Jazz/World

Elhunyt Baksa-Soós János "beat"-legenda, képzőművész

2021.09.26. 09:50
Ajánlom
A Kex együttes egykori énekese, Január Herceg Tova ICY hosszú betegség után, 73 éves korában hunyt el - adta hírül a Magyar Narancs.

Baksa-Soós János 1948. szeptember 20-án született Budapesten. Zenei általános iskolai tanulmányai után, 1962-ben Kelet-Berlinbe került, ahol az Aldershof könyvtárban és rajzfilmstúdióban dolgozott. 1966-ban tért vissza Budapestre.

Első együttesét, a Wastapsot 1968-ban alapította, egy évvel később pedig a Kex énekese lett.

1971-ben Nyugat-Németországba költözött, ahol előbb grafikai, majd festészeti- és szobrászati tanulmányokat folytatott olyan mestereknél, mint Joseph Beuys, Rolf Sackenheim vagy Gerhard Richter.

1978-ban Berlinben telepedett le, ettől kezdve idejét elsősorban a képzőművészetnek szentelte. Több kiállítása volt Magyarországon is: a Dorottya Galériában (1996), a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban (2007), valamint a Paksi Képtárban (2019).

(via Magyar Narancs)

Fejléckép: Baksa-Soós János (fotó: Fortepan / Kende János)

Programkereső

Legolvasottabb

Tánc

Tejbe mártott testek

Új weboldallal jelentkezett a Győri Balett, a honlaphoz tartozó rendhagyó társulati fotókat a csapat egyik táncművésze, Jekli Zoltán készítette.
Klasszikus

Újabb három évig Szinetár Miklós az Opera Örökös Tagjainak elnöke

A neves rendezőt, a Tagság jelenlegi elnökét október 12-én, az Eiffel Műhelyházban tartott közgyűlésen választották újra
Színház

Ókori kérdések a mában – antik drámákból merít a Katona József Színház új előadása

Tarnóczi Jakab Varga Zsófia dramaturggal Aiszkhülosz, Euripidész és Szophoklész műveit emelte át a mába – vagy ha pontosak szeretnénk lenni: a jelent húzta rá a most is aktuális ókori történetekre.
Klasszikus

Ismerje meg Bella Máté új művét! – VIDEÓ

Bella Máté Titan című művét Szentpáli Roland mutatta be az Óbudai Társaskörben, 2021. szeptember 30-án, a 34. Minifesztivál – Magyar Kortárs Zenei Körkép koncertsorozatában. Videónkban a két művész mesélt a darabról.
Vizuál

KÉP-regény: Postaládák

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a postaládák mögött megbújó történelemről mesélt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A legendás underground zenekar ráadáskoncertje

A Kontroll Csoport megalakulása 40. évfordulója alkalmából idén augusztusban egy koncert erejéig újra összeállt, viszont engedve a közönség kérésének október 22-én az A38 Hajón még egyszer színpadra lépnek, különleges vendégek társaságában.
Jazz/World ajánló

5 + 1 kötelező cikk egy vadonatúj Liszt Ünnep magazinból

Hogyan boldogulnak a fiatal, ragyogóan egyedi hangú nők ma a zeneiparban? Mi a titok, ami Oscar-díjig repítette Antonio Gades és Carlos Saura flamecofilmjét? Mit hallgat egy óvodás kisfiú, akinek az anyukája és az apukája is kiváló zongoraművész, és vajon ő maga is csodálatos zongorista lesz-e?
Jazz/World hír

A világ legjobb kiadói között a Fonó

A napokban tették közzé hírlevélben és a Womex (World Music Expo) weboldalán a világ legjobb világzenei kiadóinak nemzetközi listáját. A WOMEX Top Label 2021 listán egyetlen magyar kiadóként szerepel a Fonó.
Jazz/World ajánló

Fantasztikus hatos – friss díjnyertes jazzkompozíciók, amiket hallani kell!

Eltérő zenei univerzumok, izgalmas művészi elképzelések és koncepciók széles skálája, változatos témák és formációk, feltörekvő fiatalok és a szakma elismert tagjai, improvizáció és kötött formák: igen, ez mind belefér a jazz kategóriájába, és nincs annál jobb, mint látni és hallani a műfaj legizgalmasabb alkotóinak friss ötleteit!
Jazz/World ajánló

Rigmusok, nóták, dalok, költemények Közép-Európából

Az október 10-ei Fonó Literatúra férfias este lesz, tele csujogatókkal, népi szövegekkel, tréfákkal, férfi-energiákkal, személyes és sokszor rendhagyó előadásban. Seres Tamás mint egy jó karmester fogja össze a művészeket: Csuja Imre és Vecsei H. Miklós színészeket, Farkas Izsák zenészt és Berecz István táncost, akik spontán is alakítják az estét… ettől szép ez a sorozat!