Fidelio Tours

A Gyógyítókerttől a Pajtaszínházig – Partitúra az Őrségben

Partitúra – Összhangzat van
2020.09.25. 14:35
Ajánlom
Az Őrségben kalandozik a Partitúra kulturális felfedezőműsor szeptember 26-án, szombaton 14.30-tól a Duna tévén. Egyébként az Őrség onnan kapta a nevét, hogy a honfoglaló magyarok őrállókat telepítettek ide az ország nyugati kapujának védelmére.

Miklósa Erika operaénekes és műsorvezető társa, Batta András zenetudós Orfalun kezdték Őrségbeli túrájukat, a Vadvirág Méhes- és Gyógyítókertben, ahol rögtön – miként Miklósa Erika mesélte a Fidelio.hu-nak – „felvettük az Őrség minden idegszálat kisimító nyugalmát, itt tanultuk meg a komótos turizmus kifejezését. Én mindig csak kultúrával és természettel töltekeznék – szépen komótosan.”

Kattintás után további képeket nézegethet a forgatásról:

Az Őrség művészeti és környezeti értékeit bemutató adásban szerepelnek zenészek, többek között: Huzella Péter, Sülyi Péter, Szüts Apor, illetve Kovács Erika keramikusművész, a távolugróbajnok Woth Klára, és a végén Szarvas József színművész látta vendégül a Partitúrát a viszáki Kaszás Attila Pajtaszínházban.

Hutanu Emil werkfilmje láttán ismét kedvünk lesz szombaton a Duna tévére kapcsolni:

A Partitúra őrségi adását ide kattintva nézheti meg!

Partitúra

Partitúra – kulturális felfedezőút Magyarországon, nyitott szívvel, együtt. Ez a mottója a Virtuózok zsűrijéből is jól ismert páros, Miklósa Erika operaénekesnő és Batta András zenetörténész műsorának. A Partitúra alkotói Novák Péter rendezésében olyan országos túrára csábítják a nézőket, ahol a muzsika és más művészeti ágak, a hagyományok és az új teremtések, a mesterek és a fiatal tehetségek turistajelzését követhetik nyomon.

A népszerű tévéműsor legújabb szériája szeptember 12-től várja a nézőket a képernyő elé. Az új részek szombatonként 14.30-kor kezdődnek a Duna Televízióban.

Tartsanak velünk virtuális felfedezőtúránkon, amely során Magyarország meseszép tájain kutatunk közösségi élmények, közös értékek és kiemelkedő emberek után!

A korábbi részek itt érhetők el>>>

A műsorral kapcsolatos kommunikáció az NKA támogatásával valósulhatott meg.

Legnépszerűbb

Plusz

„Az igazi beszélgetés az, amiben az igazság megmutatja magát” – Feldmár András 80 éves

Úgy véli, szabadságra vagyunk ítélve, és ez nehéz dolog. Hiszen ez nem a saját szabadságunkat jelenti, hanem elsősorban az élet szabadságát. És ha bántanak, akkor szabad arrébb menni. Sőt, kell. Születésnapját ünnepli a Kanadában élő pszichoterapeuta és gondolkodó, Feldmár András.
Klasszikus

Kórházba került Rost Andrea

„Szeretettel és együttérzéssel gondolok minden embertársamra, aki a fertőzéssel küzd!” – írta Facebook oldalán Rost Andrea, akit a bejegyzés tanúsága szerint néhány napja a Szent László Kórházban kezelnek koronavírussal.
Vizuál

Beintett a teknős a fotósnak, díjat ért

Átadták az idei Comedy Wildlife Photography díjakat, ami immár hat éve díjazza az év legviccesebb természetfotóit. A rangos megmérettetésre ebben az évben 44 döntős kép közül választották ki a legjobbakat.
Színház

Vidnyánszky Attila koronavírusos

Erről a Nemzeti Színház közleményben tájékoztatta a sajtót.
Klasszikus

Korán megkapta Kocsis áldását – Berecz Mihály a Kult50-ben

„Születésem óta a zene állandó része életemnek”, írja az 1997-es születésű Berecz Mihály rövid önéletrajzában. Valóban így van. De a zene kezdetben nem a klasszikus műfaj köntösében volt jelen az életében, hanem a népművészet révén.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Fidelio Tours videó

Ki volt Csaba? – Békéscsabán kalandozik a Partitúra

A Partitúra soron következő részben a stáb Békéscsabára és környékére látogat el. Az adás október 31-én, szombaton 14.30-kor látható a Duna Televízióban. A forgatásról készült werkfilm Hutanu Emil munkája.
Fidelio Tours mti

Berlin újraegyesítése egy budapesti tűzfalon, az Akácfa utcában

Berlin művészi ábrázolása jelenik meg Budapesten, a VII. kerületi Akácfa utca 27. szám alatti ház tűzfalán; a festmény a német újraegyesítés 30. évfordulójának állít emléket.
Fidelio Tours interjú

„Jelenleg a mesékben vagyok igazán szabad” – Soós Emőke mesés történetei

A békéscsabai Napsugár Bábszínház bábszínésze, Soós Emőke nemcsak a bábokat kelti életre, hanem mesemondóként a történeteket is. Saját lelke hozzáadásával közvetíti a számára legfontosabb érzéseket, gondolatokat. A Fidelio.hu-nak beszélt a bábszínészet szépségeiről és a mesékhez fűződő kapcsolatáról. Aki pedig a zenei oldalát is szeretné megismerni, az kövesse október 31-én a Duna tévén a Partitúra békéscsabai adását. Soós Emőke is szerepel benne.
Fidelio Tours werk

Egy polgári életforma szellemi lenyomatai - Baján kalandozik a Partitúra

„Ahogy a Duna-parton, a leszakadó, agyagos parton látod, hogy mikor van áradás, mikor van agyagos lerakódás, ebben a házban is így, 150-200 esztendő óta hol fellobbant az olajmécs, hol elhalványult, majd újratöltődött…” Ifj. Éber Sándor írta ezt a családi házukról. Bajai festőművész dinasztia az övék. Ma az Éber-emlékházban őrzik id. Éber Sándor és két gyermeke, Sándor és Anna hagyatékát: festményeken, rajzokon, szobrokon kívül a család hely- és irodalomtörténeti dokumentumait, és bácskai, sárközi néprajzi, népművészeti tárgyakat is. Itt is forgatott a Partitúra stábja. A bajai műsor október 24-én, szombaton, a szokásos időben, 14.30-kor látható a Duna tévén.
Fidelio Tours videó

Partitúra a legendák nyomában

Nyírbátor a Báthoriak ősi fészke. „Ki jut eszünkbe először a nyírbátori kastélyról?” – teszi föl a kérdést Batta András zenetudós a Partitúra következő adásában. A válasz pedig: Báthori Erzsébet, akit „női Drakulának”, „vérgrófnőnek” is neveztek. Állítólag fiatal lányokat kínzott, vérükben fürdött, hogy fiatal maradjon. Büntetésként – ez már nem legenda – élve befalazták a csejtei kastélyába. De a „rémtettek sötét legendája” sem születik meg, ha a grófnő nem válik özveggyé, és hatalmas vagyona nem kelt mohóságot magasabb körökben. Négyszáz éve próbálják kideríteni a „véres legendák” valós hátterét. Kicsit a Partitúra is nyomoz.