béres márta

2021 július 29., 09:40
Színház hír Szerző: Fidelio

Kihirdették a színikritikusok a legjobb színészi alakítás díjazottját

A Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján Béres Márta kapja a legjobb színészi alakítás díját, az Anna Karenina című előadás címszerepéért.
2020 augusztus 13., 14:05
Színház interjú Szerző: (x)

Mit is akarok, mikor lennék boldog? – Beszélgetés Béres Mártával

Különleges munkamódszer egy emberközpontú szláv rendezővel, színészi csapatmunka és saját monológ a regényből. Béres Márta is készül Kisvárdára, néhány nappal ezelőtt már az előadással álmodott. Az Újvidéki Színház Anna Karenina című előadásának címszereplőjével Oláh Zsolt beszélgetett.
2019 január 6., 15:50
Színház ajánló Szerző: Fidelio

Melegek és egy ezerarcú díva a Szkénében

Januárban két határon túli produkció vendégeskedik a Szkénében: Marosvásárhely legfiatalabb független színházi társulatának előadása az erdélyi homoszexuálisok helyzetét dolgozza fel, míg Szabadkáról a társulat színésznőjének, Béres Márta életéről szóló produkció érkezik.
2014 november 18., 11:45
Színház szabadka Szerző: Várhegyi András

Béres Márta: "A nyelv csak másodlagos"

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház művésze november 14-én vehette át a Prima Primissima Alapítvány és az FHB Bank által adományozott Junior Prima Díjat. INTERJÚ
2014 november 14., 13:30
Színház magazin Szerző: (x)

Junior Prima 2014 - Béres Márta

A Junior Prima Díj a jövő meghatározó személyiségeinek szeretne jelentős ösztönzést adni. 2014-ben Béres Márta színművész is megkapta a kiemelkedő teljesítményt nyújtó harminc év alatti fiatalok díját.
2011 november 1., 15:58
Színház kosztolányi dezső színház Szerző: (pt)

Béres Mártáé a Pataki-gyűrű

A vajdasági magyar színészek díját ezúttal a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színhóésznője kapta.
2011 április 11., 09:00
Színház mediawave Szerző: (bam)

KULT-TÚRA - fesztiválkörkép a Bárka Színházban

Hét művészeti fesztivál látogat április végén a fővárosba, a Bárka Színházba, hogy ízelítőt adjon programjából.
2010 augusztus 6., 12:34
Színház pécsi országos színházi találkozó Szerző: Papp Tímea

Az őszinteség és a meglepetés tudatosságával

A Pécsi Országos Színházi Találkozón a Fidelio Est által a legjobb harminc év alatti színésznőnek felajánlott díjat megosztva Béres Márta és Erdély Andrea kapták a The Beach című előadásában nyújtott teljesítményükért. Rövid ideig együtt jártak óvodába, aztán jött a gimnázium - közben a diákszínpad - és az Újvidéki Művészeti Akadémia négy-négy éve, diplomázás óta pedig a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban játszanak.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Így búcsúztak a pályatársak Edita Gruberovától

A hetvennégy éves korában elhunyt, világhírű koloratúrszoprán, Edita Gruberová elvesztése nemcsak a közönséget sújtotta le, kollégái is fájó szívvel emlékeztek meg róla.
Könyv

Dsida Jenő négysorosára is licitálhatunk a dedikált könyvek online aukcióján

Az Antikvárium.hu számos bibliofil kötetet kínáló árverésén több érdekességet is találunk, többek között Babits Mihály, Juhász Gyula, Szabó Dezső, Molnár C. Pál, Márffy Ödön, Szép Ernő kézjegyével ellátott köteteket. A 223 tételre október 24-ig lehet licitálni.
Színház

Venczel Vera az MMA kitüntetettjei között

Október 18-án átadták a Magyar Művészeti Akadémia tagozati díjait. A kitüntetéseket minden kategóriában két-két főnek ítélik oda, a Színházművészeti tagozat elismerésében Venczel Vera és Dobos Imre részesült.
Színház

5 ígéretes független színházi előadás

Az ősz hagyományosan hemzseg az új bemutatóktól, csak kapkodjuk a fejünket a sokszínű a kínálat láttán, mi viszont most olyan előadásokat ajánlunk, amelyek talán kevesebb figyelmet kapnak a kőszínházak műsorával szemben. Szubjektív válogatásunkban szerepelnek klasszikus művek, izgalmas életutak és kortárs dráma is.
Vizuál

„Hogy mi a humor? Túlélés” – emléktáblát avattak Antal Imre tiszteletére

Az Erkel Ferenc-díjas magyar zongoraművész, televíziós személyiség emlékét mától tábla őrzi egykori otthona, a Damjanich utca 40. alatti ház falán.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink