Edu-Art

Második Országos Hangjegykártya Verseny az Esztergomi Zsolt Nándor Zeneiskolában

2010.10.07. 09:45
Ajánlom
Stipkovits Fülöp szolfézstanár ismertetője a 2010 áprilisában megrendezett versenyről és a hangjegykártya szerepéről a zeneoktatásban.

Az Esztergomi Zsolt Nándor Zene- és Művészeti Iskola immár második alkalommal rendezte meg 2010. április 10-én a II. Országos Hangjegykártya Versenyt, mely egy széles körben is egyre ismertebbé váló oktatási segédeszközre alapozva méri össze a jelentkezők tudását. A hagyományos szolfézs és népdaléneklési versenyek mellett a hangjegykártya verseny létrejöttét az Esztergomi Zeneiskola zongoratanárának, a zeneszerzőként is ismert Vigh Kristófnak köszönhetjük, aki megalkotta ezt a szolfézstanításban újszerű oktatási segédeszközt.

A hagyományos játékkártya formátumban elkészített hangjegykártya elsősorban a hangjegyek felismeréséhez és a zenei alapismeretek játékos elsajátításához nyújt segítséget. A kártyalapok egyik oldala a hangjegyek kottaképét tartalmazza, míg a kártya másik oldalán a legismertebb zeneszerzők arcképét és születésének, ill. halálának évszámait találhatjuk. Ismert az a jelenség, hogy a gyermekek többsége a zenetanulás kezdetén csupán a leggyakrabban előforduló hangjegyeket tudja megjegyezni, a hangjegyek egy része így tudatukban "fehér folt", ismeretlen marad. Ez a kiegyensúlyozatlan memorizálás akár évekig is hátráltatja a folyamatos hangjegyolvasást, ennek következtében pedig a szolfézs órai kottaolvasástól a hangszertanuláshoz szükséges hangképzésig vezető folyamat kialakulását. Ha el tudjuk érni azt a célt, hogy a gyermekek minden hangjegyet egyformán ismerjenek - violin és basszuskulcsban egyaránt -, képileg memorizáljanak, akkor ezzel biztos alapot adunk további fejlődésükhöz, sőt, hatékonyabbá tesszük a kezdeti tanulási időszak munkáját. A hangjegykártya játékos, indirekt módon segíti elő azt, hogy a gyermekek minden egyes hangot képesek legyenek megjegyezni.

A hangjegykártya egy-két hónapos játékos használata szinte minden gyermeknél látványos eredményt hoz; az összes hangjegy ismeretét. Csakúgy, ahogy a betűket, előbb-utóbb ezeket is minden zeneiskolai tanuló képes megtanulni. Elmondhatjuk, hogy csupán ennek a 42 hangnak ismerete már komoly sikerélményt, magabiztosságot ad, kedvet csinál a zenetanuláshoz, sőt, a zene világára való ráhangolódást is nagymértékben elősegíti.

A hangjegyek felismerésének elsajátítása után a következő lépcsőfok a legjelentősebb zeneszerzők megismertetése, akiknek arcképét a kártya a hangnevekkel együtt ábrázolja. A zeneszerzők nevének, születési évszámának végleges memorizálása, tudati bevésése sokféle tanulási lehetőséget kínál, kiegészítve a zenei stílusok magyarázatával. A hangjegykártya által nyújtott fontos további lehetőség - a kottafejek egymás mellé illesztése révén - kisebb dallamok, motívumok kirakása. Szolfézspéldákat készíthetünk, kóristák, énekesek "beéneklő" dallamait ábrázolhatjuk a kártyával, igény szerint a kulcs változtatásával, vagy módosító jelek használatával. E célból a kártyához kivágható brácsakulcs, illetve módosító jelek is rendelkezésre állnak.

A II. Országos Hangjegykártya Verseny napján szép verőfényes időben, már kora reggeltől kezdve érkeztek a gyerekek a versenyre, az ország minden részéből, felkészítő tanáraikkal és az őket kísérő szülőkkel együtt. Külön öröm volt látni, hogy a szép ünneplőbe öltözött gyerekeket nemcsak a szüleik, hanem sokszor az egész család is elkísérte. A versenyt Udvardyné Pásztor Ágnes az iskola igazgatója nyitotta meg, majd a hangjegykártya kitalálója, Vigh Kristóf szólt a résztvevőkhöz. A versenyen összesen 48 növendék vett részt, akik az ország 14 különböző alapfokú oktatási intézményből érkeztek Esztergomba. A gyerekek két korcsoportban mérhették össze tudásukat. A délelőtt folyamán lezajlott írásbeli elődöntőben a hangjegyek és zeneszerzők felismerése mellett hangközfelismerés, illetve hallás utáni zenefelismerés képezte a verseny anyagát. Az elődöntőben elért eredmények alapján korcsoportonként a legjobban teljesítő 10-10 gyerek jutott az aranydöntőbe, ahol már a szóbeli megmérettetésre került sor. Az aranydöntőben az egyénileg megvalósuló hangjegykártya felismerés és lapról olvasás mellett, hangközkirakás és dallamkirakás szerepelt a megoldandó feladatok között. A versenyen szereplő gyerekek teljesítményüktől függően arany, ezüst és bronz oklevelet kaptak, korcsoportonként az első három helyezett pedig pénzjutalomban részesült.

A zsűri elnöke Spiegel Marianna, a Győri Liszt Ferenc Zeneiskola és a Győri Zeneművészeti Főiskola tanára, a zsűri tagjai Vigh Kristóf, valamint Dobos Zsuzsanna és Pálmai Árpád zeneelmélet tanárok voltak. Külön köszönet illeti a zeneiskola vezetését, Udvardyné Pásztor Ágnes igazgatót, valamint a versenyt levezető és a feladatokat, zenei illusztrációkat kidolgozó Nagy Éva Rita igazgató helyettest, a szolfézs tanszak vezetőjét Zimmer Dórát és Stipkovits Fülöp szolfézstanárt, akik meglátva a hangjegykártyában rejlő pedagógiai lehetőségeket felkarolták azt, és áldozatos szervező munkájukkal elősegítették a verseny sikeres megrendezését.

Az Esztergomi Zeneiskola által megrendezett II. Országos Hangjegykártya Verseny igen eredményesen és jó hangulatban zajlott le. Öröm volt látni a növendékeket, akik szüleik és tanáraik társaságában izgultak a sikerért és a jó szereplésért. Köszönet és elismerés illeti a tanárokat a munkájukért, akik felkészítették és elkísérték tanítványaikat a versenyre. A verseny izgalmai mellett a vendégeknek még arra is lehetőségük nyílt, hogy időt szakítsanak a nagy történelmi múlttal és páratlan szépségekkel rendelkező Esztergom városának megismerésére.

Reméljük, a résztvevők szép élményekkel gazdagodva tértek haza, és jövő év tavaszán újra ellátogatnak Esztergomba, hogy a Hangjegykártya Versenyen ismét megmérettessék a tudásukat. E szép versengéssel igazolva Kodály Zoltán gondolatait:

"Sokszor egyetlen élmény, egész életre megnyitja a fiatal lelket a zenének.
Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni, ezt megszerezni az iskolának kötelesség."

Eredmények:

 I. korcsoport:  II. korcsoport
 1. Hartmann Domonkos Péter  1. Robotka Bertalan
 Simonyi Zsigmond Ének- Zenei és Testnevelési Általános Iskola, Veszprém  Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola, Esztergom
 2. Bögi Dóra  2. Bíró Dániel
 Simonyi Zsigmond Ének- Zenei és Testnevelési Általános Iskola, Veszprém  Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola, Budapest
 3. Demjén József  3. Domahidy Farkas
 Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola, Budapest  Molnár Antal Zeneiskola, Budapest

Az Esztergomi Zeneiskola jövőre is, évenként meg kívánja rendezni a Hangjegykártya Versenyt, s időpontként erre a húsvétot követő szombati napot kívánja rendszeresíteni. A hangjegykártya megtekinthető a zeneiskola honlapján; http://www.esztergomizeneiskola.hu, valamint a zeneiskolától is megrendelhető.

Stipkovits Fülöp
a Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola szolfézstanára

A cikkhez kapcsolódóan Spiegel Marianna, a zsűri elnöke is kifejtette szakvéleményét:

A II. Országos Hangjegykártya Verseny érdekes színfolt a zeneiskolás versenyek sorában. A feladatok összeállítói kihasználták a hangjegykártyákban rejlő sokrétű lehetőséget. A hangjegyek gyors és biztos felismerésén túl a gyerekek számot adtak arról is, hogyan tudnak ügyesen a kártyák segítségével kirakni egy dallamot, hangközöket, azokról énekelni, és mennyire ismerik a kártyán megjelenített zeneszerzők születési és halálozási évszámait. Örültem a zenefelismerésnek, amelyek változatosságot hoztak az inkább elméleti jellegű feladatok sorában. Érdekes volt tapasztalni, hogy az abszolút névvel való laprólolvasást azok a gyerekek oldották meg jól, akik előzőleg belső hallással szolmizálva elénekelték. Ez ismét megerősítette azt a meggyőződésemet, hogy zenetanításunkban mennyire hatékony a relatív szolmizáción alapuló Kodály módszer.

A Hangjegykártya Verseny jó hangulatban zajlott, a gyerekek szemmel láthatóan élvezték ennek játékosságát. Gyors reagálásra ösztönözte őket az is, hogy a pontszámokat a feladat megoldásának sebessége is befolyásolta. A verseny lebonyolítói ügyesen használták ki a rendelkezésre álló technikai eszközöket, jó volt, hogy kivetítették, és így a szépszámú közönség is láthatta a feladatokat. Köszönet illeti az Esztergomi Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola igazgatónőjét, tanárait és nem utolsósorban a kártya kitalálóját és megalkotóját, Vigh Kristófot a példaszerű rendezésért.

Összegzésül elmondhatjuk, hogy a résztvevő gyerekek és tanáraik szívesen használják a hangjegykártyákat, sokoldalúan tudják felhasználni főleg az elméleti ismeretek elsajátításában, elmélyítésében.

Várjuk a következő, a III. Országos Hangjegykártya Versenyt!

Spiegel Marianna
a verseny zsűrijének elnöke

A cikk eredetileg a Parlando 2010/4. számában jelent meg.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

Ilyenek a Jancsó-filmek 2 és fél percben!

Jancsó Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából a Jancsó-filmek ikonikus jeleneteiből készült montázsfilmet tett közzé a Nemzeti Filmintézet videómegosztó csatornáján.
Jazz/World

Elhunyt Baksa-Soós János "beat"-legenda, képzőművész

A Kex együttes egykori énekese, Január Herceg Tova ICY hosszú betegség után, 73 éves korában hunyt el - adta hírül a Magyar Narancs.
Plusz

Több száz éve kortárs – Beszélgetés Gáspár Mátéval, a Budapesti Őszi Fesztivál programigazgatójával

Kultúrával telik meg a tér, az utca, a kirakat: a Budapesti Őszi Fesztivál a hagyományos művészeti terek mellett a hétköznapjainkba is táncot, színházat, irodalmat, képzőművészetet hoz. Gáspár Mátéval, a Budapesti Őszi Fesztivál programigazgatójával beszélgettünk.
Színház

145 éve született a „költői képzeletek fantomja”, Ódry Árpád

Ódry Árpád színészcsaládba született 1876. szeptember 25-én: a kor híres baritonistája, Ódry Lehel és balett-táncosnő feleségének másodszülött gyermekeként az egész életét kitöltötte a színház. Népszerűségét azonban nem ismert szüleinek, sokkal inkább tehetségének, szorgalmának és különleges játékstílusának köszönhette.
Színház

Átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait

A legjobb előadás díját a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Fekete Péter című előadásának ítélte a szakmai zsűri, míg Mohácsi János Farsang avagy ez is mekkora egy tahó! című munkájával, a szombathelyi Weöres Sándor Színház produkciójával a legjobb rendező díját kapta meg.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.