Jazz/World

Meghalt Ennio Morricone olasz zeneszerző

2020.07.06. 09:20
Ajánlom
Hétfőn, 91 éves korában elhunyt Ennio Morricone olasz zeneszerző - közölte családja az ANSA hírügynökséggel.

A legendás filmzenék komponistája hétfő hajnalban, egy római klinikán hunyt el. Ügyvédje és barátja, Giorgio Assumma közleményében azt írta,

Morricone elméje az utolsó pillanatig tiszta volt, halála előtt el tudott búcsúzni feleségétől, gyerekeitől és unokáitól és a publikumnak is meg tudta köszönni kreativitása állandó támogatását.

A zeneszerző már két éve visszavonult az aktív munkától. Morricone pályafutása során mintegy 500 filmhez írt zenét. Sergio Leone rendezővel készült az Egy maréknyi dollárért (1965) és a Volt egyszer egy Vadnyugat (1968), amelyeknek a muzsikája a különleges atmoszféra folytán azonnal népszerű lett: a hagyományos szimfonikus zenekar helyett gitárokat, sikolyokat, fütyülést, különleges dobokat alkalmazott bennük.

Munkamódszerének különlegessége, hogy sokszor nem használt zongorát a komponáláshoz, hanem rögtön a partitúrát kezdte írni.

Alkotótársai úgy emlékeznek rá, mint aki egyaránt profi az íróasztalnál, a keverőpultnál, a vetítőteremben és a karmesteri pulpituson.

1986-ban robbant be az amerikai filmgyártásban, miután A misszió című filmmel a gázsija is jócskán megugrott. Népszerű filmjei közül Tarantinóval készült az Aljas nyolcas, Tornatoréval a Maléna és Az óceánjáró zongorista legendája, Jean-Paul Belmondóval A profi, Koltai Lajossal a Sorstalanság. Két Oscar-díja közül az egyik életműdíj, és Grammyvel, Césarral, BAFTA-val és Golden Globe-bal is büszkélkedhet.

Zenei érdeklődését trombitás édesapjától örökölte. Első darabjait hatévesen írta, kedvence Weber A bűvös vadász című operája volt. Konzervatóriumi tanulmányait trombita és zeneszerzés szakon végezte. Előbb a színház, majd a tévé és a rádió számára dolgozott, filmzenét az ötvenes évek közepén kezdett írni. Egykori iskolatársa, a rendező Sergio Leone 1964-ben kérte fel, hogy komponáljon zenét Egy maréknyi dollárért című filmjéhez. Rendhagyó módon

előbb a zene született meg, a jeleneteket ehhez igazodva forgatták, olykor később is komponált úgy, hogy egy kockát sem látott a filmből, de ismerte a forgatókönyvet és a lényeges információkat.

A mozik 1968-ban mutatták be a Volt egyszer egy Vadnyugatot, s ez az év lett pályafutásának legtermékenyebb esztendeje, még 25 filmet láthatott a közönség az ő muzsikájával. Ez a műve lett minden idők egyik legkelendőbb instrumentális filmzenéje, amelyből több mint tízmillió példány kelt el, A Jó, a Rossz és a Csúf filmzenéje a második helyen áll a valaha komponált legjobb filmzenék Top 200-as listáján, A misszió kísérőzenéje pedig 1986-ban aratott világsikert.

Bár sohasem hagyta el végleg a hazáját, a legnagyobb hollywoodi rendezőkkel dolgozott együtt. Írt zenét filmdrámához, vígjátékhoz, kalandfilmekhez, horrorhoz, akciófilmhez, politikai krimihez, hollywoodi szuperprodukcióhoz, történelmi és életrajzi filmekhez egyaránt. A többi közt ő jegyzi a Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében, a Sacco és Vanzetti, a Volt egyszer egy Amerika, a Zaklatás, a Célkeresztben című filmek, A polip című tévésorozat, illetve a Teoréma, a Dekameron, a Canterbury mesék, a Salo, avagy Sodoma 120 napja című Pasolini-filmek muzsikáját. Számos hirdetés zenéjét is ő írta, legtöbbször a Dolce & Gabbana céggel dolgozott együtt.

Öt alkalommal jelölték Oscar-díjra - 1978-ban a Mennyei napok, 1986-ban A misszió, 1987-ben az Aki legyőzte Al Caponét, 1991-ben a Bugsy, 2000-ben a Malena zenéjéért -, mielőtt 2007-ben megkapta az amerikai filmakadémia kitüntetését életművéért.

2016-ban negyven év elteltével visszatért a western műfajához, és az Aljas nyolcas című Tarantino-filmhez komponált zenéjével nyolcvanhét évesen, hatodik jelölését sikerült a kategória Oscarjára váltania, megkoronázva ezzel több mint hat évtizedes, hosszú és sikeres pályafutását.

Művészeti tevékenységét az Oscar-díj mellett számtalan kitüntetéssel ismerték el. Több BAFTA- és Golden Globe-díja van, megkapta a Grammy-, a Polar-díjat, az Európai Filmakadémia (EFA) életműdíját, a francia Becsületrend lovagi címét. 2016 óta csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek Sétányát. Magyarországi koncertje alkalmával 2017-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.

Pályafutása során nem egy alkalommal dolgozott magyar művészekkel:

zenét szerzett Gyarmathy Lívia A csalás gyönyöre című alkotásához, a Perlasca című olasz-magyar háborús drámához, a Koltai Lajos által fényképezett Malena és Az óceánjáró zongorista legendája című olasz filmhez, valamint az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre Sorstalanság című regényéből készült, Koltai által rendezett filmdrámához. Több koncertturnéján dirigált magyar zenekarokat, fellépett a Győri Filharmonikus Zenekarral, a Modern Art Orchestrával és a debreceni Kodály Kórussal is.

Minden idők egyik legnagyobb hatású filmzeneszerzője több mint száz klasszikus zeneművet komponált, egyebek közt Kantátát Európáért, szimfonikus műveket, továbbá versenyművet trombitára, vonósokra és ütősökre.

2015-ben misét írt Ferenc pápa tiszteletére, a bemutatón maga vezényelte a művet a jezsuiták Róma belvárosában lévő főtemplomában. Ő írta az 1978-as argentínai labdarúgó-világbajnokság hivatalos himnuszát, és a Pet Shop Boys brit popduóval is dolgozott.

GettyImages-106415836-140101.jpg

Ennio Morricone 2010-ben (Fotó/Forrás: Pascal Le Segretain / Getty Images Hungary)

2016-ban Morricone 60 címmel jelent meg válogatás pályafutásának elmúlt hatvan évében komponált műveiből.

Az idős mester - aki még néhány éve is úgy nyilatkozott, kottapapírt tart az éjjeli szekrényén, hogy ha eszébe jutna egy dallam, le tudja jegyezni -

2017 szeptemberében bejelentette, felhagy a komponálással, s utolsó kísérőzenéjét Giuseppe Tornatore filmrendezőnek írja, a karmesteri pálcát viszont még nem teszi le.

11+1 filmzene, amit hallanod kell Ennio Morriconétól

Kapcsolódó

11+1 filmzene, amit hallanod kell Ennio Morriconétól

91 évesen elhunyt Ennio Morricone, aki nélkül nem lenne hős Clint Eastwood, nem lenne mit játszania az óceánjáró zongoristának és nem lenne mennyei a mozi sem. Összeszedtük a legjobb filmzenéit.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Felmondások és tiltakozás az SZFE-n Vidnyánszky Attila kinevezése miatt

Zsámbéki Gábor rendező 41 év tanítás után hagyja ott az Egyetemet, és követi példáját Gáspár Máté megbízott intézetvezető is, aki lemondásával az SZFE modellváltásának elve és gyakorlati megvalósítása ellen is tiltakozik. Mindez azután, hogy a minisztérium bejelentette: Vidnyánszky Attila vezetheti az Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumát.
Zenés színház

Először vezényel női karmester a Salzburgi Ünnepi Játékokon

A világ legnagyobb komolyzenei fesztiváljának, az idén százéves Salzburgi Ünnepi Játékok programsorozatának szervezői a koronavírus-járvány árnyékában számos biztonsági intézkedést rendeltek el a fellépők és a nézők egészségének megóvása érdekében.
Színház

Otthagyja a Nemzetit Bánsági Ildikó

A színésznő a közösségi oldalán jelentette be, hogy felmondott a Vidnyánszky Attila vezette teátrumban.
Zenés színház

Pietro Mascagni sosem tudta felülmúlni a Parasztbecsület sikerét

Mascagni számos műfajban alkotott: első fia emlékére írt gyászmisét, komponált zongoradarabot, szimfóniát, kantátát, egyházi zenét, dalokat, operettet, sőt filmzenét is, ennek ellenére szinte csak erről az operájáról ismert. Hetvenöt éve, 1945. augusztus 2-án halt meg Pietro Mascagni olasz zeneszerző, a Parasztbecsület komponistája. 
Jazz/World

Barabás Lőrinc: Úgy énekelsz, amilyen ember vagy

Hajlamos egyedül maradni a színpadon, a zenéjét is belső utazásnak tartja. Barabás Lőrinc trombitáján úgy szól a jazz, hogy arra a popra éhes fülek is megnyílnak. Augusztus 13-án a Kultkikötő badacsonyi színpadán lép fel a Random Szerda. Csütörtökön.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

A boglári közönséget táncoltatja meg pénteken a Budapest Bár

Azt már egyértelműen láthatjuk, hogy 2020 nem a nagykoncertek és a többezres fesztiválok éve, de a Budapest Bár legénysége ebben a nehéz helyzetben sem maradt tétlen. Az utóbbi hónapokban tökéletesítették friss lemezük dalait és előkészítettek egy koncertszínházi darabot, amit augusztusban és szeptemberben több ízben is meghallgathatunk. Legközelebb 7-én, pénteken lépnek fel Balatonbogláron, a Kultkikötő 15. születésnapján. A zenekar vezetőjével, Farkas Robival beszélgettünk.
Jazz/World mao

Tizenhét ember szíve egy akkordban - Beszélgetés Bacsó Kristóffal

Elvégezte a Liszt Ferenc Zeneakadémiát és a Berklee College of Music-ot, bizonyított a francia és az amerikai komolyzenei színtéren, londoni, barcelonai és pescarai jazz fesztiválokon nyűgözte le a szakmát, Orszáczky- és Artisjus-díjban részesült, és különböző formációival eddig négy saját lemezt jelentetett meg. Bacsó Kristóf szaxofonista és zeneszerző jelenleg a Modern Art Orchestra művésze – zenei pályafutásáról, a MAO-val közös munkájáról, jövőbeni terveiről beszélgettünk.
Jazz/World lemezajánló

10+1 magyar jazzlemez, amit hallanod kell idén

Összeszedtük az elmúlt hónapok legfontosabb megjelenéseit a magyar jazzben: Lukács Miklós, a Subtones, Dés András, a Modern Art Orchestra és Juhász Gábor, valamint egy külföldi csapat tisztelgése Bartók előtt – a Fidelio válogatásában.
Jazz/World opus jazz club

Női újhullám az Opus Jazz Club színpadán

Augusztusban öt olyan formáció játszik a fővárosi Opus Jazz Club színpadán, amely új megvilágításba helyezi az improvizatív női éneklést.
Jazz/World interjú

Barabás Lőrinc: Úgy énekelsz, amilyen ember vagy

Hajlamos egyedül maradni a színpadon, a zenéjét is belső utazásnak tartja. Barabás Lőrinc trombitáján úgy szól a jazz, hogy arra a popra éhes fülek is megnyílnak. Augusztus 13-án a Kultkikötő badacsonyi színpadán lép fel a Random Szerda. Csütörtökön.