Tegnap kezdődött a VII. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál. A koncertsorozatot 1999-ben Pavlovits Dávid gitárművész, zeneszerző indította útjára. A négynapos rendezvény mára Magyarország legjelentősebb gitárfesztiváljává nőtte ki magát.

Az este második felének elején még nem tűnt fel, hogy egyre inkább cirkuszi attrakcióvá válik ez a különleges koncert. Egy képet láttam magam előtt, egy rétet a román határ mellett, úgy tízéves koromból. A Balanescu Quartet ugyanis Beethovent is tudna játszani – a középszerűnél valamivel jobban –, népzenét is majdnem olyan jól, mint az autentikus zenekarok, de a legjobban a delejes képfelidéző, emlékeket elővarázsoló muzsikát tudják, amelyhez felesleges vetíteni, hozzáadni bármit is.

A Vecsey-lemez legértékesebb darabja a Prelúdium, a Bach előtti tisztelgés Könnyű elképzelni Vecsey Ferencet, a huszadik század elejének egyik legnagyobb hegedűsét a művei alapján. Sokat elárulnak a szerzőjükről: sugárzik belőlük a Monarchia hangulata, az elégedettség, a tartás.

Mi sem jellemzi jobban a magyar sajtóviszonyokat, állapotokat, mint az a tény, hogy Pavlovits Dávid Carnegie Hall-béli koncertjéről – ami igazán nem volt sikertelennek mondható, hiszen felállva ünnepelte a kifinomult New York-i közönség – a magyar komolyzenei élet tudomást sem vett.

A '60-as évek elején még az eladott lemezek fele dzsessz volt. A helyzet a Beatles megjelenésével változott meg, ma már a dzsesszeladások nem teszik ki a forgalom két százalékát sem: ezért (is) sétálhat nyugodtan Győrben a műfaj egyik legnagyobb sztárja és legnagyobb alakja anélkül, hogy bárki megszólítaná vagy autogramot kérne tőle.

Harnoncourt azt írja: „nem látom értelmét annak, hogy másodrangú szerzők másodrangú műveit ássuk ki, vagy hogy akár elsőrangú műveket untig ismételgessünk, miközben a Bach Kantátáknak – vagy legalábbis egy részüknek – még nem született meg a megfelelő interpretációja”.