Klasszikus

A megérinthető zene - Megnyílt a Magyar Zene Háza

2022.01.24. 10:00
Ajánlom
Tíz éves tartalmi és műszaki tervezés, majd építkezés után nyílt meg szombaton a Magyar Zene Háza. A zenei beavató intézmény koncertekkel, interaktív kiállítással, zenei kreatív térrel és zenepedagógiai foglakozásokkal várja a nagyközönséget. 

Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója az épület ünnepélyes megnyitóján kiemelte, hogy Fudzsimoto Szú japán tervező remeke a természeti mellett zenei ihletettségű, ami a ház formavilágában is megmutatkozik. Mint hozzátette, a Magyar Zene Házába érkező gyerekek biztosan kipróbálják majd a ház mellett felépült zenei játszóteret, de szép időben a szabadtéri színpad is várja a közönséget. Az üveghomlokzaton benézve látni, az épületbe belépve pedig hallani is lehet majd a benti koncerteket, rácsodálkozva az üvegterem meglepően jó akusztikájára - mondta.

A térszint alatti Varázstérben együtt dobolhatnak a látogatók, a hangdómban drámai szerepet kapnak a hangok és zörejek, az interaktív állandó kiállításban pedig éppúgy lehet találkozni a régi magyar falvak népének zenéjével, mint a Notre Dame szerzeteseivel, a Styx folyónál könnyező Orfeusszal, a zongorázó Liszt Ferenccel, Bartók Kékszakállú hercegével és a popzene 20. századi sztárjaival is.

A koncertprogramra kitérve hangsúlyozta: a legkülönfélébb műfajok képviselői egyaránt meghívást kapnak majd, így a Magyar Zene Háza nem egyszerűen egy zenei intézmény, hanem a Városliget egykori hangulatának örököse, valódi "zenepavilon" lesz a park közepén.

Hatalmasuvegfalaivalosszeteveszthetetlenlatvanytnyujt-160328.jpg

Magyar Zene Háza (Fotó/Forrás: Palkó György / Magyar Zene Háza)

Batta András felidézte: tíz éve kezdődött a Magyar Zene Háza projekt előkészítése. Sok száz ember több százezer munkaóráját felemésztő tervezés után következett a mintaszerű kivitelezés, amely Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa és Gyorgyevics Benedek, a beruházó Városliget Zrt. vezérigazgatójának "vezényletével" jutott el a befejezésig - közölte.

Baán László miniszteri biztos beszédében kiemelte, hogy a Magyar Zene Háza átadása a Liget Budapest projekt első nagy "csúcsra érése", majd köszönetet mondott annak a sok száz szakembernek, akik ennek a "nemcsak Magyarországon, de az egész világon példa nélkül álló" intézménynek a megtervezésében és létrehozásában részt vettek.

Kiemelte Fudzsimoto Szú építészt, aki "egy minden ízében végiggondolt, természettel egybeolvadó, elbűvölően egyedi, extravagáns, ám mégis harmonikus és otthonos épületet álmodott meg", a japán mester magyar tervezői partnerét, a Teampannon Kft-t, a beruházó Városliget Zrt. és a kivitelező Magyar Építő Zrt. csapatát, továbbá Batta András ügyvezető, Horn Márton operatív igazgató, valamint Marta Thorn, a nemzetközi tervpályázat zsűrielnökének munkáját.

Baán László köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek is, aki a kezdetektől határozottan támogatja a Liget Budapest projektet, mindig tudva, hogy ami itt létrejön, az "kívül-belül egyszerre lesz varázslatosan egyedi, mégis szerethetően otthonos". 

A most megnyílt Magyar Zene Háza "a zene intézményként és épületként megvalósult metaforája", amely olyan komplex módon erősíti a zene küldetését, mint egyetlen más intézmény sem a világon

- közölte a miniszteri biztos, hozzátéve: vasárnaptól mindenki saját maga megtapasztalhatja, hogy mi veszett volna el, ha "a megvalósítás ellen törő, hazugságokra épített düh és gyűlölet győzött volna". Baán László végül Orbán Viktorhoz fordulva arra kérte a miniszterelnököt: ahogy nem hagyta a Magyar Zene Háza "álmának elpusztítását", támogassa az Új Nemzeti Galéria megvalósulását is.

D_KOS20220122014-101508.jpg

Baán László, miniszteri biztos a Magyar Zene Háza megnyitóján (Fotó/Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd)

Baán László a Magyar Zene Háza ötletének születésére visszatekintve elmondta, hogy azzal kiinduló pontként egy régi adósságot szerettek volna felszámolni: noha a zene a legelismertebb magyar művészeti ág szerte a világban, mégsem volt Magyarországon sehol egy átfogó zenetörténeti kiállítás.
"A Magyar Zene Háza teljeskörű koncepciójának kidolgozására létrehoztunk egy szakmai munkabizottságot. Ennek eredményeként az a javaslat született, hogy egy olyan komplex intézmény jöjjön létre, ahol nemcsak egy állandó zenetörténeti kiállítás, hanem időszaki tárlatok és egy különleges hangdóm is kapjon helyet, emellett pedig adjon otthont koncerteknek és számos zenei beavató programnak, valamint zenepedagógiai foglalkozásnak is" - tekintett vissza.

Így alakult ki a ház hármas alapfunkciója: kiállítások, koncertek és zenepedagógia, és erre az igényre írták ki a nemzetközi építészeti tervpályázatot, amelyre Magyarországon már csaknem száz éve nem volt példa.

A több mint száz anonim pályázat közül a nemzetközi zsűri egy olyan világnagyság, Fudzsimoto Szu terveit választotta, aki egy zseniális épületet álmodott meg, pontosan a kívánt funkciókra - emlékeztetett. Baán László elmondása szerint a hármas funkciónak megfelel az épület hármas osztata: a gyönyörű, üvegfalú földszinti tér a zenei rendezvényeké, a különleges tetőszerkezet az oktatásé, térszint alatt pedig a kiállítások és a hangdóm található.

Fudzsimoto mester is elmondta, hogy igazából azért pályázott, mert a kiírásban fantasztikus lehetőséget érzett: egy európai kulturális metropolisz szívében található egy zöld park, azon belül pedig - immár 130 éves hagyományra visszatekintve - kulturális intézmények állnak.

A beruházásra a Ligeten belül egy rendkívül elhanyagolt, lepusztult, a közönség elől nagyrészt elzárt terültet jelöltünk ki, ahol a +több kultúrát és több zöldet a Városligetbe+ koncepciót maradéktalanul meg lehetett valósítani" - idézte fel.

D_KOS20220122009-101900.jpg

Bogányi Gergely zongoraművész és Gertler Teo hegedűs a Magyar Zene Háza megnyitóján (Fotó/Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd)

Mint hozzáfűzte, Fudzsimoto Szút éppen a kultúrának és a zöldfelületeknek ez a Ligetre történetileg jellemző egysége inspirálta, és pályaművében sikerült is világszínvonalon megvalósítania, hogy természet és épület gyakorlatilag egybeolvadjon: a zenei intézményekben szokatlan üvegfalak vizuálisan kinyitják a házat a park felé, és ez fordítva is igaz. Ráadásul az épület legmagasabb pontja is a lombkoronaszint alatt marad, tavasztól őszig szinte el is tűnik a fák ölelésében - hangsúlyozta.

Baán László kiemelte: itt jött létre Európa legnagyobb, vízszintes osztások nélküli üvegfala, egyes részeken közel négy emelet magasságú üvegtáblákkal, de az épület organikus formája is a természettel való szoros kapcsolatot erősíti. Nem véletlen, hogy az épület már mostanáig nagyon sok nemzetközi díjat elnyert - jegyezte meg. Hangsúlyozta azt is, hogy a tervekben megálmodott élenjáró technikai megoldásokat, a szokatlan tervezői ötleteket maradéktalanul sikerült megvalósítani az építésziroda, a kivitelező Magyar Építő és a beruházó Városliget Zrt. közötti kiváló együttműködésnek köszönhetően.

Bárki, aki ellátogat ide, megállapíthatja, hogy az elkészült épület nem egyszerűen megfelel a látványterveknek, de élőben még azoknál is sokkal szebb: a Magyar Zene Háza új vonzereje, ikonikus gyöngyszeme lesz a fővárosnak."

D_KOS20220122018-101507.jpg

Szakcsi Lakatos Béla a Magyar Zene Háza megnyitóján (Fotó/Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd)

Vasárnaptól a ház a nagyközönség előtt is megnyitotta a kapuit, így bárki bejárhatja különleges tereit és az állandó kiállítást. Az első napokban zeneakadémisták ingyenes koncertjei hallhatók, majd beindul és fokozatosan egyre sűrűsödik a koncertprogram, amely mellett zenei témájú előadások, workshopok, zenepedagógiai foglalkozások várják az érdeklődőket.

Mint kiemelte, a több mint 1000 m2-en megnyíló állandó zenetörténeti kiállítás a maga nemében egyedülállóan komplex lesz Magyarországon, de talán az egész világon is.

Az interaktív tárlat több órányi látni-, hallgatni- és felfedeznivalón keresztül vezeti végig a látogatót a zene születésétől az európai és a magyar zene nagy áramlatain és mesterein keresztül egészen a máig.

Áprilisban nyílik meg az egyedülálló kreatív hangtér, amely egyfajta "zenei csodák palotájaként" ad különleges élményeket, majd ősszel mutatják be az első időszaki kiállítást, amely a rendszerváltás előtti évtizedek magyar könnyűzenéjének történetét idézi fel. Később lesznek nemzetközi témák is, tárgyalnak például egy Rolling Stones-kiállításról is - árulta el.

Baán László felhívta a figyelmet az intézmény honlapjára, ahol jegyet is lehet foglalni. Noha az értékesítés csak két hete indult, már több ezren vásároltak jegyet, sőt vannak már elővételben teltházas koncertek is - közölte. Mint hangsúlyozta, a Magyar Zene Háza egy komplex zenei beavató intézmény, amely nem vetélkedni kíván más budapesti koncerthelyszínekkel, hanem inkább kiegészíteni azokat. A zenei kínálat ennek megfelelően nagyon sokszínű lesz, a klasszikus zenétől a jazzen, a világ- és a népzenén át a popig és az elektronikus zenéig szinte minden műfaj képviselteti magát a programban.

A ház mellett zenei játszótér nyílik, amelyet kanadai szakemberek bevonásával valósítottak meg, nyáron pedig az intézmény szabadtéri színpada is várja a közönséget. Tavaszra ráadásul befejeződik a rövidesen megnyíló Néprajzi Múzeum körüli parkrendezés, valamint a városligeti promenád itteni szakasza és a múzeum tetőkertje is elkészül, így a Liget újabb területei telhetnek meg élettel - mondta el Baán László.

 

 

Fejléckép: Magyar Zene Háza / fotó: Palkó György, Magyar Zene Háza

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Eötvös Péter és Mihail Pletnyov is vezényli jövőre a Concerto Budapestet

Meghirdette 2022/23-as évadát a Concerto Budapest, a zenekarhoz első vendégkarmesterként Eötvös Péter, míg rezidens művészként Mihail Pletnyov csatlakozik.
Klasszikus

„Az elhivatottság volt Kocsis Zoltán életének középpontja” – beszélgetés Dr. Vigh Andreával

Idén másodszorra kerül sor A magyar klasszikus zene napjára, a Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok közös szervezésében megvalósuló koncertsorozatra, mely Kocsis Zoltán emléke előtt is tiszteleg. Az eseményről a Zeneakadémia rektorával, Dr. Vigh Andreával beszélgettünk.
Klasszikus

Énekesképzés a teljesség igényével – Beszélgetés Baráth Emőkével

Augusztusban kerül sor először a Pure Voice Akadémia képzésére, melynek különlegessége, hogy holisztikus szemlélettel igyekszik felkészíteni a növendékeket az énekesi pálya változatos kihívásaira. A kurzus alapítójával, a világhírű szopránnal, Baráth Emőkével beszélgettünk.
Plusz

Elhunyt id. Éliás Gyula

Az első magyar DJ-generáció egyik legismertebb alakjának halálhírét fia is megerősítette a közösségi oldalán.
Klasszikus

Életre kelt építészet – száz éve született Iannis Xenakis zeneszerző

Száz éve született a 20. század egyik legkülönlegesebben sokoldalú alakja, az építész-zeneszerző Iannis Xenakis. A matematikai struktúrákat zenére fordító komponista muzsikáját hallgatva mintha egy futurisztikus utazáson vennénk részt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus videó

Nem mindennapi zenei bravúr egy Ligeti-műben

A zenei életben nem teljesen szokatlan, hogy egy művész szólistaként és karmesterként is közreműködjön egy produkcióban, ám az a videó, amelyen Barbara Hannigan egyszerre énekli, játssza és vezényli Ligeti György virtuóz koncertszámát, a Mysteries of the Macabre-ot, így is egyedülálló élményt nyújt.
Klasszikus interjú

Énekesképzés a teljesség igényével – Beszélgetés Baráth Emőkével

Augusztusban kerül sor először a Pure Voice Akadémia képzésére, melynek különlegessége, hogy holisztikus szemlélettel igyekszik felkészíteni a növendékeket az énekesi pálya változatos kihívásaira. A kurzus alapítójával, a világhírű szopránnal, Baráth Emőkével beszélgettünk.
Klasszikus magazin

Életre kelt építészet – száz éve született Iannis Xenakis zeneszerző

Száz éve született a 20. század egyik legkülönlegesebben sokoldalú alakja, az építész-zeneszerző Iannis Xenakis. A matematikai struktúrákat zenére fordító komponista muzsikáját hallgatva mintha egy futurisztikus utazáson vennénk részt.
Klasszikus interjú

„Az elhivatottság volt Kocsis Zoltán életének középpontja” – beszélgetés Dr. Vigh Andreával

Idén másodszorra kerül sor A magyar klasszikus zene napjára, a Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok közös szervezésében megvalósuló koncertsorozatra, mely Kocsis Zoltán emléke előtt is tiszteleg. Az eseményről a Zeneakadémia rektorával, Dr. Vigh Andreával beszélgettünk.
Klasszikus hír

Eötvös Péter és Mihail Pletnyov is vezényli jövőre a Concerto Budapestet

Meghirdette 2022/23-as évadát a Concerto Budapest, a zenekarhoz első vendégkarmesterként Eötvös Péter, míg rezidens művészként Mihail Pletnyov csatlakozik.