Liszt
Találatok száma:36

A virtuóz koncertező művész, az évtizedeken át tartó zarándokévek után, 37 éves korában letelepedett Weimarban, annak reményében, hogy mind művészetében, mind pedig magánéletében kiteljesedjék. Liszt Ferenc választása sorsszerű volt. Weimart a művészetekhez már évszázados kapcsolat fűzte, Goethe és Schiller városában Bach szelleme is megigézte a lángelmét. tovább...

A kétszáz évvel ezelőtt született zeneszerző gyászmiséje a Liszt Év 2011 Musica Sacra című egyházzenei sorozata keretében korhű módon, a liszti időkben szokásos latin rítusú gyászmisébe illesztve hangzik el a Szent Efrém Férfikar előadásában november 2-án, halottak napján, szerdán este 7 órakor a Bosnyák téri Páduai Szent Antal Plébániatemplomban. tovább...

A Müpa a 2011-es jubileumi év hátralévő hónapjaiban is számos izgalmas programmal hajt fejet Liszt Ferenc előtt. tovább...

Idén ünnepeljük Liszt születésének 200., s halálának 125. évfordulóját, - de zeneműveinek máig nincs befejezett összkiadása. Pedig kettő is megindult. A téma egyik leghivatottabb szakértőjét, Mező Imre zeneszerzőt kérdeztük, aki több mint négy évtizeden át volt a Zeneműkiadó Liszt összkiadásának munkatársa. tovább...

Liszt, Dvořák és Mozart műveit tűzte májusi műsorára a Somogyi-Tóth Dániel vezette, patinás együttes. tovább...

Kis patetikus túlzással akár ezt a címet is adhatta volna Rost Andrea május 28-i dalestjének. A kétszáz esztendeje született zeneszerző több mint hetven dala közül ugyanis mind a mai napig talán csak tucatnyi hangzik el viszonylag rendszeresen dalesteken. tovább...

Május 8-án ad koncertet az ausztrál zongoraművész. Játsszon a Fidelióval és legyen a vendégünk a koncerten! tovább...

"Milyen kár egy ilyen embert a zongorához ültetni!" - jegyezte meg egyszer őszinte sajnálkozással Lady Blessington Liszt 1840-es angliai látogatása kapcsán. Bár százhetven év távlatából a kifakadás könnyen tűnhet sértésnek, annak idején a jó társaság valamennyi tagja bon mot-nak tekintette e megjegyzést. tovább...

Május 8-án ad koncertet az ausztrál zongoraművész, akinek neve a Ragyogj! című, hét Oscar-díjra jelölt filmből is ismerősen csenghet. tovább...

Április 3-án az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának hangversenyével ért véget az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál. Ha az emberek nem is lógtak a csilláron (vagy a hangvetőn), mindenesetre nagy érdeklődésre tartott számot a Művészetek Palotájában megtartott koncert. tovább...

A világhírű magyar zeneszerző előtt számos kiadvány és koncert tiszteleg idén. Áprilisban a Bartók Béla Emlékházban mindjárt három is. tovább...

Állítólag maga Liszt dúdolta a fenti szavakat, amikor megkérdezték, mit fejez ki első, Esz-dúr zongoraversenyének főtémája. tovább...

Liszt Ferenc koncertjeinek állandó sikerszámát Cziffra György játssza. tovább...

Jelentkezési határidő: 2011. március 11. tovább...

2010-ben Chopin, 2011-ben pedig Liszt születésének 200. évfordulójára emlékeznek világszerte. tovább...

1926 után újból kiadják a kötetet. A megvalósításra a Lengyel Intézet, a Gondolat Kiadó, valamint a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont összefogásában kerül sor. tovább...

Jelentkezési határidő: 2011. február 1. tovább...

Rohamléptekkel közeledünk a Liszt-évhez. Liszt Ferenc démonian virtuóz muzsikus volt, aki művei igen tetemes részét zongorára komponálta. De mi inspirálhat egy romantikus zeneszerzőt az alkotásra? Mondjuk egy jeles kortárs vagy egy napfényes, kies ország... tovább...

A Bartók+Verdi 2011 Miskolci Nemzetközi Operafesztivál június 9. és 19. között várja a zene- és operarajongókat, a Liszt-évhez is kapcsolódó programmal pedig felidézik a tíz évvel ezelőtt megtartott első miskolci operafesztivál eseményeit és hangulatát is. tovább...

A hiú Marchand és az elképesztő zsenialitású Bach. A két pianista óriás, akiket párbajuk után csak úgy emlegettek, hogy „Thalberg a legjobb, Liszt az egyetlen”. tovább...

A Művészetek Palotájának 2010/2011-es kínálatában az ismert programok mellett hangsúlyos szerepet kapnak az évfordulók is: idén Chopin, jövőre Liszt. tovább...

Igazán nem nevezhető újdonságnak Liszt idejében az a zeneszerzői eljárás, hogy egy-egy sikert aratott darabból, vagy annak részletéből valaki villámgyorsan átiratot készít. tovább...

Paul Cézanne egyik híres, 1866-ban festett képe szűk és sötét, a bútorok, a falikárpit és a szőnyeg össze nem illő mintáitól zsúfolt szobabelsőt ábrázol. A festményen két szikár és magányos női alak (voltaképpen a festő két unokatestvére) látható, egyikük lehajtott fejjel kézimunkázik, míg másikuk merev jólneveltséggel játszik egy olcsó pianínón. A hétköznapok színtelenségét és jelentéktelenségét árasztó kép címe: A Tannhäuser nyitánya. tovább...

Igazán nem nevezhető újdonságnak Liszt idejében az a zeneszerzői eljárás, hogy egy-egy sikert aratott darabból, vagy annak részletéből valaki villámgyorsan átiratot készít. tovább...

Halhatatlan 200 évesekre emlékezik szeptember 21-én Érdi Tamás Chopin (1810-1849) és Liszt (1811-1886) népszerű darabjaiból összeállított szólóestjével. tovább...

Nagyszabású programsorozattal készül megünnepelni az Erkel-Mahler-Liszt évfordulót a Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Iroda. Szeptember 5-én az Andrássy úton csapnak a húrok közé. tovább...

Halhatatlan 200 évesekre emlékezik szeptember 21-én Érdi Tamás Chopin (1810-1849) és Liszt (1811-1886) népszerű darabjaiból összeállított szólóestjével. tovább...

A Lengyel Intézetben látható Chopin-zene-Liszt plakátkiállítás a kortárs lengyel és magyar grafikusművészet közös bemutatója. tovább...

Chopin és Liszt által inspirált plakátok tervezésére írtak ki pályázatot magyar és lengyel plakátművészek, grafikusok és diákok részére. A legjobb alkotások a Lengyel Intézet kiállításán láthatók. tovább...

Az idén ünnepeljük Erkel Ferenc születésének 200., illetve Gustav Mahler születésének 150. évfordulóját. A kettős jubileum alkalmából rendezett eseménysorozatok zenei programjait szervező Hungarofest Klassz Zenei Iroda vezetőjével, Erdődy Orsolyával beszélgettünk. tovább...

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Vége az ingyenebédnek, csak magunkra számíthatunk

A Szünet nélkül! – a magyar kultúra érdekében címmel rendezett konferencián a magyar kortárs kulturális élet meghatározó alakjai szólaltak fel.

Kétszáz főt bocsátanak el az Operaházból

Április elsejével indul a csoportos létszámcsökkentés a dalszínházban, derült ki a január 6-i rendkívüli társulati ülésen.

A Mókus meg a Mogyoró Nagy kalandja

Február 15-én a Müpában a Monamo zenél a Jazzműhely sorozatban. Zenéjük életvidámsága, impulzív ereje az élő bizonyíték arra, hogy nincsenek korlátok, ha tehetséges zenészek dolgoznak együtt.

Elhunyt Sebestyén János

Magyar Állami Operaház

Február 4-én érte a halál a 80 éves Liszt-díjas orgona- és csembalóművészt.

Csak a függetlenség az alternatíva

A Stúdió K újdonsült ügyvezető igazgatójával és művészeti vezetőjével, Zubek Adriennel és Nagypál Gáborral a jelenről és a jövő szándékairól és lehetőségeiről beszélgettünk.

Vajda Gergely: 'Jó koncerteket vezényelni szerződtem ide'

Vajda Gergely (fotó: MTVA)

Zártkörű pályázat útján lett vezető karmestere az MR Szimfonikusoknak Vajda Gergely, akit a két kontinensen való megfelelésről is kérdeztünk.

Gál Tamás:'Egyáltalán nem akartam karmester lenni'

Arts&Business

A Liszt-díjas karmester nemrég vette át a Zeneakadémia zenekarának vezetését. INTERJÚ

Sör + jövő

James Ensor: A halál uralkodik a hét főbűn felett (KOGART Ház)

Az idei első WAMP vásáron, február 12-én lehet megnézni a Heineken és a WAMP közös tervezői pályázatára készült majd két méter magas palackokat.

Mai évfordulók

  • Quincy Porter születése (1897)
  • William Boyce halála (1779)
  • Alexander Szergejevics Tanyejev halála (1918)
  • Mozart: A színigazgató  - bemutató (1786)