Klasszikus

A Győri Filharmonikusoknak ajándékozta kottatárát a 89 éves Sulyok Tamás karmester

2019.09.06. 09:40
Ajánlom
A város filharmonikus zenekarát igazgatta egykor, most emlékéremmel ajándékozták meg. Cserébe értékes kottákat kapott az együttes az idős karmestertől.

A Győri Városháza Ezüst Emlékérmét adományozta Sulyok Tamásnak, a Győri Filharmonikus Zenekar korábbi igazgató-karnagyának a megyei jogú város. A nagy tiszteletnek örvendő, 89 éves magyar karmester, tanár évtizedek óta él családjával Németországban. A kitüntető cím átadása így nem a kisalföldi megyeszékhelyen történt, a díj konstanzi házhozszállítását a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója, Fűke Géza és Ősz Gábor igazgatóhelyettes vállalták magukra, akik ez alkalommal nem csak vittek, de hoztak is. Méghozzá kis és nagy partitúrákat, zongorakivonatokat, illetve zenekari anyagokat.

csomagok-094145.jpeg

Sulyok Tamás és a kész kartonok (Fotó/Forrás: Győri Filharmonikus Zenekar)

Mindehhez hozzátartozik egy nyári levélváltás, melyben Sulyok Tamás megkereste Fűke Gézát, hogy személyes tulajdonát képező kottatárát, valamint kéziratait a Győri Filharmonikus Zenekarnak ajándékozza, illetve azokat a művészeti intézményben elhelyezhesse.

Kérésem: azokat a kottákat, melyekre a zenekarnak nincs szüksége kapják – igény szerint – zeneoktatási intézmények… A szállításhoz szükséges kartonok már készen állnak

– írta levelében a Konstanzban élő karmester.

dijatadas-094146.jpeg

Sulyok Tamás (középen) a kitüntetéssel (Fotó/Forrás: Győri Filharmonikus Zenekar)

 „A zenekar igazgatójaként mindig kiemelt figyelmet fordítottam arra, hogy kottatárunk folyamatosan gyarapodjon, amihez ez az értékes gyűjtemény, főleg a kéziratok is hozzájárulnak. Kollégáim nevében is megígérhetem, hogy méltó helyre fog kerülni a kottagyűjtemény” – írta Fűke Géza.

Sulyok Tamás 1984-1989 között igazgatta az idén jubiláló, 125 éves társulatot. Borkai Zsolt polgármester ezen elismerésével a zenekar élén végzett kimagasló tevékenységét, valamint a felbecsülhetetlen értékű kottagyűjteményének a zenekar részére történő felajánlását ismerte el. 

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

Ők kapják idén a Baumgarten-emlékdíjat

Harmadik alkalommal jelentették be a Kukorelly Endre kezdeményezésére létrehozott elismerés díjazottjait. A teljes egészében közösségi adományokból finanszírozott Baumgarten-emlékdíjak átadására a vírushelyzet miatt később kerül sor.
Klasszikus

Kicsoda Oksana Lyniv, Itália első női zeneigazgatója?

A napokban kezdte meg a munkát a bolognai operaházban az ukrán Oksana Lyniv, aki az első női zeneigazgató Olaszországban. Neve a magyar közönségnek is ismerős lehet, hiszen járt már nálunk.
Színház

Anatolij Vasziljev osztályvezető lesz az SZFE-n

A világhírű orosz alkotó a színházrendező szakos hallgatók osztályvezetőjeként érkezik az intézménybe – közölte a Színház- és Filmművészeti Egyetem.
Könyv

Nyáry Krisztián tiltott szerelmekről ír

Február 14-én különleges kötet jelenik meg a Corvina Kiadó gondozásában. A Tiltott irodalom – Klasszikus irodalmi művek az azonos neműek közötti szerelemről című antológia a „Nem kötelező” sorozat második darabjaként kerül a könyvesboltok polcaira.
Színház

Némafilmek színházi köntösben

Egyedülálló produkció a színházi palettán: egy néma, fekete-fehér előadás, amely zenével és különlegesen izgalmas, a némafilmek stílusát idéző játékkal mesél, s közben a néző fantáziáját használja eszközként ahhoz, hogy kibontakozzon egy egyszerre mulatságos és megindító történet.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus Nők a zenében

Kicsoda Oksana Lyniv, Itália első női zeneigazgatója?

A napokban kezdte meg a munkát a bolognai operaházban az ukrán Oksana Lyniv, aki az első női zeneigazgató Olaszországban. Neve a magyar közönségnek is ismerős lehet, hiszen járt már nálunk.
Klasszikus hír

Zeneszerző-pályázatot hirdet a Filharmónia Magyarország

A zeneszerzőknek az Orgonák Éjszakája programsorozat valamennyi koncertjén elhangzó nyitányt kell komponálniuk, melyet március végéig küldhetnek el a pályázatra.
Klasszikus hír

Új vezetőt kapott a Fesztivál Akadémia Budapest

Dr. Egri Gábor kulturális menedzser lett a Fesztivál Akadémia Budapest új igazgatója. A szakember korábban a Müpa értékesítési és marketingigazgatójaként, valamint több hazai és nemzetközi intézmény és projekt vezetőjeként és tanácsadójaként vált ismertté.
Klasszikus hír

Pad Zoltán kapja idén a Lajtha László-díjat

A Magyar Rádió Énekkarának karnagya a január 18-i Lajtha-emlékesten veheti át az elismerést. A díjat azoknak ítélik oda, akik sokat tettek, hogy a zeneszerző életműve méltó helyére kerüljön a magyar kultúrában.
Klasszikus hír

Fiatal énekesek jelentkezését várják a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyre

Az ötödik Marton Éva Nemzetközi Énekverseny élő fordulói, az elő- és középdöntők, valamint a döntő 2022. szeptember 5-től 11-ig zajlik majd a Zeneakadémián, az internetes közvetítésnek köszönhetően pedig a világ minden pontjáról követhetik az érdeklődők.