Jazz/World

Az üveghegyen túl – Új nagylemezt készített a Free Style Chamber Orchestra

2021.02.21. 19:10
Ajánlom
Az album azokat a népzenei- és jazz elemeket ötvöző dalokat tartalmazza, melyeket a zenekar a járványügyi korlátozások miatt őszre halasztott, ingyenes ifjúsági koncertsorozatán fogja játszani. A lemezbemutató koncert a tervek szerint április 12-én lesz a Budapest Jazz Clubban.

A Free Style Chamber Orchestra 2004-ben alakult, és nagy áttörést jelentett a hazai jazz élet számára, hiszen Magyarország első olyan állandó, professzionális kamarazenekara jött így létre, amely vonósokból, fafúvókból (klasszikus kamarazenekar), tekerőből és jazz-combóból áll. Az együttest Nagy János Yancha Erkel Ferenc-díjas zeneszerző vezeti, tagjai közül pedig többen eMeRTon-, illetve Artisjus-díjas zenészek. Idén jelentkeznek negyedik nagylemezükkel Az üveghegyen túl címmel.

„Tavaly ősszel és idén tavasszal kétféle ingyenes ifjúsági koncertsorozatot terveztünk 10-25 éves fiataloknak, hogy bemutassuk és népszerűsítsük, milyen értéket képvisel a jazz és a népzene összekapcsolódása. A koncertsorozatot a járványügyi korlátozások miatt el kellett halasztanunk, és várhatóan csak ősszel tudjuk megtartani.

Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy a dalokat megjelentetjük egy nagylemezen, hogy ezen a módon addig is eljussanak azokhoz, akik szívesen meghallgatnák”

– mondta el a zenekar vezetője. A tervek szerint a lemezbemutató koncertet április 12-én tartják a Budapest Jazz Clubban.

FreeStyleChamberOrchestraesKubinyiJulia-191049.jpg

Kubinyi Júlia és a Free Style Chamber Orchestra (Fotó/Forrás: Free Style Chamber Orchestra)

A lemez gerincét Nagy János Yancha kompozíciói adják, de Frey György basszusgitáros, valamint a jelenleg Bécsben zeneszerzést tanuló fiatal tehetség, Nagy Ábel Márton egy-egy szerzeménye is helyet kapott rajta. Az albumon a Jöjj meg, Duna és az Indulj el egy úton című népdalok feldolgozásai is szerepelnek, melyeket Nagy János korábban, a néhány éve elhunyt Vasvári Pál basszusgitárossal közösen írt. Ebben a két dalban az együtteshez csatlakozik Kubinyi Júlia népdalénekesnő is.

A fúzió nemcsak azt jelenti, hogy feldolgoztunk néhány népdalt, hanem azt is bemutatjuk, hogy egy hagyományos, népzenei hangszer hogyan kapcsolódik össze a modernebb zenével.  A zenekar egyik állandó tagja, Szerényi Béla tekerőn játszik, és ezt az alapvetően tradicionális, népi hangszert olyan dalokban is megszólaltatja, amelyek kifejezetten jazz improvizációt kívánnak. Így meg tudjuk mutatni ennek a népi hangszernek a létjogosultságát a modern jazzben is- tette hozzá Nagy János.

Az üveghegyen túl című nagylemez már elérhető az összes, ismert online zenei platformon, március 8-tól pedig fizikai formátumban, CD-n is megjelenik.

„Engem a zenében elsősorban a kommunikáció izgat”

Kapcsolódó

„Engem a zenében elsősorban a kommunikáció izgat”

Tizenöt éves Nagy János Yancha egyik zenekara, a Free Style Chamber Orchestra, ami mottója szerint az „az együttes, amelybe mindenki máshonnan érkezett, de ugyanoda talált haza”. A zenekarvezetővel az október 2-ai jubileumi koncert apropóján beszélgettünk, amit a Müpában adnak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Elhunyt Törőcsik Mari

A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál.
Színház

Törőcsik Mari: „Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm.”

A 85 éves korában elhunyt Törőcsik Mari néhány éve Bérczes Lászlónak „végrendelkezett” a színésznő nevét viselő beszélgetőkönyben.
Vizuál

Az újrakezdés filmjei

Egyre közelebb kerül az újranyitás gondolata, bár a bemutatókat még halogatják, de előbb-utóbb moziba is mehetünk. Addig is öt olyan klasszikus magyar filmet ajánlunk a Filmio kínálatából, amelyekben a hősök élete teljesen más irányt vesz.
Színház

„Ez a pillanat a gondolkodásra jó, beszédre nem” – Pályatársai, tisztelői búcsúznak Törőcsik Maritól

Sorra jelennek meg a személyes hangvételű visszaemlékezések a 85 évesen elhunyt Törőcsik Mariról a közösségi médiában, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.
Klasszikus

Domingo támogatásával jutott mesterzongorához Balázs-Piri Soma

A Virtuózok ifjú tehetsége évek óta gyűjtött egy mesterzongorára, végül Plácido Domingo támogatása révén teljesülhetett a zongorista dédelgetett álma.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World podcast

„A jazz passzol a lázadáshoz” – Harcsa Veronikával indul a Fidelio új podcastja, a Fülbemászó

Örök kísérletező, akinek nem kell kompromisszumokat kötnie, ha jazzről van szó. Pályája szorosan összefügg a budapesti Fringe Fesztivállal, ahol először adhatta elő saját dalait közönség előtt, mégpedig komoly sikerrel. Harcsa Veronikával Tompa Diána beszélgetett a Fülbemászóban.
Jazz/World ajánló

Prince egykori zenésze is a Müpa Home fellépői között

Három egyedülálló online koncertpremiert kínál április 16-17-én és 30-án a Müpa Home. Tzumo Árpád zenekara, a Solati Music és a Blahalouisiana mellett látható lesz a basszusgitár dán ikonja, Ida Nielsen koncertje is.
Jazz/World interjú

„Szíven üt, hogy EP már soha többé nem ülhet itt” – Interjú Lukács Miklós cimbalomművésszel

Esterházy Péter születésnapján, április 14-én az E(gy)P(ercesek) – Esterházy-fragmentumok című online produkcióval tiszteleg a Katona József Színház az író emléke előtt. EP írásai Máté Gábor hangján szólalnak meg, játszótársa Lukács Miklós cimbalomművész.
Jazz/World interjú

Vers és elektronika a költészet napján – páros interjú Pátkai Rozinával és Fenyvesi Mártonnal

Elektronika teszi emlékezetessé Pátkai Rozina új lemezén a magyar verseket. Elektronikai eszközökre Fenyvesi Mártonnak is szüksége van, aki az utóbbi időben hangmérnökként és producerként legalább annyit dolgozott, mint gitárosként. Az életben egy párt alkotnak, kézenfekvő volt, hogy együtt ültetjük őket mikrofon elé.
Jazz/World pályázat

Támogatást nyújt a zeneipari háttérmunkásoknak a Fábián Juli Emlékalapítvány

A Fábián Juli Emlékalapítvány ismét pályázatot ír ki a koronavírus-járvány, az elmaradt koncertek, rendezvények és a tervezhetetlen szakmai jövő miatt nehéz helyzetbe került zeneipari háttérmunkások számára.