debrecen

2022 január 18., 10:30
Vizuál ajánló Szerző: Fidelio

„Járt-e Cecile a Török utcában?” - film készült a Kék rókából 

A megújuló Duna televízióban látható először Herczeg Ferenc legnépszerűbb művéből, a Kék rókából készült egészestés romantikus játékfilm. Pacskovszky József filmes adaptációja a '30-as évek Budapestjén játszódó izgalmas szerelmi történet közepébe, egy „modern házassági sokszögbe" repít vissza.
2022 január 17., 13:30
Színház ajánló Szerző: (x)

A Gál Tamás vezette Csavar Színház a 10. Vendégváró Fesztivál meghívottja

Tizedik alkalommal rendezi meg az éppen tizedik születésnapját ünneplő Bethlen Téri Színház a Vendégváró Fesztivált, amelynek idei meghívottja a szlovákiai Csavar Színház. A Gál Tamás vezette felvidéki társulat két felnőtt és két családi előadással érkezik a Bethlen térre. A minden évben a magyar kultúra napja köré szerveződő kisfesztivál célja, hogy a határon túli magyar színházi műhelyeket minél teljesebben megismertesse a budapesti közönséggel.
2022 január 17., 10:10
Színház ajánló Szerző: Játékszín

Némafilmek színházi köntösben

Egyedülálló produkció a színházi palettán: egy néma, fekete-fehér előadás, amely zenével és különlegesen izgalmas, a némafilmek stílusát idéző játékkal mesél, s közben a néző fantáziáját használja eszközként ahhoz, hogy kibontakozzon egy egyszerre mulatságos és megindító történet.
2022 január 14., 10:55
Színház ajánló Szerző: Fidelio/MTI

A rákról szól a PanoDráma új dokumentumszínházi előadása

Kár, hogy rák címmel mutatja be új produkcióját a PanoDráma pénteken a Trafó - Kortárs Művészetek Házában. A dokumentumjátékból kiderül, hogy mi történik, amikor egy rettenthetetlen ember találkozik egy rettegett betegséggel.
2022 január 13., 12:40
Színház ajánló Szerző: Pesti Vigadó

Hunyady Sándor kultikus műve, a Bakaruhában érkezik a Pesti Vigadóba

Az előadás a Szolnoki Szigligeti Színház társulatának vendégjátékában látható a Szó • Szín • Játék sorozatban 2022. február 7-én, este 19:30-kor.
2022 január 12., 13:25
Klasszikus ajánló Szerző: Fidelio

Mahler hattyúdala – a Nemzeti Filharmonikusok koncertje

Mahler IX. szimfóniája nagy zenekari létszámot igényel, technikailag rendkívül nehéz mű. Talán épp ezért volt szíve vágya Kovács János karmesternek, hogy ezt a szimfóniát egyszer dirigálja. Álma teljesül 2022. január 13-án a Müpában, a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral.
2022 január 12., 13:20
Vizuál ajánló Szerző: Fidelio

A hazai mozik is műsorra tűzik Pedro Almodóvar új filmjét

A velencei filmfesztivál nyitófilmjeként vetített Párhuzamos anyák január 27-től látható a magyarországi mozik kínálatában. Néhány filmszínházban az alkotást a rendező első angol nyelvű rendezése, a Jean Cocteau azonos című színházi monológjának Tilda Swintonnal készített szabad adaptációja, az Emberi hang kíséri.
2022 január 11., 14:25
Klasszikus ajánló Szerző: Fidelio

Hála egy gazdátlan kalapácsért – Pierre Boulezre emlékezik az UMZE Kamaraegyüttes

Az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál keretében tartott koncert műsorán a legendás zeneszerző különleges vokális kompozíciója mellett két olyan kortárs magyar darab is szerepel, melyek Boulez munkásságára reflektálnak.

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

„Esterházy Péter túl fogja élni a könyveket” - Kemény István köszöntője az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár megnyitóján

Az Evangélikus Országos Gyűjtemény legújabb ékessége, a mintegy 12 ezer kötetet számláló új könyvtár január 24-től látogatható előzetes regisztráció után. Az avató ünnepségen személyes hangú beszédet mondott Kemény István író is, aki elsőként a Fidelio olvasóival osztotta meg írását.
Klasszikus

A megérinthető zene - Megnyílt a Magyar Zene Háza

Tíz éves tartalmi és műszaki tervezés, majd építkezés után nyílt meg szombaton a Magyar Zene Háza. A zenei beavató intézmény koncertekkel, interaktív kiállítással, zenei kreatív térrel és zenepedagógiai foglakozásokkal várja a nagyközönséget. 
Színház

Tragikusan fiatalon elhunyt Mokány Csaba színművész

Negyvenhárom éves korában elhunyt Mokány Csaba füleki származású színész, rendező adta hírül a Komáromi Jókai Színház facebook oldala. "Isten veled, Csabi! Emléked megőrizzük!" - búcsúznak tőle kollégái.
Klasszikus

„Minden művészet a káoszból épül fel” – Beszélgetés a Chaos String Quartet tagjaival

Második helyezést ért el a tavaly ősszel tartott Bartók Világversenyen, és a Fidelio különdíjával is gazdagodott a bécsi központú, de különböző nemzetiségű fiatalokból álló Chaos String Quartet. A vonósnégyes két hegedűse, Susanne Schäffer és Kruchió Eszter mesélt együttesükről, a versenyen szerzett élményekről és arról, hogy milyen különleges helyszíneken léptek már fel.
Klasszikus

Főszerepben a Barenboim-család

A világhírű zongoraművész-karmester, Daniel Barenboim és hegedűművész fia, Michael ad koncertet január 26-án a Müpában. A műsoron Mozart-szonáták szerepelnek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink