Budai Lívia énekelt már pápának, királynak, császárnak, hercegnek, nemrég pedig Pro Cultura Hungarica díjat kapott. Az idén jubiláló művésznőt a Fidelio azzal a portréfilrészlettel köszönti, amely július 17-én egészében is látható volt a Duna Televízió műsorán. tovább...
TINÓDI LANTOS SEBESTYÉN ÉNEKEI KOBZOS KISS TAMÁS ELŐADÁSÁBAN, TANULMÁNYOKKAL - CD-ROM. Budapest, 2006. Ára: 6000 Ft. tovább...
Mádl Ferenc köztársasági elnök nagy-britanniai látogatásának tapasztalatait úgy összegezte, hogy a közelmúltban rendezett számos magyar kulturális program révén a britek lelkileg és gondolatilag is közelebb jutottak Magyarországhoz. Mádl Ferenc egyébként budapesti látogatásra hívta meg a brit uralkodót. tovább...
Különböző nemzetiségű szülőknek szép gyerekük szokott lenni. Biztos, hogy a kultúrák találkozása ugyanilyen gyümölcsöt hoz. Pici hátrány, ha az elnevezések is egyesülnek, némi ejtési nehézséget okoznak.Tehát egy Gascoigne-i-baszk formáció mutatkozik be. tovább...
Nagy Tigran, Örményország uralkodója az időszámításunk előtti I. században élt. A „királyok királya"-ként tisztelték, hiszen Elő-Ázsia legnagyobb hatalmú ura volt. Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok című írásában tehetséges, nagyvonalú politikusként ábrázolja. tovább...
Német héttel kezdődik a tavaszi idény a Gödöllői Királyi Kastély Barokk Színházában. A Frankfurtból érkező 659-es Színház társulata április 11-ig játszik a városban. „Mai, modern színházat itt játszani nyilvánvaló nagyon nehéz, ezért is játszunk egy darabot a 18. századból.” tovább...
Szirtes Tamás: a Madách Színház a jövő évadban 120-140-nel több előadást fog tartani, mint idén Február elsejétől Szirtes Tamás rendező lett a Madách Színház igazgatója. Az új direktor rendkívüli társulati ülésen ismertette elképzeléseit kollégáival és az újságírókkal. tovább...
Nem lehet jobb névjegye egy operaénekesnek, mint egy szólólemez. AlternaDíva címmel adták ki Miklósa Erika legkedvesebb operaáriáit. A megjelenést a Magyar Rádió is támogatta. Az énekesnő, aki egy 103 lelkes bakonyi faluban él, az interjú kedvéért a fővárosba jött. tovább...
































