A zenekar felkérésére íródott szimfóniát és az együttes koncertmesterét mint szólistát mutatták be február 20-i koncertjükön a Miskolci Szimfonikusok. tovább...
Csiba Lajos és Juhász Előd műsora szombat délutánonként hallgatható a Magyar Katolikus Rádió műsorán. tovább...
Nem egészen egy héttel a naptári évkezdet után tartotta hagyományos újévi koncertjét a Miskolci Szimfonikus Zenekar. tovább...
A Miskolci Szimfonikus Zenekarra régóta nem jellemzőek egy-egy vidéki zenekarnál mostanában végiggyűrűdző botrányok vagy vezető- és arculatváltások, de a magas színvonalon végzett munka annál inkább. 1984 óta dolgozik Kovács László az együttes művészeti vezetőjeként, akit a szorgos hétköznapokról és a távolabbi jövőről is kérdeztünk. tovább...
Brahms, jazz, Rahmanyinov, Csillagok háborúja – igazán minden volt a Miskolci Szimfonikusok műsorán. KRITIKA tovább...
Klasszikus és jazz egy műsoron? Miskolcon is lehetséges ez! Novemberi koncertjük műsorán komolyzenei darabok mellett egy kis jazz is megszólal. tovább...
A Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének telt háza lehetett tanúja, amint a Fekete-Kovács Kornél Kvintett Rick Margitza szaxofonos vendégszereplésével és a Pannon Filharmonikusok Kovács László dirigálásával a jazz és a klasszikus zene integrációjának új szintjét hozzák létre. KRITIKA tovább...
Miskolcon játszott a moldvai hegedűművész, akit koncert szünetében a kortárs zenéről és a mezítlábas hegedülés rejtelmeiről is kifaggattunk. tovább...
Irigylésre méltó a borsodi megyeszékhely közönsége: nem csak kiváló szimfonikus zenekaruk van, de olyan sztárokat is láthatnak-hallhatnak, akik miatt még Pestről is érdemes Miskolcra zarándokolni. tovább...
Április 11-én a miskolci Művészetek Házában Bartók II. hegedűversenye csendül fel a világhírű előadó tolmácsolásában, Kovács László vezényletével. tovább...
Fekete-Kovács Kornél jazzegyüttesre és szimfonikus zenekarra írt új, frissen Fonogram-díjat kapott művei csendülnek fel a Nemzeti Hangversenyteremben. tovább...
Január 13-án a Miskolci Szimfonikus Zenekar szólistája Perényi Miklós, kétszeres Kossuth-díjas csellóművész lesz. tovább...
A Miskolci Szimfonikus Zenekar november 8-i koncertje az esős novemberi estét mediterrán tavasszá varázsolta – kár, hogy a tünemény az ország más pontjaiból nem volt látható. tovább...
Miskolc németországi testvérvárosa, Aschaffenburg új zenei évadát a miskolciak két hangversenyével nyitotta meg. tovább...
A fiatalok zenei nevelését nem lehet elég korán kezdeni és a későbbiekben is érdemes nagy hangsúlyt helyezni rá. Rovatunkban ezúttal négy vidéki szimfonikus zenekar matiné-felelőseit kérdeztük a gyerekkoncertek fontosságáról, jellemzőiről. tovább...
Fekete-Kovács Kornél saját kvintettjével és a Miskolci Szimfonikusokkal is előadott szerzeménye vitte el az első Orszáczky-díjat. tovább...
Néhány hete a fidelio.hu megjelentette Szakcsi Lakatos Béla közleményét, amelyben tudatta, hogy kilép a Magyar Jazzművészek Társaságából. Az alábbiakban az érintettek válaszleveleit olvashatják. tovább...
Kovács László, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, Liszt-díjas karnagy 2009. augusztus 1-től tölti be a pozíciót. tovább...
































