A május 25-i évad-, illetve tanévzáró előadáson két koreográfiát mutatnak be a MU Színház tánc- és mozgásszínházi műhelyének hallgatói. tovább...
Álomszerű fény-árny játék és élő táncszínház – röviden így lehetne összegezni az amerikai Pilobolus társulat Shadowland című produkcióját. A maga nemében unikális árnyékszínházi előadásról a Pilobolus egyik vezető táncosa, Beth Lewis beszél. tovább...
A Bakelit M. A. C.-ben a Sepsiszentgyörgyről érkező M Stúdió Othello és hőn szeretett Desdemonája című előadását játssza. A Shakespeare szövegét bátran és kíváncsian újragondoló előadásról a társulat dramaturgja, Márton Imola beszélt. tovább...
A spesiszentgyörgyi társulat Isten szeme című előadásának alapját a 2005-ben elhunyt Tar Sándor író A mi utcánk című műve és más írásai képezik. tovább...
Horváth Csaba koreográfus decemberben debütált Hamletként a József Attila Színházban, s közben új bemutatóra készül a Forte Társulattal. A premier végül januárról áprilisra tevődött át, helyette januárban a nézőket a Csak a felhők című darab várja a Trafóban. tovább...
































