oratórium
Találatok száma:7

Hétfő este egy egész tanéven át tartó, több részes előadás-, kurzus- és rendezvénysorozatra teszi fel a koronát a Haydn Évszakok-előadás. tovább...

A sorozat utolsó koncertjén Händel- és Vajda János-oratórium változatai szólalnak meg. tovább...

Goran Bregović napjaink egyik legjelentősebb zeneszerző-zenekarvezetője, akinek neve egész Európában megtölti a koncerttermeket. Kiterjedt munkássága során mindig a szintézis jegyében hozott létre új zenei minőségeket. Immáron új műfajjal is kísérletezik, amikor a Margot királyné című filmhez írott zenéjéből oratorikus jellegű produkcióval indul turnéra. tovább...

Figyelmem egy tavalyi előadás apropóján Händel Athália című oratóriumára terelődött, mellyel kapcsolatban Ruth Smith hosszas fejtegetésbe bocsátkozik Jakab-párti konspirációt sejtve. Ezt önmagában is erőltetettnek tartottam, de végül a több sebből vérző fejtegetést olvasgatva arra kényszerültem, hogy összetákoljak egy alternatív verziót. Nem gondolnám, hogy elsősorban politika, hanem inkább művészi koncepció állhatott az oratóriumok felbukkanása és témaválasztása mögött.

tovább...

Január 25-én a régizene-játszás emblematikus képviselői ezúttal a 19. századba kalauzolják hallgatóikat. tovább...

Január 25-én Vashegyi György együttesei ezúttal a 19. századba kalauzolják hallgatóikat. Játsszon a Fidelióval és legyen a vendégünk a koncertre! tovább...

A Liszt-bicentenárium alkalmából a magyarországi Liszt Év 2011 koordinátora, a Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Iroda és a Magyar Zenei Tanács egy nemzetközi együttműködés létrejöttét kezdeményezi, melynek keretében meghirdeti a World Liszt Day projektet Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóján. tovább...

1

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

A címoldalról ajánljuk

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

Az ész és a szív álma

Akinek eddig kétségei voltak, hogy korunk egyik legnagyobb hegedűse Leonidas Kavakos, annak minden kételyét eloszlatta a szombat este. KRITIKA

Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám”

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

Táncfilm Jákob párnájáról

Ugrin Gábor

Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

Pataki András a soproni színház igazgatója

gyerekszínjátszók

Az új igazgató május 23-án sajtótájékoztatón hirdet társulatot és évadprogramot.

Középiskolásoknak színházmatiné a győri színházban

A Gézagyerek című drámát a színház megszerettetését szolgáló előadásként játsszák május 23-án és 29-én tanítási időben.

Bohém festő Budapesten, Berlinben és Párizsban

A KOGART modernista festőket bemutató sorozata most Tihanyi Lajos pályájához ért. Az életmű-kiállítást augusztus 20-ig lehet látni.

Elindult a bérletezés az Operában!

A bérletújítás május 17-én kezdődött, új bérleteket pedig május 21-től június végéig lehet váltani.

Mai évfordulók

  • Ignaz Moscheles születése (1794)
  • Artie Shaw születése (1910)
  • Jean Francaix születése (1912)