A XXII. Művészetek Völgyét idén csak Kapolcson és Taliándörögdön rendezik meg július 27. és augusztus 5. között. tovább...
A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának április 28-i adásában megszólal még Bocsárdi László, Keresztes Attila, Kulcsár Viktória, Mavrák Béla és Tóth Tibor is. tovább...
Öt nap alatt 60 produkció több mint 450 fellépővel – az első Zsolnay Fesztivál számokban. tovább...
A Pécsi Országos Színházi Találkozón a Pécsi Nemzeti Színház mellett a Kodály Központ és a Zsolnay negyed is komoly szerepet kap. tovább...
A Paulay Ede utcai épületben fennállása óta tizenhárom különböző társulat játszott. Annyi, ahány év Márta Istvánnak az igazgatói székben megadatott. De vajon akadt-e olyan igazgató, aki tizenhárom évet töltött ennek a színháznak az élén. Egyetlen egy sem. A maihoz hasonló gazdasági válság idején 1934-ben hárman is megpróbálkoztak a színház vezetésével. Ezek szerint Márta István színház-igazgatói működése sikertörténet. Vagy sikertörténet is lehetett volna. tovább...
Márta István szerint akkor végzi el feladatát a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. élén, ha az ott szervezett színvonalas programokon évente legalább 150 ezer ember vesz részt. tovább...
A február 1-jével kinevezett igazgató és Márta István eddigi igazgató között január 31-én reggel lezajlott az intézmény átadás-átvétele. tovább...
Márta István és csapata 13 év után elköszön. Január 29-én búcsúbejáráson vehetnek részt az Új Színház barátai, februárban még a jelenlegi vezetés összeállította program fut, márciusban viszont már a Dörner-éra a jelenlegihez képest feleannyi előadásszámú műsorát láthatja a közönség. tovább...
Márta István, az Új Színház jelenlegi és Dörner György, a teátrum február 1-jén hivatalba lépő új igazgatója egyeztető beszélgetésen találkozott a Városházán. Mindketten elmondták, az átadás-átvételre február elején kerülhet sor, a márciusi program egyeztetését azonban már előbb elkezdik. tovább...
Összeállításunkat végigolvasva döntse el mindenki maga, hogy 2011-ben kulturális élet 2011-re vonatkozóan jogos-e a "botrányos" jelző! tovább...
Márta Istvánt, az Új Színház jelenlegi igazgatóját választotta a pécsi közgyűlés a Zsolnay Örökségkezelő ügyvezetőjének december 15-én. tovább...
A Dörner-Csurka-vezetés mellett a jogtulajdonosok nem hosszabbították meg a lejáró szerződéseket, így a repertoár fele lekerül februárban az Új Színház műsoráról. Márta István tudomása szerint többen a színház elhagyására készülnek, január 31-ig azonban nem adják fel a küzdelmet az új pályázat kiírásáért. tovább...
Márta Istvánt, az Új Színház jelenlegi igazgatóját javasolja Páva Zsolt (Fidesz), Pécs polgármestere a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetőjének. tovább...
Márta István válthatja a Zsolnay Kulturális Negyedet is üzemeltető Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói posztján Bozóky Anitát. tovább...
Az idén nyolcvanöt éves Gosztonyi János színészt, rendezőt, dramaturgot, tanárt köszöntötte születésnapja alkalmából kedden az Új Színház, az alkotó emellett megkapta a teátrum saját elismerését, a Paulay Ede-díjat is. tovább...
Márta István, az Új Színház január végén távozó igazgatója nem kapott választ a főpolgármestertől pénteki találkozójukon arra, hogy miért nem győzte meg eléggé pályázata. Mint az MTI-nek a megbeszélést követően elmondta, Tarlós István döntését véglegesnek látja. tovább...
Az alábbiakban Márta István Csurka Istvánhoz intézett, szerkesztőségünkbe eljuttatott Nyilatkozatát közöljük változtatás nélkül. tovább...
A főpolgármester nem támogatja az Új Színház nevének megváltoztatását. Tarlós István hétfőn, egy más témában tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt mondta: semmilyen névváltozást nem támogat. tovább...
Dörner György kinevezése a szakmai bizottság javaslata ellenére az Új Színház élére váratlanul érte a színházi szakmát. A radikális jobboldali nézeteiről ismert színész, valamint az intendánsaként megnevezett Csurka István 2012 februárjától veszi át az irányítást. FOLYAMATOSAN FRISSÍTVE tovább...
Dörner György színművész lett az Új Színház igazgatója, a Madách Színházat továbbra is Szirtes Tamás vezetheti; a kinevezéseket csütörtökön Tarlós István főpolgármester írta alá. tovább...
Márta István nyílt napot tart az Új Színházra pályázóknak tovább...
Márta István és Szirtes Tamás is megpályázza eddigi székét. tovább...
Együttműködést írt alá az Új Színház és a belgrádi Nemzeti Színház tovább...
A május 30-i Magyar Színházi Társaság elnökségi ülésén döntés született a POSZT egy fontos kérdésével kapcsolatban. tovább...
A 21. Művészetek Völgye 10 napja alatt 60 helyszínen 1200 programon 3500 művész lép majd fel! tovább...
Az Új Színház igazgatója és a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke idén még csak megfigyelőként vesz részt az ország legfontosabb színházi seregszemléjén, jelentős változtatásokra készül. tovább...
Az okokról nem kívánt nyilatkozni. Zimányi Zsófia utódjának kinevezése egyelőre lekerült a napirendről. tovább...
Itt valami nem stimmel: nem azt kaptuk, amit vártunk. tovább...
Az Új Színház művészeti vezetője zsúfolt napokat él át: délelőtt és is este is próbál, két operát készít elő. Igaz, hogy Bellini Norma című operája „csak” felújítás, de Márta István Csodálatos mobilvilág című operatóriuma ősbemutató. tovább...
































