Fidelio Tours

Kiskapuk helyett egyértelmű szabályozást sürget a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke

2021.04.27. 12:50
Ajánlom
Sok fesztiválszervező tanácstalan, mert nem tér ki rájuk a szabályozás – mondta el a Budapest Brand nZrt. online konferenciáján Márta István.

Az április 27-én délelőtt megtartott online eseményen a hazai turisztikai szektor képviselői ismertették a koronavírus-járványt követő időszakra vonatkozó terveiket. A Lesz idén fesztivál Budapesten? címet viselő szekcióban Márta Istvánt, a Magyar Fesztivál Szövetség elnökét és Kádár Tamást, a Sziget Fesztivál cégvezetőjét kérdezte Faix Csaba, a Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója.

A beszélgetésen elhangzott, hogy az újranyitást szabályozó kormányrendelet nem tér ki külön a fesztiválokra, ezzel nehéz helyzetbe hozza a rendezvényszervező szakmát, ugyanis nem tudnak tervezni. Kádár Tamás kiemelte, hogy egy fesztivált nem lehet másnap meghirdetni, ahogy kijön a nyitásról szóló rendelet, hiszen nagyívű rákészülést igényel, ami a rokonszakmákat is érinti, köztük a vendéglátást vagy a technikai szolgáltatókat, akiknek a koncert- és fesztiválszezon jelenti a fő bevételszerzési időszakukat.

Márta István kitért rá, hogy az ültetett kulturális rendezvényeket engedélyezi az új rendelet, tehát

elvileg az ilyen módon megrendezett fesztiválok is koncertek is megtarthatók lennének, ám a fesztiválszervezők nem a kiskapukat keresik, ezért jó lenne egy egyértelmű szabályozás.

A szaktárcának elküldték már a javaslataikat, ezek között szerepeltek a beengedésre és a lebonyolításra, például a higiéniás eljárásokra vonatkozó meglátásaik, ám egyelőre nem kaptak hivatalos iránymutatást, ami alapján tervezni tudnának. Kádár Tamás ennek ellenére úgy véli, idén is lesznek fesztiválok, csak még nem tudni, mikor kezdődhetnek.

bp2-121413.jpg

Kádár Tamás, Márta István és Faix Csaba az online beszélgetésen (Fotó/Forrás: Budapest Brand nZrt.)

A cégvezető kiemelte, a Szigethez hasonló nagy fesztiválok újraindulása 2022-re várható, így nagy valószínűség szerint ők sem tudják megtartani fő eseményüket. Noha már tavaly is felmerült, hogy miért nem rendezik meg a Szigetet a belföldi közönségre alapozva, Kádár Tamás úgy véli, sérülne a márka, ha kisebb, „fapados” módon bonyolítanák le, a nemzetköziségről lemondva, külföldi fellépők nélkül és a fesztivál megszokott minőségéből engedve.

A cégcsoport egyéb eseményeivel, mint a Gourmet Fesztivál vagy a Gyerek Sziget, viszont terveznek, a nyári dátumok helyett azonban a kora őszi időszakban.

Online rendezték meg idén a Budapesti Tavaszi Fesztivált, ahogy az első Bartók Tavasz is a virtuális térben várja majd a közönséget, ám Márta István szerint mindenki tudja, hogy ez nem az igazi. A Magyar Fesztivál Szövetség elnöke ezután felsorolt több olyan rendezvényt, amelyeket várhatóak fizikailag is megtartanak, mint a Mesterségek Ünnepe, az Érdi Jazz Fesztivál, a Szentendrei Nyár, a Bakáts téri Fesztivál, a Budapest Borfesztivál, vagy a szűkebb közönséget megcélzó Pont Fesztivál és Margó Fesztivál.

Mindkét hozzászóló egyetértett abban, hogy nagy segítséget jelentene a kulturális áfa bevezetése, továbbá fontos lenne, hogy megsegítsék azokat a fesztiválszervezőket, akiknek a már leszervezett rendezvénye a COVID-19 miatt, tehát önhibájukon kívül elmarad. Ugyancsak lényeges, hogy időben kiírják a fesztiválokra vonatkozó pályázatokat, majd azokat világos szempontok alapján, időben el is bírálják.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Venczel Vera az MMA kitüntetettjei között

Október 18-án átadták a Magyar Művészeti Akadémia tagozati díjait. A kitüntetéseket minden kategóriában két-két főnek ítélik oda, a Színházművészeti tagozat elismerésében Venczel Vera és Dobos Imre részesült.
Színház

„Na, Kisdajka, gyerünk!” – kiállítás nyílt Dajka Margit életéből

A Kisdajka. Dajka Margit (1907-1986) pályaképe című tárlaton a színésznő gazdag, fordulatos és országokon átívelő életútja elevenedik meg fotókon, videókon, nyilatkozatokon és önvallomásokon keresztül.
Zenés színház

„Körül szeretnék nézni a világban” – Interjú Fürjes Anna Csengével

Egyetlen magyarként került a IV. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny döntőjébe Fürjes Anna Csenge, aki fiatal kora ellenére több kisebb-nagyobb szerepet énekelt már a Magyar Állami Operaház produkcióiban is. A mindössze huszonöt éves mezzoszopránnal beszélgettünk.
Vizuál

Két új Almodóvar-filmmel jön a Spanyol Filmhét

A válogatásban erős hangsúlyt kap Pedro Almodóvar művészete. Október 26-án debütál új filmje, a Párhuzamos anyasorsok, és két további alkotás is a nevéhez kötődik: az Emberi hang című kisfilmnek rendezője, míg a Benidormban havazik című Isabel Coixet-filmnek producere volt. 
Zenés színház

A művészet lázadása

Hargitai Iván legújabb rendezésével egy örök érvényű történethez nyúl, fiatalok útkeresésén, sikerein és bukásain keresztül beszél az életről. A székesfehérvári Vörösmarty Színház Fame-előadása eltávolodik a hagyományos színházi keretektől, már-már cirkuszi poronddá változtatva a teret.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Fidelio Tours magazin

Csillagtúrák Magyarország tájain

A nyári hőségben legtöbbünk szívesen kirándulna a szabadban, hátrahagyva a forró városi környezetet. Papp János, a Centrál Színház színművésze szinte az egész országot bejárta már, ezért arra kértük, hogy ajánljon néhány gyalogos és biciklitúrát azok számára, akik szabadidejüket a természetben töltenék.
Fidelio Tours hír

Újra látogathatók a Szentendrei Skanzen kiállításai

Pünkösd vasárnap és hétfőn is nyitva tart a Szentendrei Skanzen, amelynek kiállításai és házai már a hét elejétől látogathatók.
Fidelio Tours interjú

Összefogással mindenki csak nyerhet

Hogyan teremtünk, vagy fejlesztünk közösségeket? Mivel lehet együttműködésre ösztönözni az embereket? S vajon elég összetartó erő lehet-e a közös cél? Markovits Alízzal, a Veszprém-Balaton 2023 EKF vezérigazgatójával egy 2023-nál jóval hosszabb távra tervező projektről beszélgettünk, amely akkor lehet igazán sikeres, ha szervesen be tud épülni a régió életébe.
Fidelio Tours hír

Kiskapuk helyett egyértelmű szabályozást sürget a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke

Sok fesztiválszervező tanácstalan, mert nem tér ki rájuk a szabályozás – mondta el a Budapest Brand nZrt. online konferenciáján Márta István.
Fidelio Tours ajánló

Madártávlatból mutatja be Magyarországot a National Geographic

A National Geographic Európa a magasból című sorozata kontinensük gyönyörű és sokszínű országait mutatja meg a levegőből. A Magyarországról készült részt, amiben szerepel a Mátyás-templom, a Bokodi tó és a Balaton is, 30 országban vetítik április 11-én.