Összesen 270 találat erre:

Összesen 270 találat erre:

2015 október 7., 08:00
Klasszikus interjú Szerző: Szász Emese

„Mint egy nagy játszótér, ahová beszabadulnak a gyerekek”

Október 8-án látható a CAFé Budapest Fesztivál keretein belül a Müpában az Orgonamátrix című összművészeti előadás, amelyben a hagyományos hangszerek és zenei eszközök a legújabb digitális technológiával találkoznak, miközben tánc és vetítés színesíti az élményt. Az előadásról Rubik Ernő Zoltán rendezővel és Valcz Péter dramaturggal beszélgettünk. INTERJÚ
2015 október 6., 08:11
Jazz/World interjú Szerző: Szász Emese

„Mi az öröm oldalán állunk”

Balogh Kálmán, a sokoldalú cimbalomművész idén ünnepli pályafutása negyvenedik évfordulóját. A kerek jubileum kapcsán október 7-én a Zeneakadémián ad koncertet. Beszélgetésünk másik apropója az októberben induló WOMEX, amelynek hivatalos programjába a Lukács Miklóssal alkotott Cimbalomduó is bejutott. INTERJÚ
2015 szeptember 30., 09:20
Zenés színház interjú Szerző: Szász Emese

Pasztircsák Polina: „Közel áll hozzám Daphné naivitása”

Október 1-jén és 3-án Strauss Daphné, valamint A béke napja című operája egy estén kerül színre a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Kocsis Zoltán nagyszabású vállalkozásában a Müpa színpadán. A Daphné címszereplőjét, Pasztircsák Polinát a szerepről és a felkészülésről kérdeztük. INTERJÚ
2015 szeptember 14., 10:22
Tánc Tánc Szerző: Szász Emese

Háborús árvából balettsztár

Michaela DePrince története egy igazi tündérmese. A Sierra Leone-i háborúban megárvult, fekete bőre és bőrbetegsége miatt egész gyerekkorában az „ördög gyermekének” csúfolták, mára mégis ő az egyik legsikeresebb táncosa a Holland Nemzeti Balettnek. Pedig még csak húsz éves. MAGAZIN
2015 szeptember 12., 07:27
Tánc Tánc Szerző: Szász Emese

El tudjuk-e vágni a marionett zsinórjainkat?

Gergye Krisztián a Bridging Europe keretén belül, az osztrák Gloria Benedikttel közösen mutatja be a Kokoschka babája című táncelőadást, amelyet Afonso Cruz azonos című regénye inspirált és a századfordulós osztrák művészet három ikonikus alakjának - Oscar Kokoschkának, Alma Mahlernek és Gustav Mahlernek - történetét dolgozza fel. INTERJÚ
2015 augusztus 20., 08:52
Jazz/World interjú Szerző: Szász Emese

"Soha nem volt kérdés, hogy zenész leszek-e"

Oláh Krisztián, a tizenkilenc éves zongorista július elején harmadik helyen végzett a világ egyik legrangosabb jazzversenyén, a Montreux-i Jazz Fesztivál harminc év alattiaknak szóló zongoraversenyén. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-zongora tanszakán tanuló Oláh Krisztián nem csak zongoristaként, de zeneszerzőként is bontogatja szárnyait. INTERJÚ

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A Sziget harmadik és negyedik napján is a felhőtlen szórakozásé volt a főszerep – GALÉRIA

A délutánt még pihenéssel és sportolással töltötték a Sziget Szitizenek, az esti koncertre azonban már a fesztiválozók nagy része a színpadok köré csoportosult.
Könyv

Halálosan megfenyegették J. K. Rowlingot, amiért kiállt Salman Rushdie mellett

„Ne aggódj, te leszel a következő" – ez a komment érkezett a Harry Potter-sorozat szerzőjének Twitter-bejegyzése alá, amelyben együttérzéséről biztosította Salman Rushdie-t. A megtámadott író egyébként már felébredt az altatásból, beszélni is tud, állapota azonban még súlyos.
Színház

Résztvevőket keres új előadásához a Paralel Alkotócsoport

Az Otthon című készülő közösségi színházi performanszhoz nemcsak közreműködőket, történeteket is vár a társulat.
Plusz

Ami körül a világ forog – Programajánló a Sziget 6. napjára

Kihagyhatatlannak ígérkezik a fesztivál utolsó, hétfői napja is: a Fidelio Színház- és táncplaccon megtudhatod, mi lesz a cirkusz, a tánc és a performansz ötvözetéből, és, hogy két évnyi korlátozás után hogyan reagál a művészet az érintés lehetőségére. Búcsúztassuk együtt a Szigetet augusztus 15-én!
Színház

Szigorodnak a belépési szabályok a Budapest Bábszínházban

Az intézmény átalakította a házirendjét, komoly életkori feltételekhez kötve a belépést.

Nyomtatott magazinjaink