interjú

2020 július 27., 10:20
Jazz/World interjú Szerző: (x)

A biztonsági produkciókra nem figyelnek fel

Tavaly volt tíz éves a Bohemian Betyárs, az egyik legsikeresebb gypsy-folk-punk formációja, egyebek között arról is beszélt, hogy kezdetben a szakma nehezebben fogadta el őket, mint a közönség.
2020 július 26., 09:55
Zenés színház interjú Szerző: Molnár Kinga

Szobabicikli és zongora – Interjú Kovács Jánossal

A napi szíverősítő szobabiciklis edzés közben Ravelt tanulmányozott, majd hobbijának élve Schubertet és Schumannt zongorázott a karantén idején Kovács János karmester, a Magyar Állami Operaház mesterművésze és örökös tagja. A visszatérést egyfajta új esélynek, az élet újrakezdésének gondolja.
2020 július 26., 09:35
Zenés színház bordás barbara Szerző: (x)

„Megismételhetetlen találkozása a művészetnek, embernek, Istennek és természetnek”

Az operett legnagyobb örömünnepének Bordás Barbara is visszatérő fellépője. Augusztus 8-án este az Oroszlános Udvarban ismét megörvendezteti majd a műfaj szerelmeseit néhány csodálatos, érzelemmel teli melódiával. A művésznővel arról is beszélgettünk, miért jelent számára különleges élményt a szabad ég alatt énekelni.
2020 július 25., 15:55
Zenés színház oszvald marika Szerző: (x)

Örökké élő gyermeki mesevilág

Oszvald Marika, a köztünk élő legendák egyike, akinek a neve nemcsak az operett műfajjal, de a Budavári Palotakoncertekkel is összefonódott, hiszen 2013 óta minden évben színpadra lépett az Oroszlános Udvarban. Idén augusztus 8-án is elkápráztat majd minket a belőle áradó páratlan energiával és kedvességgel. 
2020 július 25., 08:30
Zenés színház homonnay zsolt Szerző: (x)

Valóságként megélt szürreális mesevilág

Augusztus 8-án ismét felgyúlnak a fények, és örökzöld dallamok hangja tölti majd be az Oroszlános Udvart. Az operett legnagyobb örömünnepén, a Budavári Palotakoncerteken többek között Homonnay Zsolttal is találkozhat majd a közönség, akivel az operett egyedülálló vonzerejéről is beszélgettünk.
2020 július 24., 10:10
Zenés színház interjú Szerző: (x)

„Nagyon bízom benne, hogy olyasmivel tudom meglepni a közönséget, amivel még nem találkoztak”

Augusztus 8-án este immár második alkalommal lép fel az Oroszlános Udvarban a Budapesti Operettszínház táncos-komikusa, Dénes Viktor. A Budavári Palotakoncertek közönsége ezúttal nemcsak duettekben és tercettekben, de szólistaként is hallhatja a fiatal művészt, akit egyebek mellett arról is kérdeztünk, mit jelent számára az operett, milyen dalokkal és milyen érzésekkel készül az idei koncertre, illetve szerinte mi tesz valakit igazán kiemelkedő táncos-komikussá.
2020 július 22., 15:50
Zenés színház interjú Szerző: Fidelio

Könnyed, mégis lélekig ható boldog szórakozás - Fischl Mónika a Budavári Palotakoncertekről

A Budavári Palotakoncertek 2013 óta minden augusztus első hétvégéjén sok érdeklődőt csábít az Oroszlános Udvarba. A Vadász Dániel és Nacsa Olivér ötlete alapján útnak indított koncertsorozat igazi örömünneppé vált az operett dallamait szeretők körében. Idén augusztus 8-án ismét felgyúlnak a színpadot megvilágító fények. A közelgő koncertről, az operett varázsáról ezúttal Fischl Mónika operettprimadonnával beszélgettünk.
2020 július 22., 11:45
Színház interjú Szerző: (x)

"Ezentúl nem szólhatunk ugyanúgy a nézőkhöz"

A Szentendrei Teátrum augusztusban két ősbemutatóval indul és a nyár végével sem zárul. A kőszínházi évadban további bemutatók és előadások lesznek Szentendrén. Vasvári Csabát, a Szentendrei Teátrum igazgatóját a sokszorosan újratervezett évadról kérdeztük.

Programkereső

Legnépszerűbb

Fidelio Tours

Tudod, hol áll Petőfi, Erkel és Anne Frank fája?

Naponta sétálunk el óriási törzsű, sokat megélt fák mellett, ám szinte sosem gondolunk bele, hogy mennyi történetet, mennyi legendát hordozhatnak magukban. Ha a fák mesélni tudnának, talán többet mondanának, mint a legtöbbet megélt nagyszülők. Most összegyűjtöttünk 8 híres fát, amelyeknek érdemes megismerni a történetét.
Plusz

Fáy Miklós: Férfias erények

Fáy Miklós kritikus ezúttal a Robert Capa Központ új kiállításával, a Zeneakadémia szeptemberi Bartók-hangversenyével, Az öreg halász és a tenger új kiadásával, valamint egy Maria João Pires összkiadással foglalkozik.
Klasszikus

A koronavírus ellen harcol, most koncertet ad a Medikus Zenekar

A koronavírus-járvány kezdete óta először lép színpadra teljes létszámmal a Medikus Zenekar augusztus 18-án a Pesti Vármegyeháza Díszudvarában.
Zenés színház

„Most vagyok abban az időszakban, amikor már van jogom megformálni ezt a szerepet”

A Bánk bán című opera minden magyar szívében különleges helyet foglal el. Az egyik legjelentősebb operánk ezúttal a Coopera szervezésében, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kel életre, Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező kezei nyomán. Az előadás egyik főszereplőjét, Gertrudot a Magyar Állami Operaház népszerű mezzoszopránja, Mester Viktória alakítja majd, akivel a készülő produkció kapcsán beszélgettünk.
Zenés színház

Mutatjuk az első képeket a Puskás musicalből!

Puskás, a musical címmel nagyszabású zenés színházi produkció készült Szente Vajk rendezésében. A legismertebb magyar életéről szóló darab előzetes bemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében