Franciaország egyik legjelentősebb színházában, a nanterre-i Théâtre des Amandiers-ban háromszor láthatta a közönség a Korijolánusz című előadást Polgár Csaba rendezésben, melyhez az eredetileg díszletként használt MU Színház belső terét építették újra. tovább...
A Kőszegi Várszínház és a HOPPart Társulat közös előadása igaz Háry-történetek alapján készült. Novák Eszter rendezésben február 20-tól látható a Trafóban. tovább...
Koltai M. Gábor rendezése a Trafóban november 25-én. A szereplőgárda egyik fele a Krétakör Színházból (is) ismert Kapa - Pepe -Katona Laci trió, a másik fele pedig a 2007-es Novák-Ascher első zenés színészosztályból alakult HOPPart társulat tagjai. tovább...
Június 24-én már délutántól kiállítással, beszélgetéssel, koncertekkel várja vendégeit a Színészmúzeum. tovább...
Szinte az összes elhangzó szerelmi, párkapcsolati történet a vége felől van megközelítve, minek következtében jótékonyan megkímél bennünket az eufóriától, viszont nem mentes a tétovaságtól és az öniróniától. tovább...
A HOPPart Társulat és Pelsőczy Réka első közös munkája a Szeret...lek március 1-jétől látható a Szikrában. tovább...
2011. január 20-22. között másodjára rendezi meg a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a Műhely Alapítvány a dunaPart kortárs előadóművészeti platformot. tovább...
A HOPPart Társulat új helyszínen játssza a népszerű Színikritikusok Díja-díjnyertes musicalt, a Chicagót. Legyen a vendégünk a január 12-i előadáson! tovább...
December 19. és 21. között a független társulatok jótékonysági előadásokat tartanak. tovább...
A Skála Metró épületében a tavasszal megnyílt West Balkán ősztől új színházi helyszíne a fővárosnak. Az októberi program ígéretes. tovább...
Musical, rajzfilm, néptánc. Ha valaki a Chicago bemutatója előtt azt mondja, hogy ezek a műfajok összetartoznak, biztosra vettük volna, hogy téved. Pedig nem. Dördül a lövés, szól a jazz, pördül a csárdás, a szereplők pedig, mint megannyi Flintstones-családtag lépnek színre, a mozivászon elé. tovább...
Meg-megállnak a járókelők az Átrium mozi előtt. Meglepetésük oka az, hogy a sok éve zárva levő épület ajtajai nyitva állnak, de még inkább az, hogy a Chicago dalai hallatszanak ki. A HOPPart Társulat próbál. tovább...
A 2007-ben végzett Novák–Ascher zenés színész osztály tagjai nemcsak szerepeket játszanak a Chicagóban, hanem a zenét is ők maguk szolgáltatják élőben. Nem egyszerű a feladat, mert nagy koncentrációt igényel. Kiss Diána Magdolna viszont azt mondja, őt kifejezetten örömmel tölti el ez a próbafolyamat. tovább...
Egy éve működik egy titkos lakás az Astoriánál. Emberi halandó egészen addig nem tudhatja, hogy hol van, amíg el nem megy megnézni a Szörprájzparti című előadást, melynek sikere - habár van szerző - nagyrészt a színészek improvizációján múlik. Az író, Kárpáti Péter is jobban szereti, ha a nézők azt hiszik, nem egy megírt darabot látnak. tovább...
Új összművészeti kezdeményezés indul augusztus 6-án: a háromnapos Bánkitó Fesztivál a kulturális sokféleség, a környezettudatos élet és a civil értékek jegyében zajlik. Játsszon a Fidelióval, és nyerjen két bérletet a programra! tovább...
Színész is, nem is. Énekes is, nem is. Végzett is, nem is. Mint a mesében. Színészdiplomája már a kezében, az énekesi diplomáért most dolgozik. Elsőre felvették a Színház-és Filmművészeti Egyetemre, majd az évek alatt rájött, hogy énektudását szeretné fejleszteni, ameddig csak lehet. Felvételizett a Zeneművészeti Egyetemre. Föl is vették. tovább...
































