kortárs zene
Találatok száma:69

A szervezet hétfői közgyűlésén három évre ismét megválasztották a korábbi elnököt és kezdeményezték az európai uniós társszervezetekkel, zeneszerzőkkel való együttműködést. tovább...

A Music for Solaris fél évvel premierje és egy hónappal New York-i bemutatója után végre a Müpában is látható/hallható május 17-én. tovább...

A francia zeneszerzőt május 2-án érte a halál 81. életévében. tovább...

A június 4. és 11. között megrendezésre kerülő nemzetközi megmérettetésre nyolc országból, Európából és a tengerentúlról is jelentkeztek muzsikusok. Az induló tizenhárom kvartettből három hazait is találhatunk. tovább...

Fazil Say, a zongora Félkegyelműje közel két évtizede a maga külön(c) útját járja. Jó pár dolgot megtesz a pódiumon, amit általában nem szabad, ám eközben olyasmit művel a zongorán, amire más nem lenne képes. tovább...

Április 13-án egy, már negyedik éve létező alkotóműhely tart koncertet. Játsszon a Fidelióval és legyen a vendégünk az esten! tovább...

A 60 éves német kortárs zeneszerző és zenei rendező kapta az elismerést, melyet szeptember 8-án Oslóban nyújtanak át neki. tovább...

A bécsi Konzerthaus zeneszerzőversenyt hirdetett tíz kategóriában, és a kamarazenei részben a magyar szerző darabja bizonyult a legjobbnak. tovább...

Az Osztrák Kulturális Fórum március 8-i koncertjén a soundscape (hangkép, hangtáj) zeneszerzés úttörőjének, Gabriele Proy-nak művei hangzanak el. tovább...

A zeneszerző hozzászólása, amely a Krétakör szervezte Szünet nélkül! – a magyar kultúra érdekében címmel rendezett konferencián hangzott el. tovább...

Személyes hangvételű Kurtág-est várja a közönséget február 25-én este a Trafóban. A Ludium-együttes előadásában több dalciklus is megszólal a koncerten, így a Téli alkony emlékére, az Eszká-emlékzaj, és elhangzik a Kurtág-zene groteszk oldalát felmutató Kis csáva című alkotás is. Csalog Gábor Liszt-díjas zongoraművésszel a Kurtág életműről, az általa alapított Ludium-együttes játékos hangzású nevéről, és természetesen a koncertprogramról is beszélgettünk. tovább...

Zártkörű, meghívásos pályázat útján lett vezető karmestere a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának Vajda Gergely. A sokoldalú muzsikust, aki klarinétosként és főképp zeneszerzőként is aktív, a két kontinensen való megfelelésről és jövőbeli terveiről is kérdeztük. tovább...

Január 31-én ünnepelte születésnapját a kortárs zene egyik legnagyobb hatású alakja, a minimalista-repetitív stílus egyik legjelentősebb képviselője. tovább...

A Magyar Zeneművészeti Társaság január utolsó hétvégéjén ismét megrendezi magyar kortárs zenei seregszemléjét a Müpában. tovább...

Január 30-án Sugár Rezsőre emlékezik az Óbudai Társaskör új sorozatának első, este hétkor kezdődő hangversenye. tovább...

Hollós Máté és Domonkos Máté közös szerzői estet ad január 13-án a Bartók Emlékházban. tovább...

November 27-én az Ensemble Modern Pablo Rus Broseta karmester irányításával mutatja be Horváth Balázs Assemblage (1) című új művét, melyet az együttes számára komponált. tovább...

Két hangversenyből álló sorozat indul december 3-án, mely a viola da gamba kortárs zenében betöltött szerepét interaktív előadással és nyolc ősbemutatóval mutatja be. tovább...

Fiatal zeneszerzők Liszt-reflexiói töltötték be az Assisi Szent Ferenc plébániatemplom romantikusan historizáló terét. A megkapóan őszinte hangú és a kései Liszt-zenét árnyaltan értelmező zenedarabok intenzív koncertélményt nyújtottak. tovább...

A velencei zenei biennálé Arany Oroszlán életműdíját is megkapta és idén két ősbemutatója is elhangzott a zeneszerzőnek, akivel e jól sikerült évről beszélgettünk. tovább...

A Nemzeti Filharmonikusok trombita szólamvezetője Pro Art Quartet nevű együttesével képviselte Magyarországot a brazíliai Campos do Jordao Fesztiválon. Műsorukról és a tagok által tartott kurzusokról Tóth Lászlót és Szentpáli Roland tubaművészt kérdeztük. tovább...

Bartók születésének tiszteletére emlékestet tartani júniusban – a zeneszerző hazájában nem meglepő. Egy ifjú muzsikusokból álló vonósnégyes bemutatkozása a kvartett-irodalom egyik legnehezebb darabjával, Bartók 5. vonósnégyesével – nem csupán figyelemfelkeltő, de már-már hitvallás-értékű is. tovább...

A szeptember 24-én megnyíló velencei zenei biennálé Arany Oroszlán életműdíját idén a magyar zeneszerző veheti át, az Ezüst Oroszlánt az olasz RepertorioZero Ensemble kapja. tovább...

A Fonogram díjas lemez anyagát a svájci fővárosban mutatja be az ifj. Kurtág-Márton-Lengyelfi alkotta Sc.Art nevű trió május 25-én. tovább...

Amikor egy csembalón vagy egy orgonán megszólal egymás után néhány hang, a legegyszerűbb, ha a jelenséget zeneműként próbáljuk meg értelmezni. Ha ugyanez történik egy működő mosogatógép belsejében, csak alapos filozófiai körülményeskedés után vetemedünk ugyanerre. Ligeti György a "meddig és honnantól zene a hangok sorozata" kérdését - mi sem természetesebb - csembalón és orgonán is feszegette. tovább...

Bella Máté két éve megnyerte az UMZF Zeneszerzőversenyét – a London Sinfonietta budapesti koncertjén játszotta is a Chuang Tzu álma című kompozíciót –, idén különös, nagy hatású zenét írt a Nemzeti Színház-beli Magyar ünnephez, Karafiáth Orsolyával jegyzett Macskadémona pedig a Madách Musicalpályázaton lett harmadik helyezett. És még csak idén végez a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. tovább...

Remek kortárs zenei koncertnek lehettek szem- és fültanúi március 5-én a fővárosi Nádor-terembe látogatók. tovább...

Az elismeréssel 40 év alatti zeneszerzők előző évben bemutatott alkotásait díjazzák. Idén Wettl Mátyás veheti át a síjat Double Concerto című művéért. tovább...

A Concerto Budapest április 29-i fellépésére ambiciózus programot állított össze Keller András. tovább...

Boldogult ifjúkorom bálványa volt. Földes Imre tanár úr óráin találkoztam először a nevével. Hivatalosan nem kellett volna bejárnom ezekre az órákra, de híre ment, hogy Földesnél elképesztő újdonságokat is meg lehet ismerni. Lengyeleket például. Lutosławskit, Pendereckit. tovább...

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

A címoldalról ajánljuk

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

Az ész és a szív álma

Akinek eddig kétségei voltak, hogy korunk egyik legnagyobb hegedűse Leonidas Kavakos, annak minden kételyét eloszlatta a szombat este. KRITIKA

Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám”

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

Táncfilm Jákob párnájáról

Ugrin Gábor

Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

Pataki András a soproni színház igazgatója

gyerekszínjátszók

Az új igazgató május 23-án sajtótájékoztatón hirdet társulatot és évadprogramot.

Középiskolásoknak színházmatiné a győri színházban

A Gézagyerek című drámát a színház megszerettetését szolgáló előadásként játsszák május 23-án és 29-én tanítási időben.

Bohém festő Budapesten, Berlinben és Párizsban

A KOGART modernista festőket bemutató sorozata most Tihanyi Lajos pályájához ért. Az életmű-kiállítást augusztus 20-ig lehet látni.

Elindult a bérletezés az Operában!

A bérletújítás május 17-én kezdődött, új bérleteket pedig május 21-től június végéig lehet váltani.

Mai évfordulók

  • Ignaz Moscheles születése (1794)
  • Artie Shaw születése (1910)
  • Jean Francaix születése (1912)