Liszt 2011

Május 8-án kiderül, mely lemezek kapják a MAHASZ Fonogram - Magyar Zenei Díjat. A jelöltek között van Fábián Juli, Dresch Mihály és a Csík Zenekar albuma, valamint a Liszt-év referencialemeze is. tovább...

A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjével indult tavaly és fejeződik be idén az emlékév március 31-én az Operaházban. tovább...

Ha az ember orgonakoncertre készül a Müpába, megszokhatta, hogy az érdekes műsor mellé frappáns körítés jár. Hallhattunk már német–francia orgonista párbajt, improvizációkat közönség választotta témára, láttuk Mácsai Pált az aquincumi víziorgona kópiájának „motorjaként”, hogy csak a legzajosabb közönségsikereket említsem. Ám aki november 23-án Christoph Bossert és Szabó Balázs koncertjét hallotta, nemcsak az érdekes képek és történetek miatt fog még nagyon sokáig emlékezni rá. tovább...

Egy hónapja ért véget a „Vándorélet” – Liszt Ferenc nyomában című, középiskolások számára meghirdetett műveltségi vetélkedő. Tekintsék meg a döntőről készített videó-összefoglalónkat! tovább...

"Aki megért engem, az meg is szeret" - ezzel a Liszt-idézet volt Koudela Géza, az 1936-os Liszt-emlékév motorjának jelmondata. Horusitzy Zoltán cikke A Zene 1940. április 1-i emlékszámában jelent meg. tovább...

2011-ben több száz hangverseny, valamint számos kiállítás, kiadvány és megemlékezés szólt a 200 éve született Liszt Ferencről. Mindenhol nem tudtunk ott lenni, de szinte mindenről írtunk, és sok helyen fotóztunk is. tovább...

A zeneszerző-zongoraművész szülőfalujában is bejelentették a programokat, melyek 2012-ben is Liszthez kapcsolódnak. tovább...

New York után a napokban Moszkvában is bemutatták Gyenyisz Macujev Liszt-albumát, melyen két olyan mű is szerepel, amely legutóbbi, budapesti koncertjén is elhangzott a Művészetek Palotájában. tovább...

Az újságárusoknál már a nyáron kapni lehetett, most azonban ha a Fidelióval játszik, Öné lehet a Liszt életét összefoglaló DVD-sorozat! tovább...

A Helikon Kiadó gondozásában december 17-én jelenik meg a Génie oblige! - A budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum kincsei című album. tovább...

Több száz koncert közel 5000 zenész közreműködésével, kéttucatnyi országban, napi átlag 60 perc hosszúságban - ez a bicentenáriumi Liszt emlékév mérlege. A 2011-es rendezvényfolyamot záró sajtótájékoztatón kiderült, „kevés pénzből, de továbbra is” lesznek Liszt-programok. tovább...

December 11-én folytatódik és 22-én zárul az a három részből álló koncertsorozat, amely Liszt és a zsidó kultúra kapcsolatát vizsgálja. tovább...

A középiskolás Liszt-vetélkedő utolsó, immáron offline fordulója december 10-én lesz a Müpában. Összefoglalónkban felidézzük, mi történt eddig, és azt is eláruljuk, hogy kik jutottak a döntőbe. tovább...

Adott egy szerda este, egy sok mindent megélt együttes, a régi zeneigazgató és Liszt művei. Legyünk cinikusak vagy inkább boldog koncertlátogatók? Inkább az utóbbi. tovább...

A Liszt-emlékév a végéhez közelít - itt az utolsó alkalom megnézni a mestert a maga valójában. tovább...

Háromrészes koncertsorozat indul december 6-án a Néprajzi Múzeumban. Játsszon a Fidelióal és legyen a vendégünk a koncerten! tovább...

Háromrészes koncertsorozat indul december 6-án a Néprajzi Múzeumban Liszt és a zsidó kultúra témakörében. tovább...

November 18-20. között nemzetközi interdiszciplináris tudományos konferenciát rendeztek a Zenetudományi Intézet, a Liszt Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében. Az ülésszakon kiderült: Liszt a társművészetekből merített ihletet szinte minden esetben történetté formálta, s azok érzelemvilágát dolgozta át a zene nyelvére. tovább...

Pest megér egy estet… A régi szalonok hangulatát felidéző társas-zene estek sorozat következő alkalmával Liszt és magyar barátainak zenéje lesz műsoron 2011. december 1-én 18 órakor a Zenei gyűjteményben. tovább...

Hamarosan kiderül, kik a Liszt-év középiskolás műveltségi bajnokai. A vetélkedő utolsó, tizedik online fordulója november 30-án zárul le, a döntő a Művészetek Palotájában lesz december 10-én. tovább...

A november 18-21. között megrendezendő "Liszt és a társművészetek" című konferencia programbizottságának tagja, és az ülésszak kiemelt előadója Szegedy-Maszák Mihály, az összehasonlító irodalom- és kultúratudomány professzora. A zenekedvelő akadémikust a konferencia tematikájáról, és természetesen Lisztről kérdezte Végh Dániel. tovább...

November 19-én, délelőtt 11 órától a Művészetek Palotájában Liszt-árverés lesz. Bősze Ádám Zenei Antikváriuma közel kétszáz, Liszttel kapcsolatos eredeti dokumentumot visz aukcióra. Az esemény kapcsán az antikvárium vezetőjét, Bősze Ádámot kérdeztük. tovább...

Weimar és Róma után az idősödő Liszt életében meghatározó harmadik városba, Budapestre vezeti a csapatokat a "Vándorélet" vetélkedő kilencedik fordulója. tovább...

A nemrég Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett zongoraművész zenekari estet ad november 29-én a Művészetek Palotájában. tovább...

Nagy sikert aratott a Liszt Ferenc Kamarazenekar csütörtök este Sanghajban, a zeneszerző születésének 200. évfordulójára emlékező helyi rendezvénysorozat zárókoncertjén. tovább...

A Liszt-év utolsó nagy hangversenyeként a Zeneakadémia az Operaházban rendez koncertet november 21-én. tovább...

Bősze Ádám Zenei Antikváriuma Liszt-árverésén kalapács alá kerül például Bartók akadémiai székfoglalójának szövege, melyben Lisztről is szó esik. tovább...

Liszt Ferenc november 8-án virtuálisan lepecsételi weimari otthonát, az Altenburgot, és egy hétre Rómába költözik - nyomában több mint száz lelkes csapattal. tovább...

Bősze Ádám Zenei Antikváriuma árverést rendez Liszt Ferenc emlékére november 19-én a Müpában. tovább...

Németajkú orgonista tanítványait Liszt megtanította a hangszer zenekarszerű kezelésére, ő pedig rajtuk keresztül ismerkedett meg a Bach halála óta változatlan türingiai orgonahagyománnyal és Bach-játékkal. tovább...

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Sir Eugene Goossens születése (1893)
  • Miles Davis születése (1926)
  • Jan Blockx halála (1912)
  • Stravinsky: Tűzmadár - szvit  - bemutató (1914)