isbé

2016 március 27., 07:21
Zenés színház kritika Szerző: Kolozsi László

Betekintés a versailles-i udvarba

A Müpa kitalált egy korhű hangszeres előadásokkal megfertőzött hallgatóknak szóló programsorozatot, amihez, évről évre, egy rendes tematikát is kapcsolt. Idén, március 2-6. között a francia zenéről szólt a fesztivál.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Pénteken kezdődik a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválja

Június 24. és július 2. között rendezik meg a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválját, amelyen a versenyprogram előadásait idén is egy öttagú zsűri értékeli majd, a hagyományok szerint. A zsűriben két színész, két rendező és egy költő-drámaíró foglal helyet. A versenyprogramok végeztével ők ítélik oda a fesztiváldíjakat. A fesztiválon látható versenyelőadásokból szemezgettünk, amelyeket kísér egy-egy videóinterjú is.
Vizuál

Bereményi Géza belemegy a játékba

Élvezetes, szerethető és szívet melengető portréfilm lett a Bereményi kalapja, amelyet elsősorban az irónia hat át, mintsem a túlzott komolyság és drámaiság. Mindazonáltal szép, őszinte pillanatoknak is szemtanúi lehetünk a napjaink egyik legnagyobb alkotójáról szóló filmben.
Vizuál

10+1 kihagyhatatlan program a Múzeumok Éjszakáján

Tárlatvezetések, komoly- és könnyűzenei koncertek, filmvetítések, táncelőadások, kézműves foglalkozások és még táncház is vár minket a 2022-es Múzeumok Éjszakáján. Összegyűjtöttünk 10+1 helyszínt, amelyet semmiképp sem érdemes kihagyni június 25-én. 
Vizuál

Corgi-miniszobor őrzi mostantól az Allee bejáratát

Plank Antal alkotásával a XI. kerületi bevásárlóközpont szeretne mosolyt csalni a vásárlók arcára.
Vizuál

„Úgy határol el, hogy közben befogad” – Beszélgetés Balogh Eleonóra üvegművésszel

Világszerte múzeumok, galériák, magán- és közgyűjtemények ünneplik a stúdióüveg-mozgalom immár 60 éves indulását, itthon mégis sokan az iparművészet területére sorolják az üvegművészetet. A művészeti ág különleges helyzetéről beszélgettünk Balogh Eleonóra üvegművésszel az üveg nemzetközi éve alkalmából.

Nyomtatott magazinjaink