Edu-Art

Országos és Nemzetközi Simándy József énekverseny Szegeden

2010.11.17. 13:33
Ajánlom
Jelentkezési határidő: 2011. február 15.

A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara meghirdeti a VII. Országos és II. Nemzetközi Simándy József énekversenyt.

A  versenyen  bármely  ország  fiatal  énekes-növendéke  vagy  ifjú  előadóművésze  indulhat,  aki klasszikus, komolyzenei hangképzésen alapuló magánének tanulmányokat folytatott vagy folytat.

A versenyre három kategóriában lehet nevezni:

I. kategória: Alap- és középfokú oktatásban részt vevő zeneiskolások, középiskolások, szakközépiskolások részére (csak magyar versenyzők számára).

II.  kategória: Főiskolai/bachelor, valamint egyetemi képzésben részt vevő, I-II-III. évfolyamos hallgatók részére (magyar és külföldi versenyzők számára).

III.  kategória: Egyetemi képzésben részt vevő, IV-V. évfolyamos, illetve master képzésben részt vevő hallgatók részére és  tanulmányaikat már befejezett, előadóművészek részére. Korhatár: 35 év (magyar és külföldi versenyzők számára).

Az énekverseny két fordulóból áll:

I. forduló: területi válogatók,

II. forduló: a szegedi döntő (2011. április 27-30.).

Az énekverseny valamennyi fordulója nyilvános.

Jelentkezés: a jelentkezési lap letölthető a www.music.u-szeged.hu honlapról, melyet kitöltve, csatolt fájlként Verbai Katalin részére, a verbai@music.u-szeged.hu e-mail címre kell visszaküldeni.

Jelentkezési határidő: 2011. február 15.

Jelentkezési díj az I. fordulóban nincs.

A versenykiírás teljes terjedelmében itt érhető el.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

A sudár mosonmagyaróvári naiva – Rujder Vivien portréja

A budapesti Katona József Színház fiatal művésze Junior Prima Díjat vehetett át szeptember 14-én. A Takarékbank Zrt. támogatásával megvalósuló díjátadón Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója méltatta Rujder Vivien tehetségét.
Színház

Ragyogó és huncut angyal – Mentes Júlia Virginia portréja

Zenésszínész-osztályában végzett, de nem zenés színészként gondol magára. Alakításai a szakma nagyjait is meggyőzik, tehetségét szeptember 14-én a Takarékbank Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal ismerték el.
Színház

Szívesen látják el szerepekkel – Gyöngyösi Zoltán portréja

A Vígszínház művészének szakmai szempontból igazán jól indult az évad: másfél hete komoly színészi helyzetben bizonyíthatott, amikor a Szerelmek városa főszerepében lépett színpadra, kiváló teljesítménnyel, szeptember 14-én pedig Junior Prima Díjat vehetett át a Takarékbank Zrt. jóvoltából. Az elismerést Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója adta át.
Színház

Kíváncsian villanó, világos szempár – Rózsa Krisztián portréja

Mohácsi János nem visz színre olyan darabot a Miskolci Nemzeti Színházban, amelyben Rózsa Krisztián ne kapna szerepet – nem véletlenül. A fiatal színművész tehetségét a Takarékbank Zrt. támogatásával Junior Prima Díjjal ismerték el szeptember 14-én.
Jazz/World

68 éves korában elhunyt Póka Egon basszusgitáros

A zenész olyan legendás zenekarokban játszott, mint a Hobo Blues Band vagy a P. Mobil.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.