő tehát Lang Lang, akinek meg kell mentenie a klasszikus zenét. tovább...
Képzeljük el, hogy szólásra emelkedik a bajor igazságügyi miniszter, és beszédének rövid tartalma az lenne, hogy férjével elég jól megértik egymást a hálószobában, de azért gondolkodnak, hogyan lehetne szerelmi életüket egy kicsit földobni. tovább...
Hogy a végén kezdjem: Pierre-Laurent Aimard olyan meglepő ráadásokat adott, hogy már azért megérte volna elmenni a koncertre. Schumann Szimfonikus etűdjei után bekonferált egy etűdöt, amely, mint mondta, nem Schumann, és tényleg nem az, mert Ligeti. tovább...
"Azt mondd meg nekem, mi értelme van ennek az egész kortárs zenének? Hallgatni nehéz, csinálni még nehezebb, mire való akkor ez a sok marhaság?" Mit válaszolhat erre az ember? A vállát vonogatja. tovább...
Fogalmam sincs, miért maradtam Jean-Efflam Bavouzet zeneakadémia-beli hangversenyének második részére is ott. Súlyos inzultus volt a hangverseny eleje, Beethoven Hammerklavier szonátája, amit csak akkor illik előadni, ha a zongoristának nyomós oka van rá. tovább...
Kiszúrtak a Nemzeti Filharmonikusok azokkal, akik az Unicef-et egy koncertjegy formájában próbálták meg támogatni, elég strapás hangverseny volt ez a jótékony célú. Pedig a program szép, Eroica a vége, Richard Strauss Metamorfózisok című műve az eleje, és a két művet a gyászinduló kapcsolja össze. Amit Beethoven második tételként írt, azt Strauss idézetként használja a csak vonósokra írott, nehéz, hömpölygő darabban. tovább...
Igazából nem kisasszony, hanem asszony Diana Krall, Elvis Costello felesége, és talán ez az egyik legkellemetlenebb ma benne: az éneklése mostanra már teljesen olyan, mint Elvis Costellóé, jellegzetes fáradt nyöszörgés, hagyjatok már békében alapon. Amit azelőtt mondtak róla, hogy mézben oldott whisky, de lehet, hogy fordítva, abból ma már csak a whisky igaz. tovább...
Az az igazság, hogy Bächer Iván elég szörnyen zongorázik. Mondjuk a hangszer sem egy világbajnok a Spinoza Házban, lehangolódott, zörgő hangú vacak, de ez a tényeken nem változtat. És Bächer Iván sem tesz úgy, mint valami föl nem ismert zseni, legyint egyet Chopin után, basszuskulcs, megint nem sikerült. tovább...
Kicsit mintha el lenne kanászodva a Fesztiválzenekar. Haydn-Mozart-sorozatuk legutóbbi hangversenyén nem pont azt a vonóshangzást kaptuk tőlük, amihez hozzászoktattak, a hegedűsök mintha löttyedtebben húzták volna, az indítások sem voltak annyira együtt, az eljátszott műveket kidolgozták, de nem polírozták, maradt egy kis esetlegesség a zenélésben. Ami természetesen csak akkor baj, ha valami mással is gond van. tovább...
Csak azért mondom ezt, mert minden okunk megvan arra, hogy szeressük a Danubia Zenekar Dohnányi lemezét, és... - egyelőre maradjon befejezetlen a mondat. A zenekar jelenleg az életéért küzd, és nem kegyelmet kér, hanem bizonyítja az élethez való jogát. Szépen muzsikál a vonóskar, a szólóhoz jutó zenekari tagok mind nagyszerű zenészek, az oboista, a klarinétos, az első csellista joggal lehet büszke magára, ha ezt a lemezt hallgatja. Héja Domonkos zenekara mintha az előző lemezük óta is fejlődött volna, nincs viszonylag, és nincs ahhoz képest; első osztályúan játszanak. De mit? tovább...
Kicsi a program, de erős. Rost Andrea kétszer három áriát ígért a Zeneakadémia javára, ami úgy ránézésre nem tűnik soknak, de próbálná csak valaki utánacsinálni. tovább...
Múlt hét végén Cecilia Bartoli-koncertet közvetített a televízió, és amikor az énekesnő bejelentette a ráadásszámot, Vivalditól az Agitata da due venti kezdetű áriát, a közönség fölhördült. A hördülés nyilván a virtuóznak szólt, aki a hosszú hangverseny legvégére tette a legnehezebb és leghúzósabb áriát, amit száz énekesnőből száz képtelen lenne így elénekelni, de állj. Ha tíz évvel ezelőtt jelentette volna be valaki ezt a művet, mit szólt volna a publikum? Nyilván üveges tekintettel mered maga elé: Vivaldi áriákat is írt, nem csak a Négy évszakot? tovább...
