Kurtág György
Találatok száma:14

A Zeneakadémia május 25-ig várja a zenei közép- és felsőoktatásban résztvevő hallgatók, valamint zenetanárok jelentkezését Csalog Gábor és Kemenes András kurzusára. tovább...

Személyes hangvételű Kurtág-est várja a közönséget február 25-én este a Trafóban. A Ludium-együttes előadásában több dalciklus is megszólal a koncerten, így a Téli alkony emlékére, az Eszká-emlékzaj, és elhangzik a Kurtág-zene groteszk oldalát felmutató Kis csáva című alkotás is. Csalog Gábor Liszt-díjas zongoraművésszel a Kurtág életműről, az általa alapított Ludium-együttes játékos hangzású nevéről, és természetesen a koncertprogramról is beszélgettünk. tovább...

Két hangversenyből álló sorozat indul december 3-án, mely a viola da gamba kortárs zenében betöltött szerepét interaktív előadással és nyolc ősbemutatóval mutatja be. tovább...

A velencei zenei biennálé Arany Oroszlán életműdíját is megkapta és idén két ősbemutatója is elhangzott a zeneszerzőnek, akivel e jól sikerült évről beszélgettünk. tovább...

Miskolcon játszott a moldvai hegedűművész, akit koncert szünetében a kortárs zenéről és a mezítlábas hegedülés rejtelmeiről is kifaggattunk. tovább...

Február 19-én tölti be 85. életévét a kortárs zene egyik legkiemelkedőbb alakja, Kurtág György. A születésnapi koncertje előtti próbán a Telekom Zeneházban egykori tanítványait, jelenlegi kollégáit, műveinek talán legavatottab magyar tolmácsolóit, Keller Andrást és Csalog Gábort kérdeztük. tovább...

Február 20-án a nyolcvanötödik születésnapját ünneplő Kurtág Györgyöt délutáni kamarakoncerttel és esti hangversennyel köszönti a Művészetek Palotája és a BMC. tovább...

Bartók Béla zongoraversenyei és népzenei gyűjtései állnak a csütörtökön kezdődő Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál középpontjában, ahol Pauk György is mesterkurzust tart. tovább...

Megújult az MR3-Bartók Rádió kortárs hangversenyciklusa. Con tempo: Együtt az idővel. A cím azt is jelzi, hogy a „nagy öregek” és a tehetséges fiatalok – a magyar kortárs zene külföldön is legismertebb alakjai és a kortárs zeneszerzés ’30-as nemzedéke – egyaránt hangot kapnak az ötrészes sorozatban. A fiatal tehetségekkel az MR3-Bartók Rádió egyre szorosabb kapcsolatot épít ki. tovább...

A Zürichi Ünnepi Játékok idei díját a magyar zeneszerző kapta. Kurtág Györgyöt életművéért tüntették ki az ötvenezer svájci frankkal járó díjjal, amelyet júniusban adnak át a 84 éves komponistának. tovább...

Február 19-én ünnepeli 84. születésnapját korunk egyik legnagyobb magyar zeneszerzője Kurtág György. Az alábbi felvételen a nemrég szólólemezzel jelentkező feleségével, Kurtág Mártával játszanak ötujjas veszekedőst. tovább...

Férjével, a világhírű zeneszerzővel már számos albumot készített Kurtág Márta, aki első szólólemezén Beethoven Diabelli variációit rögzítette. A CD a BMC Records gondozásában jelent meg. tovább...

A Zeneakadémia felújítás előtti talán utolsó nyilvános koncertjén egymás mellett csendülnek fel régebbi korok szerzőinek, és a 20-21. század mestereinek kamarazenei művei. tovább...

Két francia tanulmánykötet jelent meg Kurtág György 80. születésnapjának tiszteletére rendezett korábbi előadásokból. A hétfői bemutatón, amit a Párizsi Magyar Intézetben tartottak, a zeneszerző is jelen volt. tovább...

1

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

A címoldalról ajánljuk

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

Az ész és a szív álma

Akinek eddig kétségei voltak, hogy korunk egyik legnagyobb hegedűse Leonidas Kavakos, annak minden kételyét eloszlatta a szombat este. KRITIKA

Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám”

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

Táncfilm Jákob párnájáról

Ugrin Gábor

Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

Pataki András a soproni színház igazgatója

gyerekszínjátszók

Az új igazgató május 23-án sajtótájékoztatón hirdet társulatot és évadprogramot.

Középiskolásoknak színházmatiné a győri színházban

A Gézagyerek című drámát a színház megszerettetését szolgáló előadásként játsszák május 23-án és 29-én tanítási időben.

Bohém festő Budapesten, Berlinben és Párizsban

A KOGART modernista festőket bemutató sorozata most Tihanyi Lajos pályájához ért. Az életmű-kiállítást augusztus 20-ig lehet látni.

Elindult a bérletezés az Operában!

A bérletújítás május 17-én kezdődött, új bérleteket pedig május 21-től június végéig lehet váltani.

Mai évfordulók

  • Ignaz Moscheles születése (1794)
  • Artie Shaw születése (1910)
  • Jean Francaix születése (1912)